A gyönyörű gyilkos

10. Rész

☆o☆

Szapora légzésem megtörte az eddig uralkodó nagy csendet. Csak figyeltem, még pislogni is elfelejtettem. Valahol egy részem, nagyon mélyen örült, de volt bennem jócskán félelem is. Mi van ha azért jött, hogy megöljön?

Nem, ki kell vernem a fejemből ezeket a gondolatokat. Nem bántana.. Ugye?

Teste halványan rajzolódott ki előttem. Nem értettem jelenlétét. Vagy talán nincs is itt, csak a képzeletem játszadozik velem? Szorosan lehunytam a szemeim abban reménykedve, hogy ha kinyitom akkor csak a sötétséget fogom látni, de nem így történt. Még mindig ott volt, és nagyon is valóságos volt.

-Hogy jöttél be? -kérdeztem cérna vékony hangon. Bella, szedd össze magad, nem lehetsz ennyire szánalmas!

-Az ajtón. - felelte sajátos stílusán, amit már azért megszokhattam tőle. Vissza kellett tartanom magam, hogy ne forgassam meg a szemeim. Csak most vettem észre, hogy a kezdeti rettegésem már csak alig van, inkább a kíváncsiság uralkodott bennem.

-De hisz az zárva volt, azon nem jöhettél be. -gondolkodtam el hirtlelen. Minden este bezárják az ajtót, részben ezért is közlekedtem az ablakon.

-Ugyan.. Azt hiszed nekem akadály egy zár? Naiv vagy. -gúnyos hangjától kedvem támadt volna a föld alá süllyedni. Néha el is felejtem ki is vagyok valójában..

-Mit akarsz? -kérdeztem hidegen. Csalódott voltam. A legutóbbi találkozásunk nem sült el valami jól. Nem szeretnék megint koppanni.

-Én.. -kezdte de itt meg is akadt. Kíváncsian meredtem rá, de nem úgy tűnt, mint aki folytatni fogja.

-..Te? -húztam fel az egyik szemöldököm. Közelebb lépkedett és leült az ágyam szélére. Még így is volt köztünk vagy egy méter.

-Nem kellett volna elkü... Várj, mi az a szemed alatt? -a hirtelen felismeréstől inkább gyorsan lesütöttem a szemem. Túl gyorsan.. Nem akartam, hogy lássa mennyire nyomorult is vagyok. Nem akartam, hogy sajnáljon, azzal nem mentem volna semmire. Hirtelen egy hideg kezet éreztem az arcomon, mire összerezzentem. Óvatosan fel emelte az állam, de szemeim még mindig lehunyva tartottam.

-Ezt ki csinálta? -kérdezte pár perc kínos csend után. Ajkaim remegni kezdtek és éreztem, hogy mindjárt kitör a sírásom, ami tekintettel arra, hogy a nevelőszüleim a szomszéd szobában vannak, nem lett volna a legjobb ötlet. Óvatosan kinyitottam a szemeim és szinte megdöbbentem hirtelen közelségétől. Megráztam a fejem, mutatva, hogy nem mondhatom el.

-Kérlek.. -hangja halk volt és szeretettel teli. Legszívesebben a nyakába borultam volna. -Nekem elmondhatod, én nem foglak bántani. Ígérem.

Bízni akartam benne, de azok után, amit tett velem nehezemre esett. Mi van, ha becsap? Ha valamit akar tőlem és csak azért csinálja az egészet? Vagy csak én vagyok túl paranoiás? Ez meglehet.

-A nevelőanyám. -suttogtam és éreztem, hogy lefolyt az első könnycsepp, s ezt pedig követte a többi sok.

Az arcán megrándult egy izom és hirtelen pattant fel mellőlem, mire azonnal hiányozni kezdett közelsége. Elsétált tőlem és megállt az ablak előtt, háttal nekem. A gyér világítás miatt nem láthattam semmit. Nem értettem, miért változott meg ilyen hirtelen a hangulata. Komótos mozdulatokkal kikeltem az ágyból majd mellé sétáltam. A magasság különbség miatt fel kellett néznem rá, de így se tudtam semmit leolvasni az arcáról.

-Mi a baj? -kérdeztem halkan, de nem válaszolt. Csak lefagyva, pislogás nélkül meredt maga elé, ami kezdett megijeszteni. Vártam egy kicsit hátha válaszol, de nem így lett, így inkább én is csöndben maradtam. A percek csiga lassúsággál teltek, mire végre megszólalt.

-Bántott már máskor is? -mély baritonja szinte visszhangzott fülemben. Vettem egy mély levegőt. Úgy éreztem, őszintének kell lennem.

-Igen. -hangom halk és elveszett volt.

-De mégis miért? -fordult felém hirtelen. Keserűen elmosolyodtam. Hogy miért?

-Ha én azt tudnám.. -feleltem lemondóan. -Talán mert utál, vagy mert neki ez jó. Nem tudom. -vontam vállat, mintha semmiség lenne. Pedig nem volt az.

-Sajnálom. -pont ezt akartam elkerülni. Nincs szükségem más sajnálatára, sajnálom én magam ölöget. Kérdőn felé fordultam, mire felvonta a szemöldökét.

-Miért is jöttél? -kérdeztem, hisz fogalmam sem volt, arról se, hogy hogy jött be, de ez már más tészta.

-Csak azt akartam mondani, hogy hiba volt elküldenem téged, mert biztos okkal szerettél volna eljönni, amit mostmár értek is. És még annyit szerettem volna, hogy ha még mindig hozzám akarsz költözni, akkor nagyon szívesen várlak. -rá sem ismertem. Olyan volt mintha ezeket egy teljesen más ember mondta volna, nem pedig az, akit én megismertem.

Szemembe megint könny szökött és nem is tudtam mit mondani.

-Komolyan mondod? -néztem rá könnyeim mögül.

-Igen. -válaszolta nagyon halványan mosolyogva. Annyira megörültem, hogy muszáj volt megölelnem.

-Köszönöm. -suttogtam a fülébe.

☆o☆

Sziasztok! Tudom megint elég sokára, hozom a részt, de most volt időm. 😅 Annyit szeretnék még, hogy nagyon köszönöm a több mint ezer megtekintés és a sok csillagot. Nagyon hálás vagyok nektek! 😭 Köszönök mindent! ♥
/ Valamint ha valakit érdekel a facebook csoport, akkor a profilomon megtalálja hozzá a linket /

2017.12.9.