A gyönyörű gyilkos

19. Rész

☆o☆

Válasz ugyan nem érkezett, hiába is vártam rá. Ehelyett kaptam a pofonokat, rúgásokat és egy idő után már nem is figyeltem, csak tűrtem és tűrtem. Tiszteletlen voltam. Mégis mivel? Az ember már ki sem fejtheti a véleményét, anélkül, hogy pofon ne vágnák. Még jó, hogy én erre már immunis vagyok és csak azután szenvedek, mikor már egyedül vagyok. Éreztem, hogy a hátamon a vágás felszakad, így a vér égető csíkot hagyva maga után kúszott le testemen.

-Egy hálátlan kis cafka vagy! Sajátunként neveltünk, te meg arra se vagy képes, hogy tisztelj minket! A szüleid.. -pff, szülők. Szülő az, ki kezet emel neveltjére? Szülő az, ki megalázza, szolgaként tartaj gyermekét? Az ilyen nem szülő, sőt meg sem érdemli, hogy annak nevezzék.

-A szüleim kiskoromban meghaltak, ti csak a nevelőim vagytok. Azok is csak azért, mert pénzt kaptok érte. -szemeimben undor és gyűlölet csillogott. Megfogadtam, hogy többé nem leszek az, akit csak úgy megalázhatnak, de nem tehettem semmit, hisz lánc szorította csuklómat.

-Igaz. -nevetett fel, mintha a nap viccét mondtam volna el. -De legalább hálás lehetnél, hogy fedél van a fejed felett! -ez egy dolog, de hogyan kell itt élni? Terrorban szolgaként.

Nem válaszoltam, csak a betonon ülve, hátamat a falnak vetve fejem hátra döntöttem. Mindenem sajgott, csak pihenni akartam.

~Π~

A fájdalomra ébredtem, ami a testem minden pontján érződött. Nem láthattam magam, de épp eléggé éreztem ahhoz, hogy tudjam a testem tele van kék és lila foltokkal. Na ehhez kelleni fog egy hónap, mire meggyógyul. Remek, remélem érződik az irónia.

Halkan nyöszörögve ülő helyzetbe tornáztam magam, mire valami nedveset éreztem a lábam alatt. A gyér lámpafényben egy feldőlt poharat vettem észre nem messze tőlem. Valaki biztosan behozott egy pohár vizet, amit én míg aludtam szépen kirúgtam. Élet, direkt csinálod ezt velem?

A levegő fülledt és forró volt, a rám tapadó kapucnis felső szinte fojtogatott. A rozsdás vastól, mi csuklóm szorította egyre jobban kezdett zsibbadni a kezem és tuti, hogy ennek is nyoma marad. A sírás megint görcsként szorította a mellkasom, és közel álltam ahhoz, hogy végleg feladjam. Kezdtem egyre elveszettebbnek érezni magam. Minél hamarabb ki akartam innen szabadulni, de míg itt ülök falhoz láncolt kézzel, addig erre semmi esélyt sem látok.

A fenti ajtó hirtelen nyikorogni kezdett, mire bennem megállt még az ütő is. Mi van ha a kedves nevelőanyám jött vissza, hogy folytassa verést? Aztán mikor megláttam a magas alakott, nem teljesen de egy fokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Csak az "apám".

-Az anyád nincs itthon, most egy kicsit feljöhetsz. -villantott egy kedves mosolyt, majd a kezemen lévő láncot egy pici kulccsal kinyitotta. Belül szinte felsikoltottam örömömben, hogy végre szabad vagyok. Részben.

-Nem az anyám. -sziszegtem, mikor felállni próbáltam, de a hirtelen mozdulattól annyira megszédültem, hogy majdnem vissza is zuhantam, de egy erős kéz a derekamon megakadályozott ebben. Túlságosan gyorsan ért az érintés és kellemetlen volt. Más...

-Gyere. -fogta meg a kezem majd az emelet felé kezdett húzni. Valószínű, ha nem tartott volna, akkor hatszor össze törtem volna magam. Pedig ismertem már ezt a helyet. Nagyon is.

Nem álltunk meg a nappaliban, egyenesen a hálóba vezetett. Kezdett egyre gyanúsabbá válni a helyzet. Azt hittem a konyhába megyünk és kapok valami ételt, de nem hiszem, hogy neki most ezek a szándékai.

A falon lévő tükörre vetek egy gyors pillantást, de azonnal meg is bánom, mert szinte hallottam annak a repedését. Hát nem nyújtottam valami szép látványt. Mint egy bohóc, csak nekem nem a sminktől volt olyan színes az arcom.

Megállított a szoba közepén majd hátrált pár lépést és onnan kezdett el figyelni. Meglepetten pislogtam rá. Mégis mit akar?

Tekintete szinte lyukat égetett belém és úgy éreztem mintha nem is engem figyelne már, hanem azt, ami a ruhám alatt van. A helyzet már nagyon nem tetszett, ezért hátrálni kezdtem, ám sajnos zárt ajtókba ütköztem. Az arcán furcsán elégedett vigyor jelent meg, mire hirtelen leesett, hogy mit is akar tőlem. Ijedten néztem, ahogy közeledik felém. Keze máris felém nyúl, s ruhám tépi.

-Végre az enyém vagy. -suttogja a fülembe, míg keze fájdalmasan markol egyik mellemre, másikkal pedig már a nadrágom rángatja. Sajnos túl hamar megadja magát. Könnyeim megindulnak, s kezeimmel taszítanám őt el magamtól, de én túl gyenge vagyok ő pedig túl erős.

-Kérlek, ne! -sírtam fel hangosan mikor már meztelenül álltam előtte. Mintha meg sem hallotta volna, nyakamnál fogva az ágyhoz taszigált majd lelökött rá. Övét kikapcsolta, nadrágját félig lehúzta, úgy mászott felém, s egyik kezével rögtön a lábaim közé nyúlt. Próbáltam össze zárni azokat, de másikkal szétfeszítette őket. Reménytelen volt..

☆o☆

Itt is a kövi rész. Remélem nem öltök meg érte 😄
\ És ha valakit érdekel a facebook csoport, akkor a profilomon megtalálja a linket;) /

2018.2.27.