A Barátnőm Szomszédja

15. Rész

Reggel, legnagyobb meglepetésemre kiabálásra ébredtem.
Mi történhetett?
Itt csak velem szoktak veszekedni... Gyorsan felkaptam magamra valamilyen normálisan kinéző ruhát, mert utálok bárki előtt is pizsamában mutatkozni. Lesiettem a lépcsőn és megálltam a nappali ajtajában.
Apa üvöltötte le szegény (irónia!) Anna fejét.

-Miért ordítoztok már kora reggel?-kérdeztem egy ásítás mellett.

-Nem tartozik rád-válaszolta Anna.

Kérdőn néztem apára. Akkor mondja már meg ő, ha miattuk fel kellett kelnem.

-Kicsim, menj el suliba, ha hazajöttél elmondom-mondta és elfordult, hogy csináljon magának egy nagy adag kávét.

Anna meg kisiettett az ajtón, miközben majdnem fellökött.
Értetlen fejjel mentem vissza a szobámba, hogy elvégezzem a reggeli teendőimet.
Fogmosás közben majdnem megfulladtam, mert félrenyeltem a fogkrémet. Már jól indul ez a nap.
Nagy boldogsággal a fejemen mentem ki az ajtón. Csak vicceltem. Emberundor ragadt az arcomra.
Miután felvettem a cipőmet valaki fellökött. Szúrós szemmel néztem az illetőre.
Ben volt az. Na ne... Ha Annával jár, akkor minden reggek látnom kell az aranyostalan kis pofikáját a kapunk előtt?
Vagy leszoktatom róla, vagy fél órával előbb indulok. Fhu, de nem bírom ezt a srácot. Taszít az aurája.

-Uppsz, bocsi-kért elnézést és a karját nyújtotta felém, de szokásomhoz híven ügyet sem vetettem rá.

Minek, ha fek tudok állni magamtól is?

-Benibabaaa!- jött ki visítva Anna.

Csak rosszul láttam vagy tényleg megjelent Ben fején egy undorkodó fintor? Áh, biztos képzelődtem.

-Gyere Anna induljunk, mert nem akarok elkésni.

-Na de Benibaba! A "sziadejóhogymaislátlak" puszi hol marad? Vagy már nem is szeretsz?-blahh...drámakirálynő.

Vajon én miért nem örököltem ilyen jó színészi géneket?
Hányást színlelve elhagytam őket.
De jó, hogy nem vagyok szerelmes. De jó, hogy nincs barátom.
Valahogy elrettentett ettől az a cukipofa gerlepár. Unorítóan szeretik egymást.