A gyönyörű gyilkos

30. Rész

☆o☆

A hatalmas mosoly, mely arcomat tarkította erősebben ragyogott a napnál, vidámságom semmi sem csitíthatta. S mikor eszembe ötlött a tegnap délután, csak boldogabb lettem. D egy olyan gyermeteg oldalát ismerhettem meg, amelyet még sosem mutatott ezelőtt. Furcsa érzések kavarogtak bennem ezzel kapcsolatban, volt benne valami, amit nem érthettem. Olyan rejtélyes és kilátástalan.

A nappaliban ültem, a vártam, hogy végre annyi idő lehessen, hogy indulni tudjak a boltba. Nem hittem volna, hogy egyszer ennyire akarok majd boltba menni. A falon lévő óra mutatója, olyan lassan vánszorgott, hogy szinte idő sem telt el, pedig ez lehetetlen volt. A lábaimmal topogtam, hátha így gyorsabban telnek a percek, de nem mentem vele semmire. D hirtelen megjelenése egy kisebb infartussal ért fel.

-Mi ez a nagy türelemtlenség? Mostanában fura vagy. -méregetett összeráncolt szemöldökkel, mire kínosan elnevettem magam. Nem mertem elmondani, hogy találkozom valakivel.

-Semmi, csak fázom. -improvizáltam egy akkora baromságot, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna magam.

-Nyár van és 30 fok. Kétlem. -rázta meg a fejét lesajnáló tekintettel majd elsétált a konyhába. És még én vagyok furcsa. Vállat vontam és tovább bambultam magam elé. -Majd jövök. -hallottam a hangját, majd nem sokkal később az ajtó csapódását. Nem különítettem neki nagyobb figyelmet, hiszen ez mindennapos.

Pár perccel később már nem bírtam tovább, felkaptam a cipőm és már kint is voltam.

\ Jason szemszögéből /

Amint elhagytam a sarki kisboltot nagy mosoly szökött az arcomra. Hetek óta keresek egy lányt és Bella már ki tudja a hányadik próbálozásom, de azt hiszem, most végre szerencsém van. Annyira aranyos volt, kedves és mindezek mellett még ott volt egy furcsa érzés is. Mintha ismertem volna őt valahonnan.

A lakásomhoz megérkezve, azonnal a "pince" felé vettem az irányt. Ahogy leértem, láthattam, hogy mindenki lázas munkában ég. Ezt már szeretem, csak semmi lustulás. Jack mellé sétálva, biccentettem, hogy beszéljen.

-Semmi új. A nevelőkről azóta sincs semmi hír, csak ez a lány van, Bella West. A szülei meghaltak egy balesetben, pont amiről meséltél. És itt egy kép. -a számítógép képernyőjén megjelent egy kép, amin egy pár boldogan mosolyog a kamerába. A nőt azonnal felismertem, hisz az anyám volt.

-Ő az. Megtaláltuk. -mosolyodtam el hálásan. -Szép munka! -dícsértem meg. Bólintott majd folytatta a dolgát.

Végre! Annyi keresés után végre megtaláltam. Megtaláltam az egyetlen húgom.

Rendőrként dolgozom, az itteni kapitányságon, ezért is gondoltam, hogy nem lesz nehéz meló, de eléggé benéztem, mert nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt én akartam. De ez most már a múlté, hisz megvan amit akartam.

~Π~

Másnap a kisbolt előtt egy karamellás csokival a kezemben vártam, hogy Bella kijöjjön. Hála az égnek nem kellett sokat várnom, mert percekkel később megláttam kifele igyekvő alacsony alakját. Azonnal mosoly szökött az arcomra, s legszívesebben magamhoz öleltem volna, de megvolt az esélye, hogy itt hagyna fenébe. Számára még csak egy idegen vagyok, akivel összefutott a boltban.

-Szia. -köszöntem neki, mikor észrevett. Szégyenlősen elmosolyodott majd intett egyet. -Tessék, egy kis boldogság hormon. -adtam neki oda a csokit, amitől azonnal feldobódott és már bontogatni is kezdte a csomagolást.

-Köszönöm. -nézett rám tele szájjal, mire elnevettem magam.

-Nincs kedved beülni valahova? -kérdeztem. Láttam rajta, hogy habozik, de végül csak rábólintott, amire eléggé megkönnyebbültem.

Ismertem egy elég jó kávézót, amit igazából csak tegnap találtam, de gondoltam, most ez is megteszi. Lassan topogott mellettem, s közben a csokit majszolta, akárcsak egy kislány. Istenem, hogy én mennyire boldog voltam. Remélem, nem kell még egyszer elveszítenem, mondjuk nem is engedném, hogy elvegyék tőlem.

-Mit hozhatok? -kérdezteba a pincér, mire intettem, hogy rendeljen először ő.

-Egy meggyes sütit, és egy almalevet. -a pincér felírta duplán, mert én is ezt kértem. Nem is igazán tudtam hogy hirtelen mit kérdezzek. Legszívesebben rászóltam volna, hogy mondjon el mindent az eddig életéről, de az egy kicsit betegesen venné ki magát. Aztán pár perc némaság után arra jutottam, hogy jobb lesz ha elmondom, miért bukkantam fel.

-Nos, elszeretnék mondani valamit. Biztos eszedbe jutott már, hogy honnan jöttem elő. -nevettem fel kínossn, de csak egy kérdő pillantást kaptam válaszul. Tuti, hogy teljesen hibbantnak néz. -Mond neked valamit az Elisabeth West név, ugye? -a ledöbbent tekintet kissé megrémísztett.

-Igen, ő az anyám. De... Da te honnan..?

-Ahogy az enyém is. -hajtottam le fejem. Az ezután következő kínos csend, szinte vaskos kézként verdeste a hátam, de muszáj volt időt hagynom.

-Tessék? -kérdezte halkan. Ahogy szemeibe pillantottam, a szívem sajogni kezdett az el nem hullajtott könnyek láttán.

-Anyának volt egy másik házassága még előtted. Abból lettem én. A beleset előtt valószínű nem akarta megkavarni a dolgokat, de utána már nem volt lehetősége elmondani. Hetek óta téged kereslek. -szinte nyüszítettem, annyira féltem, hogy elutasít.

-De hogy? És ez biztos? -nézett nagy bambi szemekkel, amire muszáj volt elmosolyodnom.

-Teljesen.

-Akkor te a testvérem vagy? -tátotta el a száját, mikor leesett neki a mondandóm.

-Féltestvér, de igen. -bólintottam kurtán.

-Hú. -görnyedt el, majd nagyokat pisloga nézett az üres tányérjára.

-Jason West, Bella West bátyja...

☆o☆

Ez a rész nem a legjobb bevallom. 😥 Próbáltam összekaparni magam, ez lett belőle. Remélem nem okoztam nagy csalódást.

2018.4.6.