A gyönyörű gyilkos

34. Rész

☆o☆

\ Bella szemszögéből /

Az érzés, mikor a legszebb álmod éled és egy fület remegtető ordítás félbeszakítja azt. Felülmúlhatatlan. Az ágy mellett állva a leggyilkosabb tekintettel méregettem az előttem álló Danielt. Az ordítása mélyen bennem csengett, s legszívesebben pofon vágtam volna. Nem gondoltam először semmire sem, csak arra tudtam fókuszálni, hogy D szó nélkül eltűnt egy hétre, majd most a semmiből itt terem és kiabál, ahelyett, hogy magyarázatot adna. Teljesen le voltam sokkolódva.

-Tessék? -kérdeztem úgy, mint aki meg sem hallotta az előbbi felszólalását. Reméltem, hogy észre veszi magát.

-Jól hallottad! Mégis, hogy képzeled, hogy az én tudtom nélkül bejössz a szobámba, s az én naplómat olvasod? -kérdezte olyan lekezelő stílusban, mintha a világ legnagyobb hibáját követtem volna el. Mérges voltam, bár tudtam, hogy nem volt szép, amit tettem, azért nem gondoltam volna, hogy egy rohadt hét után ezek lesznek a hozzám intézett első szavai.

-Hogy én mit képzelek? -mutattam magamra elkerekedett tekintettel. -Mégis ki volt az, aki itt hagyott engem egy hétre, egy retkes peták nélkül? -emeltem fel a hangom, mire most rajta volt a sor, hogy megdöbbenjen. A kezem remegett, s belül már zokogtam, de felé nem mutattam a gyengeségem.

-Akkor sem volt jogod az én holmim közt turkálni! -rivallt rám erőteljesen, s lassú léptekkel felém indult. Tekintettel arra, hogy az ágy mellett álltam, és a hirtelen meglepettségemre, nem nagyon tudtam merre menekülni, s mikor már előttem volt, a lehetőséget is elszalajtottam.

-Itt hagytál egyedül. -néztem fel rá dühösen, de egy arc izma sem rebbent. Alig maradt köztünk húsz centi, éreztem a testéből áradó forróságot, ami hirtelen áttódult az én piros pozsgás orcáimra.

-Tudtommal jól elvoltál te nélkülem is. -pislogott rám felhúzott szemöldökkel. A hangjából áradó gúny minimális meghátrálásra késztetett.

-Ezt hogy érted? -kérdeztem halkan.

-Ó, tudod te azt nagyon jól. -nevetett fel gúnyosan. Fogalmam sem volt, hogy mire célzott, de ezek után már tudni se akartam.

-Tudod mit? Nem érdekel! -csaptam egyet a levegőbe, majd a terveim szerint angolosan távozni készültem, de ezt egy a karomat szorító kéz megakadályozta.

-Mit gondolsz, hová mész? Még nem fejeztük be! -rántott vissza az előző helyzetembe, de mivel fogta a kezem, szinte egymáshoz simulva ölelkeztünk. Próbáltam ficánkolni, ellökni őt magamtól, de ezzel csak azt értem el, hogy a másik kezével is közre fogott.

-Nem érdekel, mit akarsz! -kötöttem az ebet a karóhoz. A karom továbbra is szorította, így szinte alig tudtam mozdulni. A szapora légzését az arcomon éreztem, s már most tudtam, hogy ebből semmi jó nem lehet.

-Na, engem meg ez nem érdekel! Hogy jutottál a naplómhoz? -kérdezte fennhangon, minta az anyám lenne.

-Az ágyon volt. -mondtam csökönyösen, mire elnevette magát. Lehet bennem van a hiba, de én nem találtam ebben semmi vicceset.

-Legalább megtudtad, amit akartál? -mondta gúnyosan vigyorogva. Annyira közel állt hozzám, hogy ha egy picit is közelebb lépptem volna, simán az ágyra estünk volna.

-Ha annyira tudni karod, igen. -sziszegtem összeszorított fogakkal. -Mond csak, te ettől jobban érzed magad? Itt hagysz egyedül egy szó nélkül, és most az a legnagyobb problémád, hogy beleolvastam a naplódba. Mi van ha, valami baj történik, vagy akármi? Nincs semmi bűntudatod? -rángattam a karom, annak reményében, hogy talán elenged, de nem ez történt. A rám meresztett tekintete hirtelen megváltozott, de nem tudtam beazonosítani, hogy miért.

-Nincs. -vigyorgott önelégülten, miközben arcát a nyakamba bújtatta, s úgy szuszogott tovább. A testem megremegett, a bennem dúló háború pedig győzedelmeskedi látszott, hogy végre feladjam, s D ölelését válasszam.

-Valami magyarázat talán? -suttogtam halkan, és azt figyeltem, hogy D hajszálai lassan elrugaszkodnak a leheletem energiája hatására.

-Van. -húzódott el, de így is túl közel maradt. Éreztem a kettőnk közt lévő forróságot, az előbbi feszültség mintha csak egy vékony burok lett volna körülöttünk, amely most egy suhantás alatt szétpukkadt.

-Megtudhatom? -vontam fel a szemöldököm, mire eltűnt a mosoly az arcáról, s olyan közel hajolt, hogy szinte összeért az ajkunk.

-Igen. -suttogta végül, s ajkait az enyéim ellen nyomta. Belőlem hirtelen minden düh és feszültség kiszakadt, majd átadtam magam az érzelmeknek. A gyoromban ezer pillangó kelt életre, s minden csóknál újabb csapat érkezett.

Kezeim a nyaka köré fontam, s úgy húztam még a lehetetlennél is közelebb. Egy nagy sóhaj szakadt ki belőlem, mikor jobb kezével a csípőmbe mart, s egy óvatos lökéssel máris az ágyon találtam magam. Daniel egy percet sem tétlenkedett, azonnal felém kerekedett, s ajkaival a nyakam kezdte ostromolni.

-Daniel.. -leheltem, mikor a kelleténél erősebben szívta meg a nyakam. A kezeim a fejem felett markolták a párna huzatot, hátam ívba feszült, ahogy ajkaival egyre lejjebb haladt.

Az érintések, a forró csókok, minden amire vágytam..

☆o☆

Igen, ez az amire gondoltok.. 😄 Megint nagyon sokára hozom a részt, de már elmeséltem ennek az okát.
Remélem tetszett. 😊 Köszönöm a 12K megtekintést. ❤

2018.4.28.