Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

15.rész

Bemutatkozik Amon, múmiára felkészülni! 

  Péntek volt, így anyu megengedte, hogy a szentélyben aludjak, mondván, hogy Kylienál töltöm az estét. Csak akkor indultam el, amikor végeztem az összes feladott házival. Ennek köszönhetően már beeseteledett, mire a szentély utcájába értem. Csodaszép környék volt, tele virágokkal, és hatalmas, rózsaszínben pompázó cseresznyefákkal, amelyeknek lehulló szirmait bámulva hosszú perceket voltam képes eltölteni.
- Sophie Manners? - hallottam meg a hátam mögül egy ismeretlen hangot.
Ijedten fordultam hátra. Errefelé nem szoktak idegenek járkálni.
- Igen? - pislogtam kíváncsian, majd végignéztem az előttem álló lányon. Nálam egy picit alacsonyabb, izmos testalkatú volt. Arca gyönyörűen volt sminkelve, feketével kihúzott szemeivel huncutul mosolygott rám. Testhezálló, fekete szoknyát viselt, apró, de formás melleit csak egy fekete melltartó takarta, dekoltázsát egy hatalmas arany nyaklánc díszítette. A testén néhol fellelhető volt egy-egy fásli, ami csak mégjobban megerősítette bennem a gyanút, hogy a lány egyiptomi. Hátközépig érő, fekete haját frufru dobta fel, de nem ezek a dolgok voltak a legfeltűnőbbek rajta. Ugyanis hatalmas, bolyhos kutyafülei voltak, rááadásul feketék.
- Neked tényleg gyönyörű szemeid vannak, akárcsak a Nílus vize, oly kékek - mosolygott, miközben előhúzott a háta mögül egy tipikus egyiptomi díszítéssel elátott aranypálcát. - Most már sajnálom, hogy meg kell öljelek.
- Ki vagy te? - léptem hátra egyet meglepettségemben. Nem tetszett, hogy ennek a valakinek állatfülei vannak, senki sem beszélt még nekem ilyen lényekről korábban, s persze azzal sem lopta be magát a szívembe, hogy ki akar végezni.
- A nevem Amon - mutatkozott be. - Azt a parancsot kaptam, hogy öljelek meg... és azt hiszem, van nálam valami, ami a tiétek... - mosolygott sejtelmesen, majd meglendítette a pálcáját. A semmiből hatalmas homokvihar támadt, én pedig nem győztem törölgetni a szemeim, miközben elhasaltam a földön a nagy széltől.
Amikor végre kikönnyeztem a homokszemeket, a lányra pillantottam.
- Hm, a ferrumod nélkül nem is vagy kihívás - motyogta, miközben újra felém tartotta a pálcáját. - Anubisz szíve, ébredj!
A lány már éppen maga köré gyűjtötte a levegőben megálló homokot, amikor hirtelen hangos ugatás szakította félbe. Egy apró kopaszkutya, Rico kiskedvence rohant ki a szentélyből, és ördögien vicsorgott az előttem álló Amonra, akinek a torkát morgásszerű hang hagyta el. Még hegyes szemfogaira is vethettem egy pillantást.
- Csupakabra*! - hallottam meg egy ismerős hangot, akaratlanul is az irányába fordulva. - Csupi, mit ugatsz ennyire?
- Kylie, betolakadó! - kiáltottam ijedten, mire ő meg sem mozdult, csak nézett maga elé. Csak akkor értettem meg, amikor újra visszanéztem. A lány eltűnt, mintha ott sem lett volna. Csupán egy temérdek homokot hagyott maga után az úttesten.
- Homokozni készültél, vagy mi a franc? - nézett rám felvont szemöldökkel, miután ölbe vette a kutyust. - Mindegy, gyere be!

- És hatalmas fülei voltak, mint egy kutyának! Aztán azt mondta, hogy van nála valami, ami a miénk! - hadartam el a történteket Tomonénak, miután leültetett a konyhában.
- Várj, milyen fegyvere volt? - nézett rám gyanakodva.
- Egy... egy pálca, amit úgy hívott, Anubisz szíve! - mondtam, erősen gesztikulálva.
Tomone arcára kiült a döbbenet. Olyan erővel pattant fel, hogy még a széket is felborította. Spirittel egymásra néztünk, majd utána eredtünk. A katanamester egy szobába rontott be, ami mindig szigorúan őrízve volt. Csak egyetlen ablak volt megtalálható odabent, egy nagyon apró, s mindent csapda vett körül. Azonban, most semmi nem volt a helységben, amit őrizet alá kellett volna vonni. Valaki mindent kifosztott.
- Ezt... nem hiszem el... - lépett Tomone az ablakhoz, majd leggugolt. Úgy tűnt, talált valamit a földön. - Shurikenek*...
- Gondolod, hogy... - kezdett bele kérdésébe Spirit, mire lánya félbeszakította.
- Biztos vagyok benne - suttogta sejtelmesen Tomone. - Az az átkozott korcs ninjafiú itt járt...
- Milliószor megbántam, hogy kiképeztük - sziszegte Spirit. - Minden gond nélkül megsemmisítette a csapdákat, ez valami elképesztő...
- Nem gondoltam volna, hogy Amy egyszer hasznot húz a ferrumja ninjaképességeiből, de most teszünk róla, hogy többet ne tegyen így - kuncogott Tomone. - Ha ellopták a maradék egy lelket, és Anubisz szívét, akkor mi megyünk, és visszaszerezzük!
- A számból vetted ki a szót - nevetett Spirit, majd fény vette körül, s megjelent Tomone kezében katanaként.
- Sophie, aki láttál, minden bizonnyal egy kemonomimi,valamint Amy legújabb hűséges kiskutyája - nézett rám Tomone.
- Kemono...mi... miiicsoda!? - pislogtam értetlenül.
- A kemonomimik japán legendák által váltak ismertté, és szigorúan tilos a létrehozásuk, már hosszú évszázadok óta - hallottam meg a fegyveralakban lévő Spirit hangját. - Amy viszont egy szabályszegő kis...
- Ne is parazorjuk az időt, induljunk! Te maradj itt Kyliékkal meg a hányóssal - nézett rám Tomone, majd úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Kylie szobájában még szerencsére égett a lámpa, így óvatosan benyitottam. Kylie az ágy szélén ült, az alvó exférje haját simogatta. Az ágy másik felében kisfiuk szundikált, halkan szuszogva.
- Jobban van egy picit? - léptem oda hozzá aggódva.
- Körülbelül tízszer hányt, a tizedik után bealudt - sóhajtott, miközben egy pillanatra sem hagyta abba a simogatást. - Poén volt, hogy Aesma Daeva, a hatalmas démon így megijedt egy kis hányástól!
- Nem gondoltam volna, hogy a vért bírja, de a hányástól ilyen szinten undorodik - kuncogtam, majd a simogató kezére pillantottam. - Egyébként volt már köztetek valami azóta?
Kylie értetlenül nézett rám. Zöld szemeit meresztgetve vágott egy fintort.
- Bocsi, de nem gerjedek a csajokra.
- Ahj, nem Amyre gondoltam, te szerencsecsomag! - nevettem fel. - Ricorol beszélek.
- Mégis mi lett volna? - hőkölt hátra vérvörös arccal.
- Jaj, ugyan már, tutira megpróbált már megcsókolni! - másztam az arcába kíváncsian.
- Te nem vagy normális - sóhajtott. - Nos, ha már róla beszélünk, szerintem valami nincs rendben vele.
- Hm? - döntöttem oldalra a fejem érdeklődve.
- Rico nem ilyen. Ő mindig mosolyog, akkor is, ha fáj. Sőt, akkor a legjobban! - szemei csillogtak, ahogy kisfia apjáról mesélt. - Ahogy pedig most viselkedik, megrémiszt. Olyan... olyan mintha megtört volna!
- Te még mindig szereted - mondtam vigyorogva, mire ő gyilkos tekintettel meredt rám.
- Tessék?
- Ha valakiért ennyire aggódsz, azt még szereted - magyaráztam. - Ne is próbáld tagadni, hiszen ha nem szeretnéd, most nem pátyolgatnád ennyire!
- Tény, hogy Ricoval is baj van, de te még rajta is túl teszel - mondta undokan. - Ittál?
- Nem, nem ittam, csak észre szoktam venni, amikor valaki szerelmes - mondtam vihogva.
- Nem vagyok szerelmes - jelentette ki, ellentmondást nem tűrve. Olyan könnyen csúszott ki a hazugság a száján, hogy még ő is elhitte. Azonban én nem vagyok naiv, nem bizony!

*Csupakabra: Puerto Ricóban felbukkant egy titokzatos vérszívó élőlény, aki az utolsó csepp vért is kiszívja az áldozataiból. A helybeliek el is nevezték El Chupacabrának. A szemtanúk egy szőrtelen kutyához hasonlították, így kapta Rico ölebe is ezt a nevet. Egyébiránt, Csupi valóban vérszívó, gazdája gyakran használta fegyverként is a harcban.
*Shuriken: Ninja alapfegyver, magyarul dobócsillag.