A Barátnőm Szomszédja

26. rész

A hazautat futva tettem meg. Berobogtam a bejáraton a szüleimet keresve. Mindketten a konyhában ültek és kávéztak.
-Anya! Apa! Segítene
tek kell!- vágtam bele a közepébe.

-Neked is szia, kincsem. Miben?- szólalt meg anya.

-Tudjátok van az a lány, aki szerintetek lopott a plázából. Ami nem igaz, de mindegy. Eltűnt! Ő a legjobb barátnőm! Segítsetek megtalálni!- kértem bociszemekkel.

-Mégis mit jelentsen az, hogy nem igaz?!- akadt fennt az egyik részleten apa.

-Majd később elmondom. De akkor segítetek?- kérdeztem harmadjára is.

-Ha segítenénk is, mégis mivel?

-Ajh már, nem tudom! Keressünk nyomokat vagy béreljünk fel egy nyomozót!- kiáltottam kissé ingerülten. Nem tudom, hogy mit csináljunk.

-Értem- mondta apa. -Ezt majd a vacsoránál megbeszéljük. Amúgy hol van Anna?

-Randin- mondtam, majd elindultam a szobámba.

3 nap múlva megyünk az osztállyal Párizsba. Egy másik kontinensre. Nem ártana jó benyomást tenni az ottani emberekre. Felkaptam a pénztárcámat és elindultam új ruhákat venni.

~~~~~3 óra múlva~~~~~

Tömött ruhás szatyrokkal botladoztam fel a lépcsőn. Mindenféle ruha volt benne. Bár a színe majdnem mindegyiknek ugyan olyan volt. Fekete. De azért akadt köztük szürke, fehér és piros is.

Nyitottam volna ki az ajtót, amikor drága testvérem belémszaladt.

-Rose, nyitsd már ki azt a rohadt ajtót- kiabálta.

Ránéztem és elborzadtam. A haja az izzadt homlokához tapadt, a szeme félelemmel volt tele.
Belöktem a lakásba, majd bevágtam az ajtót.

-Mi történt veled? Kissé csapzott vagy- mondtam neki.

-Gyere a szobámba és elmondom- elkezdett sírni. Najó...ma mindenkinek sírós kedve van?

Fura...Anna senkinek sem engedi, hogy a szentélyébe betegye a lábát. Kezd érdekes lenni a dolog.