A Barátnőm Szomszédja

37. Rész

Az út további részét csendben tettük meg.

Csak a lépcsőnél köszöntünk el egymástól, mert mindketten mentünk a saját szobánkba.

Emma még nem érkezett meg.

Nem mondhatom, hogy hiányoltam.

Legalább lesz egy kis csönd.

Mikor már befészkeltem magam az ágyamba, kopogtattak.

Hát persze, mikor máskor.

Az illető meg sem várta, hogy kinyissam az ajtót, csak úgy bejött.

-Neked is szia Ben. Gyere be nyugodtan- motyogtam a takarómba.

-Nincs itt senki és unatkozok- tért rá a lényegre.

-Egézségedre. Foglalj helyet Emma ágyán, de engem hagyjál békén.

-Nemár! Te nem szeretnél jobban megismerni?- kérdezte. Komolyan, mint egy 5 éves...

-Nem- válaszoltam kegyetlenül.

-Nem baj. Akkor mesélek magamról- kezdett bele.

-Mit nem értesz azon, hogy nem vagyok rá kíváncsi?

-Fhu már te lány. Nehéz eset vagy. Nincs az emberhez egy jó szavad se- szomorodott el.

Aztán csak ült csendben az ágyon.

Úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát.

-Jól van. Mesélj magadról- enyhültem meg.

Erre a mondatomra boldogan kapta fel a fejét.

És belekezdett a történetébe.

Csak beszélt.

És beszélt.

Közben elaludtam, de még halványan emlékszem rá, hogy besüppedt mellettem az ágy és valaki befeküdt mellém.