Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

5.rész

Tomone, a farkasok gyermeke 

  Idegesen forgattam a tablettás üveget, amit Ricky nyomott a kezembe aznap éjjel. Egy fapadon ültem, valami ház bejáratánál, ami esküszöm úgy nézett ki, mint egy japán szentély. Szerencsére nem egyedül sínylődve forrtam fel a tűző napon egy fárasztó iskola nap után (hozzáteszem, emberi alakban). Haru hősiesen kitartott mellettem, noha egy szót sem szólt hozzám. Végül is, totál meg tudom érteni. Én sem szólnék ahhoz, aki konkrétan megölt, még akkor is, ha baleset volt.
Az egy dolog, hogy a május végi napsugarak kitikkasztottak az iskolában ülve, de nem gondoltam volna, hogy szellemként is meg fogok sülni.
Kylie azzal a céllal hozott el ide, két teljesen ismeretlen nőhöz, hogy ők majd megtanítják, hogyan használjam a ferrumom, azaz a katanát.
Ennyire béna voltam?
- Sophie, jöhetsz! - hallottam meg Kylie megváltó szavait, mire már az agyam és a szemem is kifolyt a hőségben.
Bátortalanul, de mégis lelkesen léptem be a kis szentélybe Haruval az oldalamon.
Odabent egy fiatal, Kylie korabeli nő várt, kezében a ferrumjával. Katana volt, pont, mint az enyém.
- Kezdhetjük az edzést? - kérdezte a nő, mialatt lila szemeivel alaposan végigmért. Felső ruházatot nem viselt, mellét egy körbetekert fásli takarta, mint a ninjáknak a filmekben. Alul egy fekete, néhol kiszakadt nadrágot viselt. Hosszú, sötétbarna haját magas copfba kötötte.
Megszeppenve bólintottam. A hátsó kertbe vezetett, ahol egy komplett kültéri edzőterem várt. A nő megállt velem szemben, majd maga elé tartotta a kardját.
- A nevem Tomone - hajolt meg előttem, majd a bemutatkozása után felegyenesedett.
Lefagytam. Egyrészt azon gondolkodtam, hogy miért japán a neve, miközben a nő egyértelműen nem ázsiai. Talán valami álnév? Másrészt pedig, fogalmam sem volt arról, mit is kéne csinálnom, szóval kínomban én is meghajoltam, remélve, hogy nem szúrok el semmit.
- Az én nevem Sophie Manners, örülök a találkozásnak! - motyogtam halkan, majd felegyenesedtem.
- Volt már a kezedben fegyver? - kérdezte.
- Ööö... a vizipisztoly annak számít? - kérdeztem zavartan, a tarkómat vakargatva.
Tomone és Kylie pillantása elárult mindent, Ricky persze hangosan röhögött.
- Akkor nem - makogtam, mire Tomone hirtelen megindult felém. Annyira megijedtem, hogy hangosan sikítva, magamtól elterültem a földön.
- Elég furán reagálsz a hirtelen helyzetekre - állapította meg, majd felsegített a földről.
Tomone szinte azonnal levágta, hogy az alapoktól kell kezdenünk. Tulajdonképpen megkínzott. Kiderült, hogy konkrétan el sem bírok egy kardot hosszútávon, szóval két órán át súlyzóznom kellett. Amikor már kellően izmosnak (amúgy szó sincs erről) számítottam, kezdődhetett a harc.
Miután újra átestünk a meghajolós, felesleges marhaságon, rászorítottam a katanám nyelére. Próbáltam kapcsolatba lépni vele, ahogy Tomone tanította.
- Haru, adjunk bele mindent!
- Igen - hallottam meg a kardom rövid, tömör beleegyezését. Éreztem rajta, hogy ő is fáradt, de most nem állhattunk meg.
Tomone felszólított, hogy rontsak neki. Hirtelen fellelkesedtem.
- Spirit, ne feledd, ez csak edzés, nem akarjuk bántani - figyelmeztette a ferrumját.
- Jó, ne okoskodj állandóan! - hallottam meg a kardja hangját.
Értem, szóval léteznek szemtelen ferrumok is.
Tomone elmosolyodott, majd megindultam felé. Akármilyen erősen küzdöttem, ő profi volt, és minden ütésem kivédte. Persze nem is vártam tőle mást. Az egymáshoz csapódó fegyverek hangjától egyre jobban felbuzdultam, éreztem, hogy Haru is élvezi a harcot. Olyannyira, hogy sikerült megfognunk Tomonét.
A kardunk egymásnak volt feszítve, hosszú másodpercekig. Ő rám vigyorott, mire én éreztem, hogy lépnem kell. Teljes erőből meglöktem a katanám markolatát, mire Tomone kizökkent, és hanyattesett.
Dühödten pattant fel, de láttam rajta, hogy elismerte az újjonan szerzett tudásom. Nem sok idő telt el, Tomone láthatóan vetélytársként kezelt, sokkal nagyobb ütéseket mért Harura, mint azelőtt. Már egyáltalán nem láttam rajta, hogy visszafogná magát.
Próbáltam a lábát célozni. Féltérdre ereszkedtem, de ő gyorsabb volt nálam. Hatalmas rúgást mért a fejemre, ami abban a szekundumban koppant a füvön. Éreztem, hogy nem tudok felkelni. Tomone diadalittasan az égbe emelte Spiritet.
A szívem olyan hevesen vert, mint még soha. Fulladtam, alig kaptam levegőt, a fejem pedig sajgott Tomone rúgásától. Azonban le sem tudtam tagadni, hogy milyen boldog vagyok. Hiába győztek le, az én szívem egyként vert Haruéval, és ez volt az, amiben ekkora örömöm leltem.
Miután az edzésem hivatalosan is véget ért, Tomone a nappaliba vezetett minket, ahol körbeültük a dohányzóasztalt.
- Spirit, gyere! - hívta vissza emberi alakba kardját. A ferrumja láttán elcsodálkoztam. Idősebb volt azoknál, amiket eddig láttam. Harmincas éveiben járó, magas, sportos alkatú nő volt, napbarnított bőrrel, és rövid, egyenes, nem mellesleg barna hajjal. Frufruját egy lila csattal tűzte fel, arcán huncut vigyor ült.
- Ugye tudod, hogy sosem voltál átlagos ember? - szegezte nem a kérdést Tomone, mire döbbenten bámultam rá.
- Mivel az elejétől fogva láttál minket, és a hatalmas lélekenergiádnak köszönhetően még én is felfigyeltem rád, minden bizonnyal van valami nagyon különleges erőd, nem mellesleg fegyvermester is vagy  - magyarázta Kylie, miközben az öngyújtójával játszott. A lángja hol kevesbé, hol erőteljesebben tűnt fel.
- Amy megállapításával ellentétben, az, hogy valójában isten vagy-e, mint mi, még nem derült ki, hiszen a lélekenergiád hiába ilyen hatalmas, érezhetően kordában van tartva, aminek az okát még nem fejtettük meg  - nézett rám sokat sejtetően Tomone. - A ferrumodnak pedig hatalmas köszönettel tartozol, hogy kiválasztott magának téged. Nagyon sok rejlik még ebben a fiúban! - kacsintott Harura, mire az fülig elpirult.