A gyönyörű gyilkos

3. Rész

☆o☆

Ijedten néztem farkasszemet a szinte vicsorgó nővel. A torkom hirtelen elszorult s levegőt sem kaptam. Ha az előbb nem haltam meg, akkor most fogok.

-Mond mégis mit képzelsz te kis cafka!? Hogy nem veszem észre az esti kis kiruccanásaid? Hát nagyot tévedtél. -jött közelebb majd a hajamnál fogva rángatni kezdett ki a szobából, le a lépcsőn. Ne! Csak ezt ne! Csak a pincét ne!

-Kérlek. Esküszöm, hogy többet nem lesz ilyen. -kezdtem el hangosan sírni. Nem csak azért mert húzta a hajam, hanem azért is mert féltem. Féltem a saját "anyámtól".

-Még jó, hogy nem! Ott lent fogsz megrohadni. -levonszolt a koszos lépcsőn majd belökött a nagy ajtón. Megbotlottam és a földre estem. Újra belemarkolt a hajamba majd annál fogva felhúzott.

Ahogy elengedte a hajam úgy csattant hirtelen keze az arcomon. Az ütés helye égett, a fejem pedig oldalra bicsaklott. Észhez sem térhettem, már csak azt vettem észre, hogy egyre fogy a levegőm, ugyanis kezeivel a torkomat szorította. Odakaptam a kezem, de tehetetlen voltam.

Meg akartam szólalni de csak nyekergésre futotta. Miközben fojtogatott láttam az arcán az elszántságot, ami megijesztett. Egyre csak fogyott a levegőm. A tüdőm szúrt, de hiába kapálóztam, aztán mintha csak rájött volna mit is tesz, elengedett.

Sírva, levegő után kapkodva rogytam le a földre, melyen annyit szenvedtem már...

-Örülj, hogy nem öllek meg te mihaszna. Ha még egyszer rajtakaplak, hogy éjjel ki tudja hova kiszöksz, akkor én esküszöm, hogy nem állok jót magamért! -ezzel fogta magát és kiment maga után pedig jól becsapta az ajtót.

Keservesen sírtam. Minden tagom remegett. A nyakam iszonyatosan fájt és a mellkasom is. Lassan eldőltem majd magzatpózba összekuporodtam a földön. Nem tudom mennyi idő telhetett el de miután már azt éreztem, hogy egy könnycseppem sem maradt álomba szenderültem.

~Π~

Éles fényre és a számomra legutáltabb hangra ébredtem.

-Ébredj te! Gyerünk takaríts és csinálj reggelit! -hangja csöpögött a gúnytól és az undortól. Lassan feltápászkodtam majd egyet nyelve felmentem a konyhába és nekiláttam a teendőimnek.

Örömömre reggeli után lelépett így lehetett egy kis nyugtom. A szemeim még mindig égtek és ahogy telt az idő annál gyakrabban kaptam tekintetem a falon kattogó órára. Rettenetesen gyorsan telt az idő és én ez ellen semmit sem tehettem.

Délután öt felé járhatott amikor a nevelőanyám hazajött. Az ajtó csapódására összerezzentem és azonnal egyenesbe vágtam magam. Ilyenkor mindig leellenőrzi, hogy mindent meg csináltam e.

-Legalább erre jó vagy, ha már normálisan viselkedni nem tudsz. -vetette oda majd el is tűnt. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt majd a leghalkabban bementem a szobámba. Nevetséges, hogy a házban, ami állítólag az otthonom, bujkálnom kell.

A kopott kis szekrényemből elővettem egy fekete bő félujjút és egy szürke cicanadrágot. Fehérneműt kivettem a fiókból majd lehajtott fejjel átbattyogtam a fürdőbe. Langyos vízbe megfürödtem majd a kikészített ruhákat felvettem.

Mielőtt kiléptem volna a helyiségből megakadt valamin a szemem. Egy pengén. Szorosan lehunytam a szemeim majd elkaptam a fejem. Rossz emlékek. Nagyon rossz emlékek.

A szobámban leültem az ágyam szélére majd az ütött kopott telefonom képernyőjén megnéztem az időt. Alig múlt hat óra de nagyon fáradt voltam. Lehunytam a szemem majd azt tervezve, hogy alszom pár órát, fejem a párnára hajtottam.

~Π~

Mikor legközelebb ijedten felébredtem már korom sötét volt. Ijedten kaptam levegő után majd remegő kézzel oldottam fel a telefonom. Már negyed egy is elmúlt.

-A francba! -motyogtam majd gyorsan magamra rángattam a cipőm és egy kapucnis pulcsit.

Még mielőtt kimásztam volna az ablakon gyorsan dobogó szívvel meredtem az ajtóra. Ha nem talál itt... De lehet, hogy vissza se jövök. Élve.

Az az ember azt mondta ha nem megyek el akkor meg keres és megöl. De mi van ha akkor is megöl ha kések? A kezem remegett a torkom pedig elszorult.

Elrugaszkodtam majd már kint is voltam. El sem hiszem, hogy épp mit teszek. Egy gyilkos karjaiba rohanok. Egy már biztos: Én nem vagyok normális.

Végig mentem ugyanazon az úton s végül eljutottam abba a sötét zsákutcába. Teljesen kihalt volt. Hallottam a saját szívverésem. A kapucnit kicsit feljebb emeltem, hogy jobban lássak. Sehol senki, még egy szúnyog se.

Aztán hirtelen megéreztem egy kezet, amely végig simított a vállamon.

-Nem szeretem ha megváratnak. -suttogta közel hajolva a fülemhez...

☆o☆

Nos, meghoztam a harmadik részt. :D Remélem tetszett. Bevallom nem ez lett a legizgalmasabb na de majd a következő...
Kérlek vote és írj egy kommentet. :) Sokat jelentene.

2017.8.19.