Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

7.rész

Edzeni kifulladásig 

Kylie szemszöge:

Alighogy Ricky elaludt, már nyílt is a szobánk ajtaja. Először azt hittem, hogy a kis szellem szeretne megint faggatni, de bár úgy lett volna.
Ugyanis, aki csak úgy öntörvényűen berontott rám, nem mást volt, mint Rico. Nem volt rajta póló, egy szál melegítőben flangált. Sovány volt, de mégis szemrevaló kockákkal rendelkezett.
Csak egy lenge hálóinget viseltem, szóval amilyen gyorsan csak tudtam, magamra rántottam a takarót.
- Te meg mi a csodát keresel itt!? - förmedtem rá. - Azonnal menj vissza a szobádba!
- Tulajdonképpen, terveztem, hogy inkább ott alszok - mondta, miközben tök lazán bebújt a mellém az ágyba, és magára húzta a takarót. - Csak aztán eszembe jutott, hogy te mennyire féltékeny lennél, ha a szellemlánnyal aludnék, szóval úgy döntöttem, rendes leszek, és inkább nem ríkatlak meg!
- Nagyon kedves tőled, hogy gondoltál rám, és most, hogy ezt ilyen szépen előadtad, akár vissza is teperhetnél a szobádba! - mondtam mérgesen, miközben a fejéhez nyomtam egy párnát, csak úgy, mint aznap már jópárszor. Legszívesebben megöltem volna, ott helyben. Annyira fájt, hogy így viselkedik velem...
- Pedig tudom, hogy szeretnéd, hogy együtt aludjunk - motyogta a párna alól, mire én még erősebben az arcához szorítottam. - És le is szeretnél feküdni velem. 
- Marha idegesítő egy teremtmény vagy!
Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy Rico felülkerekedik rajtam. Rajtam feküdt, az ajka pedig csak pár centire volt az enyémtől. A tekintete olyan volt, mintha két hideg kőbe néztem volna. Aztán hirtelen felcsillant a szeme.
- Te most vagy infarktust kapni készülsz, vagy még mindig szerelmes vagy belém - vigyorgott.
Értetlenül bámultam rá.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - vontam fel a szemöldököm.
- A pici szíved... nagyon ver- vigyorgott még mindig. - Meg vörös az arcod. Tök cuki vagy így!
Éreztem, hogy az arcom egyre jobban lángba borul. A szája egyre közelebb volt az enyémhez, aranyszőke tincsei az arcomba hullottak. Cselekednem kellett.
- Szállj már le rólam, mégis mit képzelsz magadról!? - löktem le magamról hangosan visítva, mire ő csak öntelten kacagott, és a fejére húzta a takarót.
- Nem akarod simizni a hátam, amíg el nem alszok? - hallottam meg a motyogását az ágynemű alól. - Tudod, úgy, mint régen.
Összeszorult a szívem. Hiába próbáltam, nem tudtam megbocsájtani neki. Nem tudtam megbocsájtani, amit tett. Nem tudtam megbocsájtani, hogy miatta haltam meg.
Ha ő annak idején nem ront el mindent, még mindig boldog családként élheténk, és akármennyire puncsol, nem fogok szemethunyni a tettei felett.
- Nincs az a pénz, amiért hozzád érnék! - néztem rá szigorúan, mire ő fölém hajolt, és az arcára tette a kezem.
- Hát, hozzám értél - mondta mosolyogva, a kelleténél picit hangosabban.
Ugyanis Ricky kómásan felült az ágyában, majd riadtan bámult ránk.
- Za-zavarok!? - dadogta értetlenkedve.
Csak akkor esett le, milyen félreérthető pózban vagyunk.
- Ez nem az, aminek látszik! - vigyorgott az apja zavartan, miközben végre kimászott a bioszférámból.
- Azt hittem, csak vicceltetek a kistesós dologgal! - ásította, majd az oldalára fordulva újra álomba szenderült.
Ricoval egymásra néztünk, aztán megkönnyebbülten sóhajtottunk egyet. Szerencsére kibírta reggelig, hogy ne idegesítsen.
Azonban, amint feljött a nap, arra ébredtem, hogy mindjárt megfulladok. A szemeim kipattantak ijedtemben, és csodák csodájára, Rico kezével találták szemben magukat. Az a féreg befogta az orrom!
- Engedj már el! - csaptam a kezére dühösen.
- Tomone üzeni, hogy menjünk edzeni! - mondta, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy majdnem megölt. Már teljesen fel volt öltözve, utolsó ruhadarabként felkapott magára egy hosszú, fekete, felettébb ismerős pulcsit, aminek ráadásképp még a kapucniját is a fejére húzta. Így már tényleg úgy nézett ki, mint a kaszás.
- Várjunk csak, az nem az én pulcsim rajtad? - mutattam rá gyanakodva.
- De igen, egyezik a méretünk, hát nem cukiii!? - döntötte oldalra angyalian a fejét, mintha az tök természetes lenne, hogy elhordja a cuccaim.
Amikor kiértünk az udvarra, Tomone és Sophie már egymással szemben áltak. A kardmester szigorúan ránk szegezte a tekintetét.
- Örülök, hogy a gerlepár is megérkezett... - bökte ki szemrehányóan, de aligha gondolta komolyan.
- Ne hergelj! - figyelmeztette lányát a ferrum formában lévő Spirit. Felröhögtem.
- Szóval, mint azt Rico elmagyarázta nekünk tegnap, az a bizonyos lidérc majdhogynem emberi alakot öltött, és ezerszer erősebb volt, mint az eddigiek. Nos, végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy ideje lesz mindenkinek fejlesztenei magát kicsit! - közölte velünk a tényeket Tomone.
Rico két ferrumja, Kion és Shenzi a füben üldögéltek, immáron emberi formában, és érdeklődve hallgatták az eseményeket. Az ő testük is tele volt kötésekkel, ruhájuk szakadt volt, és piszkos. Persze Shenzi, mint mindig, most sem bírta ki egyhelyben.
- Ricoooo! - üvöltötte hangosan, majd gazdája nyakába ugrott. - Annyira, de annyira örülök, hogy túlélted! Kemény szitu volt, nemde?
Rico vágott egy grimaszt, majd érzéketlenül eltolta magától a srácot.
- Shenzi, ezerszer elmagyaráztam már, hogy ne mássz így a képembe! - morgott.
Tomone csak a szemeit forgatta, majd figyelmeztetőleg fütyült egyet. Kezdetét vette az edzés.
- Adj bele mindent, rendben? - mosolygott bíztatóan aktuális ellenfelére, Sophiera.
- Rendben! - biccentett a lány, majd minden erejét összeszedve megtámadta Tomonét.
A kis szellem eleggé meglepett. Sokkal gyorsabb volt, mint tegnap. Úgy láttam, lassacskán tényleg készen áll arra, hogy akár egy lidérc ellen is harcoljon. A szinkron közte és a ferrumja közt szinte tökéletes volt.
Újra megpróbálta Tomone lábát támadni, ám ezúttal sikerült is neki. Büszke mosoly ült ki az arcára, amikor az edzője felszisszenve nézett le a bokáján keletkezett vágásra. Azonban mindannyian tudtuk, hogy ami most jön, abban nem lesz köszönet.
Ugyanis Tomone ugyan úgy lerúgta szegény szellemkét, mint a múltkor, könyörtelenül.

Sophie szemszöge:

Éreztem, hogy a fejem már megint hatalmasat koppan a talajon. Ennyi volt, újra vesztettem.
- Igazán tanulhatnál a hibáidból, cicus! - nyújtott segítő kezet nekem Tomone, aminek következtében muszáj volt elmosolyodnom. Egyre jobban kezdem megkedvelni ezt a nőt!
A következő páros nem más volt, mint a két kaszamester. Rico szája fülig ért, Kylie viszont feszülten várta a kezdést jelző sípot. Vajon miért izgul ennyire?
- Rico, örülnék neki, ha most csak Shenzit használnád! - tette karba a kezét határozottan Tomone.
- Nem szükséges! - vágta rá Kylie rögtön, mire szinte megfagyott a levegő. - Nyugodtan támadhat olyan erővel, akármekkorával csak akar.
Kérdően pillantottam Tomonéra, aki szinte rögtön választ is adott a kérdéseimre, úgy, hogy fel sem kellett tennem azokat.
- Te is láthatod, hogy Rico kaszája egy mérettel nagyobb, mint Kylie jelenlegi ferrumja, hiszen ő csak egy lelket tárol - magyarázta. - Ha Rico csak Shenzit, a gyengébb ferrumját használná, akkor lennének egálban.
- Tomone... - néztem rá kérdően. - Kion miért olyan furcsa? Mármint, úgy értem, Shenzi szeme nem vörös, és...
- Kion egy démon, pontosan ugyan olyan gonosz, mint Amy, aki téged is megtámadott - mondta, mire leesett az állam. - Rico neki köszönheti, hogy egy démonkasza áll a tulajdonában. Ha Kion lelke a fegyveren kívül lenne, a kasza ugyan olyan méretű, és kinézetű lenne, mint Ricky.
- Értem, szóval ezért ilyen fekete, és hatalmas! - bámultam tátott szájjal az egymással harcoló párosra. Rico látszólag sokkal erősebbnek bizonyult, azonban Kylie simán álta minden csapását. Akármilyen jóindulattal is próbáltam nézni őket, biztos voltam benne, hogy Rico visszafogja magát, mert nem akarja, hogy a fiának baja essen.
Egy kis ideig ebbe az álomba ringattam magam, aztán Rico hirtelen egy nem várt ütéssel olyan szinten földre küldte őket, hogy Ricky vissza változott emberré. Hangosan jajgatva tápászkodott fel a földről, miközben letörölte a vért a szája sarkából. Kitartóan állta apja szigorú pillantását.
- Ezt meg miért csináltad!? - üvöltött Kylie Ricora, aki most nem mosolyodott el. Ugyan olyan szigorú arckifejezéssel nézett rájuk, mint eddig, ami igazán meglepett.
- Inkább én sértsem meg, mint egy lidérc! - mondta. - Inkább tőlem kapjon ki, és edződjön meg így, minthogy a harcban sérüljön meg!
- Igaza van, folytassuk! - lihegett Ricky, majd újra visszaváltozott ferrummá.
Láttam rajta, hogy meg akar felelni az apukájának, bármi áron. Még legalább tizenöt percig harcoltak, de csak nem jutottak dűlőre. Elég messze álltak egymástól, de így is látták egymás szemében a tüzet. Apropó, tűz...
Ahogy megindultak egymás felé, láttam mindkettejükön, hogy nagyon készülnek valamire, aztán hirtelen mindkét ferrum lángolni kezdett. Hatalmas robbanással csaptak le egymásra. A következő, amit láttam nem más volt, minthogy mind a ketten elrepülnek ellenkező irányba, a ferrumjaik pedig emberi alakban, hatalmas koccanással összefejelnek.
- Idiótaaaa! - hallottam meg Kylie visítását.
- Én vagyok az idióta!? - pattant fel a földről Rico, majd leporolta a ruháit. - Ki a fene gondolta volna, hogy te is erre a támadásra készülsz? Ha egyszerre csináljuk, úgy nem működik!
- Na, nem mondod, zsenikém! - puffogott Kylie, miközben nagy nehezen ő is feltápászkodott.
Tomone nagyot sóhajtott, majd a fejét rázva, pilláit lecsukva a halántékához nyomta a két mutatóujját, mint akinek nagyon fáj már a feje ettől a két szerencsétlentől.
Amikor végre vége lett az edzésnek, arra eszméltem fel, hogy két ember kivételével mindannyian melegítőben aszalódunk a napon. Az a két személy pedig nem más volt, mint Tomone és Spirit.
A katanamester erőteljesen belefújt a nyakában lógó sípba, majd Ricora bökött.
- Testedzés közben tilos a dohányzás! - rivallt a szőkeségre, aki ijedtében rögtön vigyázzba állt, és elhajította a csikket.
- Ugye nem fogunk futni? - kérdezte Kylie, teljesen bepánikolva. - Utálok futni!
- Pedig nem ártana, legalább lemenne a száz kilódból egy! - nyújtotta rá a nyelvét Rico, mire a zöldszemű dühödten hasbakönyökölte.
- Elég legyen! - kiabált rájuk Tomone, majd újra belefújt a sípba.
- Most komolyan szaladgálni fogunk, mint a mérgezett egerek? - kérdezte Rico flegmán, miközben zsebretette a kezét.
Tomone újra sípolt egyet, megsüketítve ezzel mindannyiunkat.
- Mivel a fizikai állóképességeteket valahol elhagytátok, muszáj lesz erősíteni kicsit - mondta Tomone, majd a hátsó kert felé mutatott. - Tíz kör futás odabent... és vedd ki a kezed a zsebedből! - ordította.
Az első kör után szinte rögtön beállt a gyorsasági sorrend. Legelől Kion, a démonfiú futott, Shenzi őt próbálta minden áron utólérni, de annyit magyarázott, hogy már a harmadik körnél alig kapott levegőt. Haru picit gyorsabb volt nálunk, őt követte az én, Rickyvel alkotott párosom. Tőlünk, Isten tudja milyen messze, totálisan lemaradva futott Rico és Kylie, és ha nem ordibáltak volna egymással olyan hangerővel, hogy a szentély budiján ülve is hallani lehessen, azt hittük volna, hogy megléptek.
A sorrend a tizedik kör végére sem változott, Rickyvel egyszerre értem a célba, negyedikként. Vigyorogva pacsiztunk egyet.
Shenzi a térdére támaszkodva lihegett, majd megveregette folyamatosan köpködő, első helyen végzett társát.
- Szép volt, haver! - kuncogott büszkén. - Végig a nyomodban voltam!
Mindenki beért a célba, kivéve a két jómadarat.
- Ezek meg hová lettek? - pislogott értetlenül Tomone, mire feltűnt két, eszeveszett sebességgel rohanó, hangosan ordíbáló alak a távolban.
- Én leszek az első! - üvöltötte teli torokból Rico, miközben megpróbálta fellökni a szorosan mellette futó Kyliet.
- Az kizárt, egy döntetlen harcot még elfogadok, de a futásban akkor is én fogok győzni! - zihálta kitartóan.
- Elhitted! - kiáltotta a szőkeség, pont abban a pillanatban, amikor átlépték a célvonalat, tökéletesen egyszerre. S ugyan ilyen szinkronban borultak a földre, hangosan lihegve, teljesen megsemmisülve.
- Hát... - guggolt le hozzájuk vigyorogva Tomone. - Úgy tűnik, ez is döntetlen! - kuncogott, majd hatalmasat fújt a sípjába, hogy mégjobban felidegesítse a két bajkeverőt.