A gyönyörű gyilkos

31. Rész

☆o☆

Teljes sokkban álltam a házban. Úgy éreztem, hogy a körülöttem lévő tárgyak nagy, árgús szemekkel méregetnek, s csak a megfelelő pillanatra várnak, mikor végre kegyetlenül arcon röhöghetnek. Annyira naiv és hülye vagyok, azt hittem kézben tudom tartani a dolgokat, azt hittem ezentúl minden rendben fog haladni tovább, de természetesem most is kellett valaminek történnie. De a mai napon végre valami pozitív dolog is utolért. Van egy bátyám, vérszerinti. Igaz, hogy csak az anyánk egy, de attól még testvérek vagyunk. Jason West.

A házban szinte üvöltött a hatalmas csend, a bensőm égett a vágytól, hogy világgá kürtöljem a boldogságom, de a szomorú valóság, mely hideg zuhanyként ért, elszomorított. A ronda, megsebzett valóság az volt, hogy senkit nem érdekelt mi van velem, minek örülök éppen, hol járok. Csak egy voltam a sok szerencsétlen közt, kik ilyen sorsra jutottak. Addig míg a parkettán meg nem hallottam a halk koppanást, észre sem vettem, hogy könnyeim záporoznak a szemeimből.

Pulcsim ujját használva töröltem le szomorúságom jeleit, majd a szobám felé indultam. Korán volt még a lefekvéshez, de most muszáj volt pihennem. A kimerültség teljesen eluralkodott rajtam, csak egy kiadós pihenésre vágytam semmi másra. Azonban mielőtt még beléptem volna, szemem sarkából D szobájának ajtajára pillantottam. Mintha az előbbi fáradtságom nem is létezett volna, úgy villanyozódott fel bennem a kíváncsiság érzete. Körbe pillantottam, a ház üres volt senki sem kaphat rajta.

A szobájába lépve elfogott az az ismerős érzés, mint mikor utoljára itt jártam. Minden ugyanolyan sötét és titokzatos volt, akárcsak ő. Az ágyra pillantva akaratlanul is elképzeltem, ahogy ketten, karjaival engem ölelve fekszünk az ágyban. A gondolatra, még így is, hogy senki sem láthatta pír szökött az arcomra.

Amint a bőrkötésű csoda újra az ujjaim közt pihent, egyfajta otthon érzetet adott. Tudom, hogy nem szabadna más személyes holmijai közt kutatnom, főleg nem a naplóját olvasnom, de annyira kíváncsi vagyok minden kis szegletére az életében.

Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon majd óvatosan, mintha csak egy érintéssel is árthatnék neki, kinyitottam egy random oldalon. A kacskaringós kézírása furcsán kellemes bizsergést váltott ki belőlem.

Ideges voltam.. Sosem fordult még elő velem ilyesmi. Az a pasas a sikátorban az utolsó pillanatban csúszott ki a karjaim közül. Hitetlenül bámultam menekvő alakját, de nem mentem utána. Egyszerűen nem voltam rá képes, és ez dühített. Minden gondolatom lefoglalta egy kék szempár, egy perc nyugtom se volt.
A dühöm aznap este csak még jobban fokozódott, mikor megláttam a nyúzott, szomorú arcát. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem. Ez a lány.. Nem is tudja mekkora hibát követett el azzal, hogy belépett az életembe. Ebbe a pokolnak is enyhe kifejezéssel titulálható katyvaszba.
Az arcára pillantva nem is tudtam, hogy most szorosan öleljem magamhoz, vagy taszítsam el és védjem ettől. Védjem meg magamtól..
Az arcára pillntva lerítt róla a kétségbeesés, de mikor elmondta, hogy miért jött, elborult az agyam. Ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját. Elzavartam..
TŰNÉS- Ordítottam, abban a percben egyáltalán nem érdekelt a szemében rejlő csalódottság és szomorúság, mindamellett még ott csillogtak fájdalmának könnyei is.
Semmit nem éreztem, csak azt akartam, hogy végre nyugtom legyen. De túlreagáltam.. Dühös voltam, mert nem voltam képes magam mellett tartani azt a szerencsétlen pacákot, és ezt most Bellán vezettem le. Csak sajnos erre már akkor jöttem rá, mikor késő volt. Mikor elment..

Mikor a lap aljára értem, teljesen megsemmisültem. Hát ezért küldött el. Egyszerűen csak rossz napja volt. A láthatatlan megkönnyebbülés köve száguldott le szívemről. Bele sem merek gondolni, hogy mi vár rám a többi oldalon.

Túl sok időm maradt gondolkodni. D teljesen megváltoztatta az életem. Nem is tudom, mi lenne ha nem találkozunk aznap este a sikátorban. Talán még most is a nevelőimmel szenvednék. Vajon, ha nem ismerném D-t, akkor is képes lennék ölni? Akkor képes lettem volna megölni a nevelőanyám? A gondolatra gombóc keletkezett a torkomban, s szinte éreztem a markomba szoruló kést.

Egyértelműen igen.

Hát ez lennék én? Egy gyilkos? Még tizennyolc sem múltam. Hány lány mondhatja el magáról, hogy már ilyen korán embert ölt? Hülye kérdés, hisz ha van egy csöpp kis esze, akkor nem mondja el senkinek.

Itt van Jason. A testvérem. Mi lenne, ha mondjuk egy hónappal előbb talál rám? Jó embernek tűnik, biztos vagyok benne, hogy segített volna. De most, bármit is szeretne, én nem akarok elmenni. Itt van D, aki már annyira a szívemhez nőtt, bár ezt hangosan soha nem vallanám be. Nem akarom elhagyni őt.

A gondolatok kavalkádjában észre sem vettem, hogy elszaladt az idő, s már csak azon kaptam magam, hogy a naplót szorongatva D ágyneműjét szagolgatva álomba szenderedem.

☆o☆

Itt is a kövi rész 😊 Remélem nem probléma, hogy ebben csak Bella gondolatait olvashattátok 😄
Akit érdekel a facebook csoport, a profilomon megtalálja a linket. 😊

2018.4.8.