A gyönyörű gyilkos

18. Rész

☆o☆

Kérlek olvassátok el a végét :)

A fejem irtózatosan lüktet, mintha valaki belülről egy kalapáccsal verné és még jól is szórakozna rajta. Szemeim mintha le lennének ragasztva, alig bírom mozdítani pilláim. Végül a negyedik vagy az ötödik próbálkozásra sikerül kinyitnom őket, de elsőre észre sem veszem, hisz korom sötét van idebent. Pislogok párat hátha akkor megpillantok valamit, de a nagy sötétségen kívül nem látni semmit. Egy rekedt nyögés tör fel belőlem, mikor feljebb próbálom tornázni magam, de ebben valami megakadályoz. Először nem jövök rá, hogy mi az, de mi után alaposan végig tapogatom rájövök, hogy egy lánc akadályoz a mozgásban.

Elraboltak. Egy sötét szobában vagyok. Leláncolva.

Ezeket összevetve arra jutok, hogy mindjárt valahol megszólal egy tévé és kiderül, hogy a fűrészből az a csávó rabolt el. Na, helyén vagyunk!

Esküszöm, akkor inkább a halál, mert hogy én le nem vágom egyik testrészemet, az is biztos.

Hogy az embernek mik eszébe nem jutnak, mikor furcsa helyzetben találja magát. A hasam fájdalmasan kordult egyet jelezvén, hogy táplálékra van szüksége. Van egy olyan érzésem, hogy még jó darabig nem fogok enni, mert nem úgy néz ki, hogy az elrablóm nagyon törné magát az étkeztetésemet illetően. Lehet, hogy épp arra várnak hogy segítségért kiabájak. Hah, arra várhatnak.

Vettem egy mély levegőt, de rögtön meg is bántam, mert az orrfacsaró bűz, ami eddig fel sem keltette az érdeklődésem, undorítóan kúszott be az érzékeimbe ezzel köhögésre késztetve. Furcsán ismerős volt a szag, de hirtelen nem is tudtam hogy honnan, mert túlságosan is lefoglalt a saját magam fuldoklása.

Aztán mintha csak arcon csapott volna a felismerés, jutott el a tudatomig, hogy hol is vagyok valójában. De hiszen ez a mi pincénk. A felfedezésemre még a számat is eltátottam. Ne! Bárhova csak könyörgöm ide ne! A könnyeim azonnal megindultak, és a csalódottság úrra lett rajtam. Nem akartam itt lenni. A rengeteg kín, amit évekig elviseltem, és most újra itt vagyok a vesztőhelyemen.

A láncot rángatni kezdtem, hátha megadja magát, de az hangos csörgéssal adta a tudtomra, hogy már pedig sem a kezemről nem fog lejönni, sem pedig a falból kiszakadni. Annyira ideges, csalódott és szomorú voltam egyszerre, hogy nem is figyeltem arra, amit csinálok csak csapkodtam össze-vissza és hagytam, hogy a kegyetlen könnyek végig sértsék az arcom. Minden egyes csepp, mi végigszántott az arcomon, egy vágás volt az így is sérült szívemen.

Nem akartam elhinni, hogy újra ott vagyok, ahonnan nagy nehezen kiszabadultam. Bárhol máshol szívesebben lettem volna, csak itt nem. A szülői ház.

Általában ide az ember boldogan jön vissza, de én vissza se jöttem volna. Nem vártak a bolodg szüleim, se sok régi szép emlék, sem pedig ünnepi ebéd. Minden, ami itt rám vár abban szerepel a verés vagy a kiabálás, hacsak nem mindkettő.

Beletörődve az elkövetkezendő sorsomba, szomorúan hajtottam le a fejem majd vártam. Nem, nem a tapsra, hanem hogy végre történjen már valami. Akármi.

Nem is kellett sokat várnom, kábé húsz perc telhetett el, mikor hallottam nyílni az ajtót. A fény áradatként ért el hozzám, mire muszáj volt hunyorognom. Anyám alakját azonnal felismertem, meg a mosatlan szájának a bűzét. Semmivel sem lehet összekeverni. Legszívesebben a képébe ordítottam volna hogy "mossál már fogat", de nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Felkapcsolta az alig pislákoló villanyt majd szintén bűzlő papucsával lebukdácsolt hozzán. Nahát, milyen meglepő. Most is részeg. Te sem gondoltad volna, ugye?

Undorodtam tőle és ezt nem is titkoltam.

-Na, mi van te kis ringyó? Azt hitted, nem találunk rád, mi? Hát közlöm veled, hogy tévedtél. -gúnyos hangjára legszívesebben képen röhögtem volna. Ezt most nem mondja komolyan, ugye? Komolyan, ha eddig nem szól, azt hittem volna, hogy egy wellnes üdülésen vagyok. Most hálásnak kéne lennem?

-Undorodom tőled. -köptem felé a szavakat, és csak egy hajszálon múlott, hogy ténylegesen szemen ne köpjem. Egy pillanat alatt előttem termett és már csattant is keze az arcomon, de most nem érdekelt. Nem méltó arra a fájfalomra, amit kivált belőlem.

-Hogy milyen nagy szád lett neked te szaros! Na várj csak, majd itt megtanulod, hogy mit engedj meg velem szemben. -átkozott nőszeméj. Gyűlölöm. Megkeserítette az életem, tönkretett lelkileg. Elvette tőlem a szabadságot a boldogságot.
-Tégy, amit akarsz. Engem már nem érdekel. -válaszom láthatóan meghökkentette, mert egy pillanatra kizökkent a gonosz mostoha szerepéből, de ez csak egy pillanatig tartott és már vissza is vette undorító maszkját.

Mond csak kedves élet, nem tudtál volna valaki mással így kicseszni?

☆o☆

Halihó kedveskéim 😊 íme itt 18. rész. Nahát, hogy telik az idő, egyre jobban közelítünk a végkifejlet felé.
Nagyon szépen köszönöm a több mink 4k megtekintést! 😍
Arra gondoltam, hogy ennek örömére kérhettek tőlem valamit, mindet teljesítem :D lehet lesz az csak egy ember, vagy több de szeretnék egy kicsit közelebb kerülni az olvasóimhoz. ❤

2018.2.25.