A gyönyörű gyilkos

2. Rész

☆o☆

Kívülről csak annyi látszódhatott, hogy szinte sóbálvánnyá dermedtem, de belül remegtem, mint a kocsonya. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy most mi fog történni. El akartam menekülni, viszont levegőt venni is alig mertem.

-Kérlek.. Ne bánts. -suttogtam remegő ajkakkal. Könnyeim hangtalanul záporoztak a szemeimből majd az államról a betonra hulltak. Nagyon féltem.

Hirtelen megfogta a felkarom, s a szemközti falnak tolt, mire ijedtemben még a levegő is bennem rekedt. Sokkal magasabbnak és erősebbnek bizonyult nálam, így szinte esélyem sem volt a szökésre. Olyannyira bepánikoltam, hogy gondolkodni is alig bírtam.

Aztán felemeltem a fejem s két gyönyörű szempárba ütköztem. Alakja felém tornyosult, és egy kapucni fedte arca többi részét, viszont az a két szempár tisztán látszódott. Teljesen elvesztem bennük. Még azt is elfelejtettem, hogy épp hol is vagyok, és miért. De nem érdekelt. Ezeket a szemeket akár órákig, sőt, egész nap el tudnám bámulni.

De aztán mintha csak fejbe vágtak volna, jutott eszembe, hogy milyen helyzetben vagyok éppen.

-Mit keresel idekint éjjel? -kérdezte újra azon a mély hangján, mire egész testemben megborzongtam. Nyeltem egyet majd válaszoltam.

-Én.. Csak kijöttem sétálni. -a hangom olyan volt akár egy megrémült egéré.

-Ejnye, ejnye. Hát nem tudod, hogy a kislányoknak ilyenkor már ágyban a helyük? -éreztem a hangján, hogy mosolyog. Valamiért én nem éreztem azt, hogy mosolyognom kellene. -Te egy rossz kislány vagy.-suttogta közel hajolva a fülemhez. -Ez tetszik.

Forró lehelete csiklandozta a nyakam. A torkomban lévő gombóc egyre csak nőtt.

-Én.. Én.. -dadogtam mire mutató ujját az ajkaimra tapasztotta.

-Ssh. Ne beszélj. -suttogta kísérteties hangon. Elhallgattam és csak az arcát néztem. Már ami látszódott belőle, mert a kapucni sokat takart. Mutató ujjával végig simított az alsó ajkamon, mire az elnyílt a felsőtől.

Nagyon féltem, hogy mit fog velem tenni, mert valamiért biztos voltam abban, hogy csakúgy nem fog elengedni. Percekig álltunk így mikor oldalra billentette a fejét, s a halvány megvilágításban láthattam, ahogy ijesztő félmosolyra húzza ajkait. Csak a fél arcát láttam, azt is gyéren, de teljesen megbabonázott.

A helyzet teljesen abszurd volt, de én akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy milyen gyönyörű.

-Kérlek.. Engedj el. -nyögtem ki percek elteltével. Halkan felnevetett majd közelebb hajolt.

-Azt nem tehetem. -mondta fejrázva. Halkan felsírtam majd könyörögve néztem rá.

-Kérlek.. Esküszöm, hogy senkinek sem szólok.. Csak engedj el.. Kérlek. -könnyeim már teljesen eláztatták az arcomat. Tehetetlennek éreztem magam.

-Nem, nem. Meg kell, hogy öljelek. -ennél a pillanatnál hittem azt, hogy összeesek és soha többet fel sem kelek. Meg fog ölni. Meg fogok halni. A pánik pillanatok alatt áradt szét az egész testemben. Rázni kezdtem a fejem majd ficánkolni, de sokkal erőseb volt nálam így könnyedén lefogott.

-Nee. -sírtam halkan.

Még mindig nem tett semmit, csak figyelt. Kezdtem azt hinni, hogy meggondolta magát. Kezdtem reménykedni, mikor egyszer csak elhúzódott.

Lehajtotta a fejét majd motyogni kezdett valamit, amiből semmit sem értettem. Mintha nem is emberi nyelven mondta volna.

Megsemmisülve figyeltem magas alakját. Nem tudtam, hogy ez most mit jelent. Elmehetek, vagy azon gondolkodik, hogy öljön meg? Teljesen tanácstalan voltam. De aztán felemelte a fejét. Nem éreztem fairnek, hogy míg ő mindent, én addig semmit sem láttam az arcából.

-Elmehetsz, de csak egy feltétellel. -ijedten kaptam rá a tekintetem. Istenem, hát mégse halok meg. -Ha holnap visszajössz. -nem hittem a fülemnek. Tessék? Miért jöjjek vissza?

-Tessék? De.. De miért? -dadogtam és csak most vettem észre, hogy már nem sírok.

-Ha nem jössz vissza megöllek. Megtalállak, akárhol legyél is. -lépett újra közelebb, mire nyeltem egyet. Ezek szerint elenged. De vissza kell jönnöm. Ha nem jövök vissza megöl. A francba!

A közelsége furcsa érzést keltett bennem, és egyre kíváncsibbá váltam, hogy vajon milyen az arca kapucni nélkül. A csudába ezekkel a gondolatokkal!
Vettem egy mély levegőt majd felpillantottam az arcára. Éreztem levegővételeit az arcomon.

-Re.. Rendben. -válaszoltam végül. Megint oldalra billentette a fejét majd pár pillanattal később a nyakamba fúrta az arcát. A fejem hátravetettem és ijedten kapkodni kezdtem a levegőt. A haja, ami kicsúszott a kapucni alól, csiklandozni kezdte az arcom mire, a helyzet ellenére is, de elmosolyodtam.

-Olyan ártatlan vagy... -húzódott hátrébb, de még így is nagyon közel volt az arcomhoz. Szinte egymás szájából lélegeztünk. Soha senki nem volt még ilyen közel hozzám.

Hirtelen úgy ugrott méterekre tőlem, mintha leprás lennék. Még én is megijedtem.

-Most menj. Holnap éjfélkor itt! Ha nem, akkor kezdj el búcsúzkodni. -mondta s egy szempillantás alatt eltűnt. Kezem a szám elé kaptam majd a fal mentén lecsúsztam a földre. Mibe keveredtem?

~Π~

Miután vissza másztam az ablakomon szembe találtam magam még egy problémával. A nevelőanyámmal.

☆o☆

Meghoztam a második részt is. Remélem elnyerte a tetszéseteket. Ha igen akkor kérlek vote és komi. :D Jól esne. ( Elnézést ha a rész egy kicsit erőltetett, de "beteg" vagyok. )

2017.8.15.