A Barátnőm Szomszédja

5. Rész

-Már bocs, de be akarom zárni az ajtót-mondta.

-Nem ribancozhatsz le-válaszoltam.

-Figyelj. Nem ismerlek. Nem is akarlak megismerni. Élünk tovább és nem foglalkozunk a másikkal. Jó?

-Bíztam benne, hogy ilyen ajánlatot fogsz tenni. Nagyon szívesen békén hagylak. De nem nevezhetsz ribancnak, hiszen nem is ismersz!

Csak sajnos nem tudtam végig mondani ezt a mondatot, mert rámvágta az ajtót. Legalább a végszavamat megvárhatta volna! Na mindegy...
Mikor elfordultam, hogy elmenjek, újra kivágódott az ajtó. A "szomszéd" fiú viharzott el mellettem, úgy, hogy közben fellökött. És persze nem kért bocsánatot.
-Szidhatnálak, csak nem tudom a neved. Pedig akkor már réges-régen melegebb tájakon lennél-morogtam magamban.

Feltápászkodtam a földtől. Igazából még mindig nem értem, hogy miért kellett bemutatni neki. Az nem magyarázat, hogy azért, mert mindketten bunkók vagyunk. Köztudott, hogy két bunkó, paraszt ember nem fér meg egymás mellett, mert szétszekálják egymást.
Fáradtan sétáltam haza. Már rég beesteledett, amikor az iskolám előtti parknál tartottam. Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam Mr. Bunkót. Pár haverjával ültek egy padon és valamit nagyon szívtak, aminek nem volt jó illata. Szóval valószínűleg
valamilyen drog lehetett. Vagy füvescigi. Vagy simán csak egy "normál" cigaretta. Annak is a szagától elfog a hányinger. Dejó. Ezek a mai fiatalok... Sokan csúfoltak azért, mert még életemben soha nem gyújtottam rá. Lehet maradinak nevezni. De ezzel megkímélem a szervezetemet a nikotin károsító anyagaitól.
Pár perc után már otthon voltam. A szüleimmel nem váltottunk túl sok szót, ezért elmentem aludni.