Kóbor szellem [BEFEJEZETT]

12.rész

Életért életet 

Visszaemlékezés

Puerto Rico fővárosának sötét, elhagyatott utcáit járta. Hosszú, két copfba felkötött, világosbarna hajába néha belekapott a viharos szél. Térdig érő kapucnis pulcsija már teljesen átázott, annyira nagy volt rá, hogy csak az ujjvégei lógtak ki belőle. Zuhogott, már legalább három órája, ő pedig semmivel sem törődve, hatalmas kaszáját maga után húzva rótta az utcákat. Lába mellett egy kiskutya szaladt, szőrtelen volt, mintha rühös lenne. Úgy tűnt, a négylábú az egyetlen, aki élvezi ezt a sok csapadékot.
- Imádnám ezt a várost, ha mindig sütne a nap - csendült fel a ferrum hangja az éjszakában.
Mestere a szemeit forgatta, majd vett egy mély levegőt.
- Valld be, hogy csak azért tetszik, mert benne van a neved, Rico! - mondta fegyverének, miközben megigazította csurom vízes haját.
- Én a helyedben most nem a frizurámmal törödnék - kuncogott a kasza, majd hirtelen egy alak ugrott a lány elé az egyik tetőről.
A fiatal kaszamester ijedten hőkölt hátra, majd maga elé emelte fegyverét. Alaposan végignézte az előtte álló személyt, miközben az lassan felemelkedett. Egy meglehetősen fiatal kisfiú volt. Barna szemeiből keserű könnyek folytak végig napbarnított bőrén. Alig lehetett több öt évesnél.
- Fegyvervérű... - sziszegte a lány, miközben meglátta a kisfiú karjából kiálló pengéket. Mint minden egyes csata előtt, most is elgondolkodott. Miért kellet így történnie? Ezelőtt átlagos tinédzser volt, aki igaz, hogy kegyetlen fiatalon, de gyeremeket vár. Most pedig a szakadó esőben áll, a kezében egy kaszával, és a szíve alatt a ferrumja gyermekével.
- Biztosan te vagy La Catrina... - suttogta a kisfiú, majd a kaszára bökött. - Ő pedig La Calavera, a legerősebb démonkasza a világon...
- Leadjam neki az önéletrajzunkat is, vagy végre elpusztítjuk? - türelmetlenkedett a ferrum.
- Erősnek tűnik, ahhoz képest, hogy milyen apró, de nálunk biztosan nem erősebb! - kuncogott vörös szemeit villogtatva a lány, majd nekiugrott a fegyvervérű kisfiúnak. Azonban a gyerek sokkal tehetségesebb volt, mint azt gondolta volna. Ugyanis meg sem kellett erőltetnie magát, hogy kaszamestert a fal felé repítse. Ferrumja még épp időben alakult emberré, testével védte a lányt. Ketten, együtt csapódtak a falnak, majd csúsztak le, a vakolattal együtt.
- Megmondtam, hogy vigyázz magadra! - morgott a szőke fiú, miközben felsegítette mesterét. Nagyon vékony, szakadt ruhájú fiú volt, de rendkívül jóképű. Egyetlen szépséghibája a vörösen izzó szempár volt, ami démoni erejéről árulkodott.
A lány nem szólt egy szót sem, csak gyorsan felpattant a földről, és a legközelebbi kukához sietett.
- Jaj ne, már megint!? - nyavajgott a fiú, miközben finnyásan elfordult.
- Sajnálom, mostanában folyton kell! - sírt kétségbeesetten két hányás között, majd lopva az ellenfelére pillantott. - Bocsi, mindjárt folytathatjuk!
A kisfiú elkerekedett szemekkel bámulta a két hírhedt ellenfelét.
- Te ... babát vársz? - kérdezte halkan, meglepetten.
- I-igen... - dadogta a lány, miközben megtörölte a könnyeit a fekete pulcsija ujjával.
A kaszamester és ferrumja meglepetten figyelték, ahogy a pengék visszahúzodnak. A spanyol kisfiú komoly tekintettel nézett rájuk.
- Nem tudnék megölni egy kisgyereket. - suttogta halkan, majd leült a földre. Sikerült pont egy pocsolyában landolnia. A lány elmosolyodott, majd a kisfiúhoz lépett. Párja próbálta visszafogni, de nem sikerült neki.
- Mi a neved? - kérdezte, miközben leguggolt hozzá.
- Raimundo vagyok - motyogta halkan.
- Nagyon szép neved van, Raimundo - a lány továbbra is mosolygott. - Mondd csak, hogy kerültél ide?
- Mindig itt voltam - motyogta. - Egyedül.
A lány kérlelően pillantott a ferrumjára, aki csak nagyot sóhajtva legyintett egyet.
- Nos, az én nevem Kylie, ő pedig ott Rico! - mutatott a fiúra, aki tőlük nem messze cigarettázott. - Van kedved csatlakozni hozzánk?
Talán rossz döntést hozott. Talán a jó szíve vezérelte. Talán ez vezette el a végzetéhez...

Tíz évvel később:

- Hol van az én egyetlen fiam? - lépett be a romos szobába Rico, a kis Rickyt keresve. Már megint árasztotta magából az alkoholszagot, részegen szédelgett, mint akkoriban minden egyes nap. Nem tudni, mi vezette ideáig, de már túl késő volt.
Raimundo idegesen pillantott nevelőanyjára, miközben a koszos kanapén feküdt. Érezte, hogy megint vihar közeleg.
Kylie éppen reggelit csomagolt a fiúnak, aki az első gimis napjára készült.
Rico szinte odarángatta a fiát az anyjához, majd rávigyorgott.
- Anyuci, nincs kedved játszani velünk valamit? - kérdezte, miközben megsimogatta a kis szőke fejét.
- Babázni szeretnél, vagy mi? - tette karba a kezét a tízéves. - Apa, én már nem vagyok kicsi!
- Majd később játszhatunk bármit, előbb kész kell lennem a reggelivel és a többi sulis dologgal - mondta az édesanya, de abban a pillanatban megbánta. Igaz, szinte mindig ő volt otthon a gyerekekkel, de sosem fogta fel teherként. Mindennél jobban szerette a vérszerinti kisfiát is, de férje agyát elvette az alkohol és a féltékenység. Tudta, hogy kisajátítása nem jogos, mert állandó jelleggel csalta meg a feleségét, de sosem tudta volna beismerni.
Rico félrelökte a kisfiút, majd leborította a félkész szendvicset a pultról. A kis Ricky kétségbeesetten nézett hol az anyjára, hol a mostohabátyjára.
- Komolyan a kis takony miatt nem vagy hajlandó a saját gyerekeddel lenni!? - üvöltötte. - Ez egy árva, nem is a mi fiunk! Nem gondoltál még rá, hogy egyszer bekattan, és álmunkban megpróbál minket megölni?
- Te is árva voltál! - emlékeztette Kylie a férjét, miközben idegesen csapkodott össze-vissza.
- Nekem legalább meg volt a teljes fegyver alakom, ez pedig egy korcs! - kiabálta, miközben az említett fiúhoz vágott egy üres üveget, majd fogott egy telit, és jó alaposan meghúzta. A "korcs" szóra előbújt a meztelenkutya is, akitől Raimundo kifejezetten félt. Nem volt elég neki Rico, még a kutyája is hangosan morgott rá.
- Gusztustalan vagy! - sírta Kylie, miközben lehajolt a törött üvegért. Rico halkan kuncogott, majd előrántott valamit az egyik fiókból. Raimundonak oda sem kellett néznie, tudta, mi következik. Rico sokszor fenyegette őt pisztollyal, féltékeny volt arra, hogy felesége más kölykével is foglakozik.
Azonban sosem merte használni, addig a viharos, gyászos napig, amíg három lövés nem törte meg Puerto Rico éjszakájának csendjét.
Már hajnalodott, amikor a szőke férfi sírása felcsendült. A földön ült, a körülötte kialakult vértócsa vörösre színezte hófehér nadrágját. Hiába zokogott hangosan, hangja nem tudta elnyomni a Bosszú lépteinek hangját.
- Életért életet... - suttogta halkan, de magabiztosan a katanamester, majd előrántotta kardját, amin megcsillant a telihold ablakon át beszűrődő fénye. - Végezz vele, La Lobo!