A gyönyörű gyilkos

23. Rész

☆o☆

A szám eltátottam és ha nincs mellettem a fal, amibe kapaszkodhattam volna, szerintem ott helyben kinyúltam volna. D olyan ártatlanul mosolygott rám, hogy először azt hittem csak állmodom, de miután megszólalt, semmi kétségem nem maradt. Itt az anyám, és ő hozta ide.

Mondani akartam valamit, de csak kétségbeesett nyöszörgések hagyták el még mindig nyílt ajkaim. Nem akartam hinni a szememnek. Kérdőn néztem D-re, mire ő csak megvonta a vállát.

-Hogy kerül ide? -hangom vékony volt akár egy egéré.

-Mindenkinek jár egy második esély. -ezt ugye nem mondja komolyan!? A mosoly, ami közben az arcán virított egy szúrás volt a szívembe. Hogy teheti ezt velem? Hisz nagyon jól tudja, hogy milyen a kapcsolatom vele.

A szemeim tágra nyíltak miközben hol rá, hol pedig a nevelőanyámra néztem. Egyáltalán hogy akadtak egymásra, mert azt nem tudom elhinni, hogy csakúgy véletlen összefutottak valamelyik kisboltban. Vagy D akar velem nagyon kiszúrni, vagy pedig a nevelőm akar bosszút állni. Sajnos a második túlságosan is hihetőbbnek hangzik, mint az előző.

-Kincsem.. -kezde "anyám" miközben felém sétált. A gyomrom kavargott, s nem sok kellett ahhoz, hogy ki ne adjam azt a kevés kaját, amit ettem. -... tudom, hogy a kapcsolatunk sosem volt a legjobb, de mikor megtudtam, hogy apád mit akart tenni veled... Én megvilágosodtam. Rooszul ismertelek téged, és szeretnék tőled mindenért bocsánatot kérni, te nem ezt érdemelted. -a hangja túlságosan nyájasan és kedvesen hangzott. Túlságosan is.

-Én.. Én.. -akadt meg a hangom minden próbálkozásnál. El akartam küldeni a fenébe. Megakartam neki mondani, hogy tönkre tette az életem, elvette a gyerekkorom, de egy hang sem jött ki a torkomon. Teljesen sokkolt a helyzet.

-Ne! Ne mondj semmit. Tudom, hogy most mit gondolsz rólam, hogy egy önző hárpia vagyok, és hogy a pokolra kívánsz, de kérlek adj még egy esélyt. Egy utolsót. -mondandója közben olyan meggyőző tekintettel vizslatott, hogy majdnem rávagtam, hogy rendben, de nem tettem. Annyira hihetetlen volt ez az egész.

Hezitáltam. Úgy éreztem, ha most ezt megtagadom tőle, akkor én lennék a rossz, s még bűntudatom is támadt. Miközben az arcát figyeltem, tekintetében megvillant valami. Pontosan nem ismertem fel, de azt tudtam, hogy semmi jóindulat nincs benne. A háta mögött D megköszörülte a torkát, mintha csak sürgetni próbálna. Ezt nem hiszem el. Ezek szövetkeztek ellenem?

-O.. Oké. -mondtam végül mire nevelőanyám arcán egy elégedett vigyor jelent meg. Karjait felemelte, s így vont egy szoros ölelésbe. A hányinger kerülgetett. Pont most, mikor már azt hittem, hogy minden jóra fordul, megjelenik ő, s mindent tönkretesz. És D.. Bíztam benne, de ezzel hatalmas csalódást okozott. Ahogy anyám válla felett ránéztem tekintetünk találkozott. Ne láttam benne semmi különöset, de valamiért az a rakoncátlan mosoly nem tetszett a szája sarkában. Talán tud valamit, amit én nem?

~Π~

Az idő már estefelé járt, s én a konyhában mosogattam el az edényeket. A történtek után egy szót sem szóltam D-hez. Mérhetetlenül dühös vagyok rá. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer pont ő lesz az majd, aki így kereztbe tesz nekem. A tányér, amit már nolyan erővel sikáltam, hogy nem csak tiszta lett, de már lassan ki is fog lyukadni. Idegesen az öblítő vízbe tettem azt, majd két kézzel a pultra támaszkodtam. Fejem lehajtottam, szemeim szorosan lehunytam. A tudat, hogy az anyám itt van nem messze tőlem, felemészt. Biztos vagyok benne, hogy nem a bocsánatomért jött ide és amint alklma lesz rá, elkezdi a kínzásom.

Hirtelen két hideg kezet éreztem meg a derekamra simulni. Érintésére testem azonnal reagált, s egy halk sóhaj szökött ki ajkaim közül. Testem felhevült, ahogy hátamhoz simult. Minden gondolat azonnal elszállt a fejemből. Csak én, s csak ő. Csak mi...

-Haragszol rám? -búgta a nyakamba, mire megborzongtam. A mély bariton, amit csak akkor használt, mikor közel került hozzám, az itt töltött idő alatt a gyengémmé vált. Biztos voltam abban, hogy ha kezeim nem a pultot markolják, már rég a karjaiba rogytam volna. A hatás, amit rám gyakorol, nem e világi.

-Miért tetted? -kérdeztem halkan. Jobb keze elindult a deremaról felfelé, s így simogatott lassan és érzékien. Ha ezzel a bocsánatomat szerette volna elnyerni, akkor közlöm, közel járt hozzá. De ezt neki nem kell tudnia.

-Hidd el, ezért még hálás leszel. -ajkai a nyakam oldalát súrolták, forró lehelete csiklandozta a bőröm, majd egy lágy csókot ejtett az érzékeny pontra.

Kérdezni akartam, magyarázatott szerettem volna, de mint mindig, most is egy szempillantás alatt eltűnt a hátam mögül. Az eddig fojtogató levegő köddé vát, s helyét át vette a kényelmes üresség. Tudtam, hogy csak percek vannak hátra az eddig itt töltött nyugodt életemből. A kezeim megtöröltem majd harci tekintettel fordultam hátra, így szembe kerültem az ellenséggel.

-Azt hitted, ilyen könnyen megszabadulsz tőlem te kis lotyó? -hangját ezután hangos nevetés követte. Azt hitte nyeregben van, de nagyot tévedett. Ezúttel nem hagyom, hogy tönkretegyen.

☆o☆

Hát itt is a kövi rész. Pici késéssel, de most nem vagyok a legjobb formámban, szóval remélem nem baj. Lehetséges, hogy ezenetúl a részek kicsit ritkábban fognak érkezni, mert ez a hónap nekem most nagyon sűrű, de azért megpróbálom hozni őket. Legyen szép napotok! ❤
/ Valamint ha valakit érdekel a facebook csoport, akkor a profilomon megtalálja hozzá a linket /

2018.3.9.