Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

33.rész

  - Nem hagyom, hogy bántsd a hercegemet!
Egy keserves kiáltás rázta meg a partot.
Rico remegő testtel huppant le a homokba, miután érezte, hogy valaki félrelöki. Szőke hajába belekapott a langyos szellő. Meredten, sápadt arccal bámult maga elé, amikor eljutott a tudatáig, hogy mi zajlik le pontosan a szeme előtt.
Isaac volt az, aki félrelökte őt. A fiatal szellemfiúnak esélye sem volt, Dante kardja egyenesen a mellkasába fúródótt, majd a fiú hatalmas lélekenergiájától kettétörve hullt a porba.
Még egy ideig elbírták remegő lábai, de pár másodperc elteltével feladták a szolgálatot, a vérző fiú pedig egyenesen Rico ölébe dőlt.
- Haszontalan fiú, miért!? - dörrent fel Dante. - Miért védelmezel egy ilyen alakot, mint ő? Hiszen ő képtelen megváltozni, mindig is egy veszélyes, önpusztító barom marad, aki nem képes felnőni!
- Tudom... de én éppen ezért szerettem belé... - mosolyodott el Isaac, majd még vetett egy utolsó pillantást Ricora.
A kaszás szemébe nézve, mosolyogva tért végső nyugalomra.
Rico hol a fiúra nézett, hol az ellenségére, aki fegyvertelenül állt előtte. Arcán akaratlanul is legördült egy nagy könnycsepp, miközben gyengéden lecsukta Isaac szemeit.
Egyre hangosabban és nehezebben vette a levegőt, lihegése eggyé olvadva a tenger morajával, miközben lehajtott fejjel bámulva a testet.
Az egész lényén úrrá lett a remegés dühében, miközben megmarkolta ferrumját. Amikor újra felnézett, szemei vörösen világítottak. Nyoma sem volt annak az aranysárga szempárnak, amiben boldogság és csíny tükröződött. Mintha két vörös, lángoló ékkőbe bámultam volna, ami képes mindent felemészteni maga körül. Aztán rájöttem, mit látok bennük. Gyűlöletet. Rico gyűlöletét.
- Életért életet! - üvöltötte Rico, majd felugrott a földről, és megtámadta Dantét. Arcán gonosz, egyenesen ijesztő vigyor ült, miközben ellenfele dereka köré fonta a kaszáját.
- Kion elszabadult - suttogta maga elé Tomone, mire érdeklődve felkaptam a fejem. - Úgy tartják, amikor Rico ferrumjaként fogadta ezt a két fiút, szinte lepaktált magával az ördöggel. Két teljesen különbőző személyiségű lélek, ugyan abba a ferrumba összezárva, s mégis... Riconak sikerült őket megszelidítenie. Azonban, ha Rico agya elborul, túlzottan agresszívvá válik, Kion ereje egyre magasabbra nő. Emlékszel, amikor azt mondtam, a ferrumok átérzik a mesterük minden érzelmét, fájdalmát?
Némán bólintottam.
- Kion érzi Rico fájdalmát, a dühét, és nem tudja ezt kontrollálni. Ha szerencsénk van, a harc után képes lesz lenyugodni. Ezentúl Kylienak is jobban oda kell figyelnie arra, hogy nyugodt maradjon, elvégre egy démont tart a ferrumjába zárva!

Eszembe jutott Tomone egyik története, amit még akkor mesélt el, amikor megismertem Ricot. A fegyvermesterek között úgy tartják, nem Rico mentette meg a két árva kölyök lelkét aznap éjszaka, hanem éppen fordítva.
A fiatal férfi szelleme egyedül bolyongott, elvesztette a családját, elvesztette mindenét. Aztán egy fagyos, téli éjszakán megpillantotta, ahogy két fiú kimászik az intézet ablakán, majd a sikátorban, amit ő akkor otthonának tekintett, élelem után kutat egy szemeteskonténerben. A kaszás, aki akkor még nem is gondolta, hogy egyszer majd kaszássá válik, leszólította a két fiút, ételt adott nekik, akik kis idő elteltével rendszeresen lemásztak Ricohoz. Aztán egy nap az erőfölényben lévő társaik lopáson kapták őket, és jól elbántak velük. Senki sem gondolta volna, hogy a két srác a sérülések miatt életét veszti. Rico ekkor fogadta a lelküket örökbe, és alakította őket ferrummá, azonban, ez csak úgy volt lehetséges, hogy a két lélek közül az egyik démonná változik.
Rico maga mellé fogadta a két árvát. A két árvát, akikkel már nem volt annyira magányos. Kölcsönösen adtak egymásnak valamit...
Egy helyet, ahová tartozhatnak.