Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

24.rész

  Kylie a földön csúszkáltában nagyott sóhajtott. Ekkor már tudta, hogy a cellánk mocskos padlójának köszönhetően vadiúj dzsekijét vér, s egyéb foltok fogják díszíteni.
- Valahol biztosan kell lennie egy titkos ajtónak - morogta idegesen.
- Ahogyan magyarázatnak is - tettem karba a kezem. - Akkor most mi is a neved? Diaspro? Kylie? Esetleg mindkettő?
Az élénkzöld szemekkel megáldott bajtársam gondterhelten megrázta a fejét, majd felállt, és odasétált elém. Már éppen mondani akart valamit, amikor Tomone hangja hirtelen felcsendült.
- Tizenhárom évvel ezelőtt, Aesma Daeva segítségével, az Átkozott kapitánya, William Irma elrabolta az egyetlen lányom, hogy túszként tarthassa. A gyerek apját követelte, de magam sem tudtam, merre lehet. - mesélt. - A férfi a világ egyik leghíresebb, s legádázabb kalóza volt,s egy igazi nőcsábász. Még sohasem látta a kislányt - mosolyodott el szomorúan.
- Sajnálom... - motyogtam, miközben Kylie felé fordultam. - És őkelme? Mikor szándékozott volna önszántából elmondani, hogy kalóz?
- Nem vagyok kalóz! - kérte ki magának. - Csak... csak félig. Úgy értem, az apám híres hajóskereskedő volt, az anyám meg valami jósnő egy karavánban, aki tökéletesen forgatta a kardot, ferrummester volt, amit akkoriban még boszorkányságként tartottak számon. Állítólag egy kalózhajóról került egy tengerparti városkába, ahol megismerkedett apámmal. Szerelmesek lettek, én pedig egy kereskedőhajón láttam napvilágot, a két rabszolgahajcsárt pedig apám rendelte mellém, és legalább húsz éve a nyakamon vannak - bökött Tomone és Spirit felé.
- Én voltam a nevelőnője, ha úgy tetszik - vigyorgott Spirit.
- És a Diaspro név? - kíváncsiskodtam.
- Nos, a sztori ezen része biztosan tetszeni fog, neked legalábbis. - nevetett Tomone. - A mi kis hercegnőnk, jobban mondva örökösnőnk az egyik partraszállásunkkor cirkuszba kívánkozott menni, ahol az a balga, ütődött sors összehozta egy cirkuszi majommal. Még csak tizenkét évesek voltak, amikor először találkoztak! - röhögött egyre hangosabban.
- Milyen cirkuszi majommal? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát Ricoval! - kuncogta a katanamester. - Artista volt egy vándorcirkuszban, és első látásra egymásba szerettek! Aztán jött a szerelembaba... A kis hercegnőnk, aki mára már királynővé érett, egyszerűen meglépett ezzel a majommal valahová Puerto Ricoba. A szőke akkor még démonkaszaként szolgált, Kylie szeme pedig vörössé változott. Egyszer feljutottak az Átkozott fedélzetére, hogy visszahozzák a lányom, kapitány pedig elnevezte őt Diaspronak, azaz jáspisnak, a vörös szemei miatt.
- Mi az, hogy cirkuszi majom!? - förmedt rá Rico.
- Ez annyira romiii! - visítottam, miközben Kylie nyakába ugrottam. - Miért nem mesélted ezt soha el nekem?
- Talán mert nincs közöd hozzá? - lökött le magáról fintorogva. - Inkább azzal foglalkozzatok, hogy hogyan szabaduljunk ki innen!
- Hát így! - hallottunk meg egy ismerős hangot a hátunk mögül.
Mindannyian egyszerre fordultunk meg. Ricky a cellánk előtt állt, kezében egy kulcsnyomóval.
- Ricky! - kiáltottam fel lelkesen. - Ezt meg hol szerezted?
- Nem is gondolnátok, milyen hasznos, ha az ember pici, és bárhová befér, illetve... bárhonnan kifér! - mosolygott aranyosan. Már éppen helyezte volna be a zárba a kulcsot, amikor hirtelen egy kard suhant el, pontosan a feje mellett, majd állt a falba.
A folyosó végi lépcső tetején egy fiatal lány állt. Alacsony, törékeny testalkatú kislány volt. Sötétbarna haja két copfba fogva, loknikba göndörtíve keretezte csinos pofikáját, masnikkal átfogva, s vörös rózsákkal tűzdelve. A nyakában, fekete csipkeszalagon szintén apró, vörös anyagból készített rózsák voltak, szörme szegélyű kabátkája szabadon hagyta vállát, s fekete fodros, vörös csipkével tarkított szoknyájában pontosan úgy nézett ki, mint egy kis habcsók. Combig érő, csipkeszegélyes harisnyát viselt, ezekre pedig térdig érő bőrcsizmácskát húzott. Dühödt tekintettel bámult Rickyre, majd így szólt:
- Küzdj meg velem, ha mersz, te szárazföldi patkány!