Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

25.rész

  - Minek neveztél, te kis birkahajú!? - vonta össze idegesen a szemöldökét Ricky. - Szerencséd, hogy lányokat nem bántok, különben...
Azonban a törékeny kislány hirtelen megidézte ferrumját, s habozás nélkül megtámadta a fegyvertelen kis szőkét. A ferrumja nem más volt, mint egy éles kard, pontosan olyan, mint a kalózoknak a filmekben.
- Egy fegyvermester! - kiáltottuk egyszerre meglepetten.
- Segítenünk kell valahogy, a kalózok nem ismernek kegyelmet! - nézett ránk Tomone, mire mindannyian egyetértően bólintottunk. Már csak azt nem tudtuk, hogyan szabaduljunk ki a ketrecből. Tomone szavait síri csend követte.
- Oké, az ötlet jó, de hogyan fogjuk megvalósítani? - döntöttem oldalra a fejem kíváncsian, mire a katanamester szeme felcsillant.
- Rico, Kylie, használjátok az egyik kaszástechnikát! - utasította őket.
- Nem azt mondtad, hogy azt nem szabad? - kérdezte Rico kisfiúsan csücsörítve, majd amikor Tomone már a szemeit forgatta, magához hívta két társát.
- Ricky, változz ferrummá! - kiáltotta Kylie, őszinte sajnálattal az arcán, miközben a kislány megállás nélkül püfölte kisfiát.
- Nem-látod-hogy-cseppet-elfoglalt-vagyok!? - tagolta kiabálva minden egyes ütés között, majd mikor végre fellélegezhetett, aranyló kaszaként jelent meg édesanyja kezében.
- Mehet? - vigyorgott Rico szívdöglesztően Kyliera, aki persze fülig vörösödött, emiatt kénytelen volt büszkén kihúznia magát, nehogy észrevegyünk rajta valamit.
A két kaszamester egyszerre lendítette meg fegyverét, melyek szinte ugyan abban a másodpercben borultak a lángba. A két jómadár ijedten pillantottak egymásra, de akkor már késő volt. Most nem csak ők ketten, hanem mi is repültünk egyet, egyenesen neki a falnak.
- Mondtam már, hogy ne használd a technikámat! Miért csinálod ezt folyton? - ripakodott a szőkeségre Kylie. - Ó, várj, tudom... Azért, mert béna vagy!
- Hehe, tegnap este nem ezt mondtad! - vigyorodott el Rico sunyin, mire Kylie arca teljesen lángba borult. A szőke már éppen egy újabb pofon gazdája lett volna, amikor hirtelen egy ismerős hang szelte át a levegőt.
- Nocsak-nocsak, a madárkáink kiszabadultak a kalitkából?
A kislány felugrott, majd megpördült a tengelye körül, hogy láthassa a hang tulajdonosát.
- Ka-kapitány... - dadogta, miközben leengedett karokkal a földet kezdte bámulni.
- Nahát, Rosie, te meg mit keresel itt? - mosolygott rá a kapitány kérdően, de kissé álszenten. - Nem megmondtam már, hogy maradj a szobádban?
- D-de... - motyogta a kislány halkan, miközben félve felnézett. Csak akkor láttam meg az igéző, lila szempárját. Óvatosan Harura pillantottam, aki akkor már emberi alakban állt mellettem. Hosszú farkincája idegesen járt ide-oda a háta mögött, füleit pedig hátracsapta, ahogy a kapitány észre vette őt.
- Egy kemonomimi! - sóhajtott a kalóz, szája pedig tátva maradt. - Úgy látom, Amy egyre jobb munkát végez, de áruljátok el, mit keres nálatok ez a kiscicus?
- Amy ki akarta nyírni egy injekcióval, de a szerencsétlen társa valószínűleg rossz tűt adott neki oda - jegyeztem meg foghegyről.
- Értem, ez esetben tennék egy ajánlatot nektek, ha úgy tetszik, alkudozunk kicsit. Tomone számára különösen izgalmas ajánlat lesz - kuncogott. - Ha átadjátok nekem a fiú nyakában lévő kulcsot, szerzek nektek az ellenszert a macskaságra, valamint lehet, hogy elárulom, hol van Tomone lánya!
A katanamester erre teljesen elsápadt, s egész testén úrrá lett a remegés. Rico a falnak támaszkodott, majd kinyújtotta sovány, hosszú lábait. Kylienak csak rá kellett néznie, máris tudta, mire gondol a férfi.
- Elnézést, adna egy percet? - tartotta fel az ujját erőltetett mosollyal a zöldszemű, miközben a kalózra pillantott. - Szükségünk van egy gyors kupaktanácsra.
A kapitány bólintott, majd mindannyian egymás vállát támasztva kört alkottunk.
- Ugye nem csak nekem tűnt fel? - kérdezte Rico, mire mindenki kérdően pillantott rá.
- Mégis micsoda? - pislogott Spirit.
- Az, hogy Rosie teljesen úgy néz ki, mint Tomone! - suttogta Rico izgatottan.
- Én is rögtön levágtam a hasonlóságot, amint rám nézett azokkal a dühös lila szemekkel - kuncogott Kylie, majd Tomone felé pillantott. A katanamester remegve állt, s a földet bámulta.
- Nyugi, gyorsan hazavágjuk a legénységet, aztán visszük a csajszit is, meg az ellenszert is a bolhásnak - mosolygott Rico, mire Haru fújni kezdett rá, akár egy macska.
Azzal fogtuk magunkat, és mindannyian fegyver formába utasítottuk a ferrumjainkat. Egyedül Kylie volt az, aki tátott szájjal állt, pontosan előttünk, mint aki azt sem tudja, melyik dimenzióban van. Rico előre lépett egyet, majd megállt a zöldszemű előtt. Ilyenkor látszott csak igazán, hogy a férfi milyen magas is hozzá képest.
- Hát neked meg mi bajod? - döntötte oldalra kérdőn a fejét Rico, akár egy kiskutya.
- Ti teljesen megőrültetek? - csipogta Kylie. - Nem tudjátok őket legyőzni, biztosan nem engedem, hogy...
Azonban itt Rico félbeszakította. Felemelte az apró Kyliet, majd nemes egyszerűséggel arrébb rakta. Felnevettem a toporzékoló, hisztiző nőn, majd elindultam a többiek után, hogy harcoljak a kalózok ellen.
Azonban nem telt bele tíz percbe, rájöttünk, hogy az Átkozott legénységének tagjai mindannyian ferrummal rendelző fegyvermesterek, és ők legalább harmincan vannak.
A hajó oldalának dőlve szuszogtunk, nem volt olyan testrészünk, amit ne tarkítottak volna sebek.
- Azt hiszem, miénk a Kulcs - kuncogott a kapitány gonoszan, majd Isaachez sétált, és egyszerűen kitépte a nyakából a medált, s a zsebébe süllyesztette.
- Ezért meg nagyon megfizetsz - sziszegte Rico, mire a kapitány odasétált hozzá, és kardját a torkához tartotta.
- He-hercegem! - kiáltott fel Isaac ijedten.
- Most élve elmehettek, szóval használjátok ki, hogy ilyen esélyt kaptatok - morogta a kapitány.

Tomone hangos üvöltése visszhangzott a tengerparti kis városkában.
- Ott volt előttem, tizenhárom év után, és nem érinthettem meg, nem hozhattam el! - kiabált teli torokból, miközben a fák leveleit tépkedte, s a száját harapdálta. - És ha ez még nem lenne elég, azt a nyomorult Kulcsot is sikerült megszerezniük! Ki tudja, mire kell ez nekik, lehet, hogy leigázzák reggelre az egész földet!
Rico megköszörülte a torkát, majd előhúzott valamit szűk farmere zsebéből. - Erről a kis kacatról beszélsz?
- A Kulcs! - üvöltött fel Tomone tágra nyílt szemekkel, majd szinte kitépte a medált Rico kezéből. - Ezt meg hogy szerezted vissza?
- Ó, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy zsebtolvaj voltam, mielőtt feleségül vettem az én kis királynőmet - vigyorgott Rico, mire Kylie arca újra lángba borult. - Elég volt annak a nyomorult kalóznak csak a közelembe jönnie, még a szemét is ki tudtam volna lopni, ha úgy akarom.

Tomone diadalittasan emelte égbe a kulcsot. Éreztük, hogy a mi történetünknek még koránt sincs vége. Sőt, még csak most kezdődött el igazán!