A gyönyörű gyilkos

7. Rész

☆o☆

Ott ültünk bent úgy, ahogy múltkor is. A tekintetét egyfolytában magamon éreztem, de nem zavart. A falakat kémleltem, a polcokat és a rajtuk sorakozó újság halmokat. Rengeteg darab volt, ami azért egy kicsit felkeltette a kíváncsiságom.

Oldalra pillantottam, tekintetünk összetalálkozott. Fejem újra a polc felé fordítottam, szinte vonzotta a tekintetem. Minek az a sok újság? Mert biztos, hogy nem csak a mai szám van ott.

-Szabad? -mutattam a polcra. Ránéztem, de csak ugyanúgy bámult. Tekintete szinte perzselte a bőrömet, még ruhán keresztül is. A pillanatok, mialatt bólintott, szinte óráknak tűntek. Felkeltem a kényelmes kanapéról majd lassan a polchoz sétáltam. Levettem egyet, s belelapoztam. Leginkább az elmúlt hónapok gyilkosságairól volt szó benne, de ami, mégjobban megdöbbentett, hogy a konkrét cikk, ami erről szólt az bevolt karikázva pirossal, többször is. Elvettem mégegy újságot, ott ugyanígy volt és sorba, ahogy mentünk egyre korábbra mindegyiknél be volt karikázva.

Nem tudtam ezt hova tenni, de legbelül egy kicsit azért megijedtem. Lehet, hogy csak érdekli a dolog, de mi van ha más áll a háttérben..?

-Ezek miért vannak bekarikázva? -sokat vaciláltam, hogy merjek e rákérdezni, de aztán úgy véltem, nincs mitől félnem. Még.

Átható kék szemei az enyéimet vizslatták, olyannyira elbambultam, hogy észre sem vettem már csak pár centi választ el minket. A közelsége valami furcsa érzést váltott ki belőlem, mint akkor este a sikátorban is.

-Kíváncsi vagy rá? -válaszolt kérdésre kérdéssel, amivel csak mégjobban összezavart. Ajkaim elnyíltak, s belül már remegtem. Nem tudom, hogy a félelemtől vagy valami mástól, de ez most rossz érzést váltott ki belőlem.
-Igen. -alig tudtam ezt az egy szót kinyögni. Most már nem csak belül remegtem. Kezdtem kapizsgálni, hogy miért vannak ezek bekarikázva, de... Az nem lehet. Képtelenség.

Jobb kezét az arcomra simította majd közelebb hajolt, annyira hogy ajkát éreztem a bőrömnek simulni. A szívem olyan hevesen dobogott, hogy féltem kiugrik a helyéről.

-Mert én tettem. -szemeim szorosan lehunytam és még a levegő is bennem rekedt. Képtelenség!? Úgy tűnik mégsem.

Hirtelen ezer, meg ezer gondolat áradat öntötte el bágyadt elmémet. Nem akartam hinni a fülemnek. Ő egy... Gyilkos. Egy hidegvérű gyilkos, aki most ajkaival az arcom kényezteti. Érzem minden egyes levegővételét, érzem minden apró mozdulatát, mindenét. De ahogy telnek a percek, a félelmem egyre csak elmúlni látszik, helyette pedig a kíváncsiság lép dobogóra.

-Félsz tőlem? -suttogja, s ahogy ajkai mozognak úgy érintik egyre forróbb bőrömet. Hogy féltem e? Kellett volna, de nem, egyáltalán nem féltem tőle.

-Nem. -válaszoltam halkan hisz tudtam, olyan közel van, hogy ezt is jól hallja. Elhúzódott, mire azonnal hiányérzetem támadt.

-Pedig kellene. -komoly volt és tekintélyt parancsoló. Felemeltem a fejem és a száját bámultam. Nem mertem a szemeibe nézni, tudtam, ha megtenném rögtön zuhannék mélységébe.

-Bántanál? -tettem fel a kérdés, s most én húzódtam közelebb. Érezni akartam teste melegét. Biztonság érzetet adott.

-Soha nem bántanálak. -karjait körém fonta és így ölelt magához. Az érzés, amit abban a pillanatban éreztem leírhatatlan volt. Mintha egy óriás betonfal zuhant volna össze, s végre szabad lehettem. De az érzés sajnos nem tartott sokáig, mert elhúzódott.

Elővette azt a tipikus félmosolyát, amivel bárkit letudna venni a lábáról.

-Nem vagy éhes? -tette fel hirtelen a kérdést, mire őszintén én is elmosolyodtam.

-De igen. -válaszoltam normál hangnemben. Követtem a konyhába és figyeltem ahogy benéz a hűtőbe valami kaja után, én addig leültem az egyik székre.

-Mit kérsz? Nos, van pizza, pizza és.. Ó, nézd pizza. -elnevettem magam, mire rámkapta a tekintetét, de a vigyorgást nem tudtam abbahagyni. -Gyönyörű vagy mikor nevetsz. -lehajtottam a fejem és próbáltam nem jobban elvörösödni.

-Azt hiszem a pizza jó lesz. -hagytam figyelmen kívül az utolsó mondatát. Kivett pár szeletet majd bedobta őket a mikróba. Az ember nem is gondolná miket rejt egy sikátori fal, erre tessék, itt egy komplett lakás.

-Ezt a lakást te találtad, vagy hogyan..? -kérdeztem rá kíváncsian. Leült velem szembe majd mosolyogva körbe nézett.

-Itt egy raktárépület volt, csak jöttek az átépítések és az emberek teljesen megfeledkeztek róla, de én nem. Sokáig tartott mire kipofoztam, de megérte. Itt az ég adta egy világon nem zavar senki, még a postás sem.

-Nahát. Nagyon szép lett. -dicsértem meg és épp ekkor sípolt a mikró. Kivette a felmelegedett pizza szeleteket majd két tányérra rakta őket, az egyiket pedig elém tolta.

-Köszönöm. -mondtam majd falatozni kezdtünk. El sem akartam hinni, hogy mi történik. Pizzát eszek, egy falba rejtett lakásban, egy gyilkossal, de, ami a legmeglepőbb az az, hogy engem ez egy cseppet sem zavar.

☆o☆

Sziasztok! Nagyon régen volt már rész, de itt az iskola és semmi időm nincsen. Megpróbáltam most összedobni nektek egyet és remélem tetszett. Kérlek jelezzétek valamilyen formában. Nagyon sokat jelentene. :D