A gyönyörű gyilkos

26. Rész

☆o☆

\ Bella szemszögéből /

Üveges tekintettel meredtem a falon monoton ketyegő órára. Mit tettem? A testem minden részét a nevelőanyám vére borította, a nagyja már meg is száradt. Undorodtam. Mindentől és mindenkitől, de a legjobban saját magamtól. De mégis valahol belül elfogott az elégedettség érzete, hogy végre megszabadultam mindentől. Mindentől, ami akadályoz az életben. El sem hiszem, gyilkos lettem! Ezért vajon börtönbe csuknak? Jézus Bella, persze hiszen megöltél egy embert!

A reszkető lélegzet, melyet magamba szívtam, átjárta az egész testem, s kitöltött. Mégis olyan érzésem volt mintha bennem egy hatalmas űr lenne. Lepillantottam az ölemben pihenő, véres kezeimre. Remegtem. Még mindig olyan érzésem van, mintha a kés a kezemben lenne, pedig már rég nincs. Fogalmam sincs, hogy most mit kellene tennem, de annyiban biztos vagyok, hogy el kell mennem zuhanyozni. Hányingerem van a saját bűzömtől.

A zuhany alatt álva figyeltem, ahogy a forró víz lemossa rólam azt a sok mocskot. A lofolyó körül spirál alakban folyt a vér. Az ő vére. Ahogy a víz és a vörös vér keveredtek, mintha nem is az lenne, ami. A látszat mennyire más tud lenni, mint a valóság. Mennyire más, mennyire megtévesztő.

Nem tudom mennyi ideje állhattam a forró víz alatt, de ahelyett, hogy megtisztultam volna egyre mocskosabbnak láttam magam körül mindent. A testemen végig nézve, még mindig láttam magamon azt a sok vért, sőt mintha egyre több lett volna. A hömpölygő víz helyett egyre sötétebb és egyre csak gyülekező vért láttam, szinte fojtogatott az érzés. Megöltem egy embert!

Nem bírtam tovább, kezeim a fülemre tapasztottam, és sikítva lecsúsztam a fal mentén. A könnyeim egybefolytak a forró vízzel. Mindenem remgett, ordítottam. Ez nem én vagyok!

Hallottam a zuhanykabin ajtajának nyitódását, de nem törődtem vele. Minnél jobban szorítottam magam, annál inkább hittem abban, hogy egyszercsak minden megszűnik létezni, vele együtt én is. Egy kar gyengéden megfogta a füleimet szorító kezem, majd óvatosan egy szoros ölelésbe húzott. A fejem búgott, alig érzékeltem, hogy mi történik körülöttem. Nedves puhaságot éreztem a homlokomon és szinte észrevétlenül megemelkedtem. A karjaiba emelt, nem sokkal később pedig egy puha, száraz helyen találtam magam.

Az eddig észrevétlenül szorosan lehunyva tartott szemeim, kinyitottam s realizáltam magamban, hogy D szobájában, azon belül is az ágyában fekszem. Szemeim fájtak az előbbi hirtelen kitört zokogásom miatt. D szemei szinte világítottak, ahogy végig siklott forró tekintete a meztelen testemen. Magzat pózba kuporodtam, s kezeimmel átöleltem nedves testem.

Egy pokrócott terített rám, mire hálásan néztem rá. Bólintott majd közelebb hajolva egy csókot nyomott közvetlenül az ajkaim mellé. A mosolya szinte elbódított és éreztem, hogy lassan visszetérek az előbbi "rohamomból".

-Jobban vagy? -kérdezte miközben leült szorosan mellém. Fejem kicsit felemeltem, mert csak így láttam őt teljesen. Ajkaim elnyíltak, ahogy kifújtam a bennem rekedt leheletet majd válaszra késztettem magam.

-Igen. -hangom olyan rekedten hangzott, mintha évek óta most szólaltam volna meg először. A történtek óta nem telhetett el egy óra sem, de mégis olyan távolinak tűnt az egész. Bárcsak hihettem volna azt, hogy meg sem történt, de sajnos az nem lenne a valóság, mert nagyon is megtörtént. Méghozzá én általam..

-Milyen volt? -tett fel egy újabb kérdést, mire nyeltem egyet. Nagyon jól tudtam, hogy mire céloz, de válaszolni nem tudtam. Nem akartam. Szemeim újra elöntötték a könnyek, de ki már nem engedtem őket. Nem tehettem.

-Én.. Én.. Nem tudom. Annyira dühös voltam. A fejemhez vágott mindenféle ocsmányságot, bántott. Nem fizikailag, de a szavai sokkal nagyobb csapást mértek rám, mintha megütött volna. Nem hagyott egy nyugodt percet sem, folyton a nyomomban járt. Gyűlöltem, hogy ott van, hogy nem szabadulhattam meg tőle. Annyira idegesített meg csak a lélegzetvétele is, hogy kapaszkodnom kellett mindenbe, mert féltem, hogy elborul az agyam. Annyira akartam, hogy végre eltűnjön... -a végére már a hangom teljesen elhalkult. Minden szavam őszintén mondtam. Kezdtem egyre jobban érezni magam, kezdtem érezni a szabadság illatát.

-Élvezted? -újabb kérdésére teljesen megrökönyödtem, de egy pillanatra el kellett gondolkodnom. A fene is, annyira a gondolataimban járkált. Nem válaszoltam csak egy nagyon aprót bólintottam, mire egy hatalmas mosoly terült el ajkain. Nekem valahogy nem volt kedvem örülni.

-Ügyes vagy picilány.. -simított végig az arcomon, majd hirtelen elkomorodott. Ezzel még nincs vége, ugye? -..de tudod itt vannak szabályok.

Szám eltátottam. Szabályok?

-Micsoda? -hangom halk volt és kétségbeesett. Nem akartam hallani a választ.

-Megöltél egy embert, hát akkor tűntesd is el a testet! -hangja túlságosan komoly és kimért volt. A rég nem érzett félelmem újra előbújni látszott..

☆o☆

Azt hiszem, ilyen gyorsan részt még nem írtam meg..

2018.3.16.