Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

22.rész

Írói szemszög

Kylie előszedett egy szál cigarettát, majd vastag ajkai közé vett egy szálat, ámde hiába kutakodott gyújtója után a zsebében, nem találta sehol.
Rico hangosan sóhajtozva gyújtotta meg volt felesége cigarettáját, aki erre durcásan elfordult, és szívott egy mély slukkot.
- Meddig leszel még velem ilyen utálatos? - kérdezte a szőke, miközben flegmán zsebre vágta mindkét kezét.
- Utálatos? - kérdezett vissza a fiatal nő, miközben véletlenül a cipőjére hamuzott. Hangosan morogva guggolt le, hogy megtisztítsa lábbelijét. Elborzadva nézett ki az apró kis barlang nyílásán. Odakint hatalmas vihar tombolt, az eső pedig úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék.
- Mi van, már süket is vagy? - kérdezte Rico homlokráncolva, majd hirtelen megkomolyodott az arckifejezése. - Miért büntetsz még mindig?
A nő tekintete egy ideig elidőzött a férfi felpuffadt, kialvatlanságáról árulkodó, aranysárga szemein, majd kinyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Azért vagyok utálatos, mert megérdemled - nyögte ki végül nehézkesen, mire a szőkeség gondterhelten a hajába túrt.
- Szerintem már bőven megkaptam a büntetésem azért, amit tettem.
- Ugyan már! - kiabálta a zöldszemű. - Ezt sosem fogod jóvátenni, soha! Egyébként is, miért nem tudsz engem békén hagyni? Láthatod a fiadat, ezt szeretted volna, nem?
- Van valakid? - kérdezte Rico, teljesen figyelmen kívül hagyva volt párja felháborodását.
- Nem, nincs. De tudod mit? Alig várom már, hogy végre láthassam a féltékenységet az arcodon, amikor meglátsz valaki mással! - állt a férfi arcába magabiztosan. - Szenvedj, ahogyan én is szenvedtem!
A két bajkeverő olyan szótacsát vívtak egymással, mint az óvodások. A szőkeség gúnyosan elvigyorodott, majd még közelebb lépett a nőhöz, így már tényleg csak pár centi választotta el őket egymástól.
- Tudod nekem milyen szörnyű ez az egész? Minden egyes éjszaka mellettem alszol el, de úgy érzem, mintha lenne köztünk egy fal. Hiányzol, hozzád szeretnék bújni éjszakánként, de nem tehetem... - kezdte a szőke halkan, zavartan, mosolya már réges rég eltűnt. - Még a kezedet sem foghatom meg! - háborodott fel hirtelen.
Kylie nem tudott mit mondani, csak állt, teljesen megsemmisülve, nem hitt a füleinek. Arcán enyhe pír jelent meg.
- Azt hittem, utálsz engem, azért piszkálsz folyton - motyogta a nő, a fejecskéjét akaratlanul is a férfi mellkasára döntve.
- Bár úgy lenne - kuncogott halkan, majd megemelte kedvese állát, aki így kénytelen volt szemeibe nézni. - Nem utálhatlak, rajtam kívül úgy sem kellesz senkinek!
Kylie szája tátva maradt a meglepettségtől, s egész lényén úrrá lett a düh. Akkora pofont kevert le a szőkeségnek, amekkora csak az erejéből kitellett.
Azonban a férfi nem kezdett rögtön ordibálni, sőt, vigyorgott, mint aki kifejezetten élvezte ezt a pofont.
- Nem hiszlek el, annyira szeretlek, te ütődött! - mondta vigyorogva, miközben szorosan magához húzta a zöldszeműt, s szenvedélyesen megcsókolta. A nő viszonozta a csókot, miközben a szőkeség szürke pólóját markolászta, majd hosszú körmeivel végigszántott az oldalán. Amikor szerelme végre hagyta levegőhöz jutni, huncutul elvigyorodott, majd a nyakát kezdte csókolgatni, sunyi módon. Mindig is ez volt az, ami teljesen elvette Rico eszét.
- Be vagyunk ide zárva, mihez kezdjünk? - suttogta halkan, álszenten a nő két nyakcsók között.
- Hát, lenne egy-két ötletem... - sóhajtotta a szőke, majd megszabadította kedvesét a felsőjétől.

Sophie szemszöge

Már hajnalodott, amikor hangos léptekre ébredtem. Hangosan ásítva kapcsoltam fel az éjjeli lámpát, majd meglepetten észleltem, hogy Haru nem fekszik mellettem. A konyhába vezető útvonalon vízes lábnyomok vezettek egészen az ajtóig. Álmosan dörzsölgettem a szemeim, pár másodpercnek el kellett telnie, hogy felfogjam, amit látok. A ferrumom egy egész, hallal teli vödröt borított éppen a szájába, hajnalok hajnalán, miközben a földön fetrengett.
- Haru, mondd csak, jól érzed magad? - kérdeztem, miközben ijedten hátráltam egy lépést. Hetedikes koromban az osztályfőnököm elvitt minket kirándulni egy elmegyógyintézetbe, de esküszöm, még fele ennyire ijesztő esetet sem tapasztaltam, nemhogy ehez foghatót. Majdnem fél percbe telt, mire Haru észrevett.
- Nem azt mondtad ma, hogy utálod a halat? - fontam össze a karjaim magam előtt gondolkodva. A ferrumom erre felpattant a földről, majd a régi, korhadt faajtó felé vette az irányt, s feltépte azt.
- Jó estét, barátaim! - kiabálta jókedvűen, mire az ajtóban álló, végre valahára hazatévedt gerlepárunk döbbenten meredt rá.
- Haru... neked hatalmas füleid vannak! - kiáltotta Rico.
- Jézusom, de ugye azért nem akkorák, mint a tieid? - esett kétségbe teljesen a ferrumom, mire Kylie hangosan felröhögött.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam - morogta a szőkeség.
- Ezek... ezek cicafülek! - kiabáltam, miközben betuszkoltam Harut a fürdőszobában található tükör elé.
- Atya ég! - a ferrumom kiáltása felért egy legkevésbé sem férfias sikoltással.

Mindhárman döbbenten meredtünk a fegyveremre, akinek a hajszínével megegyező, bolyhos macskafülek díszítették a buksiját.