A gyönyörű gyilkos

25. Rész

☆o☆

Dühös voltam. Mérhetetlenül dühös. A kép, ahogy a nappaliban szürcsölgetve a forró levest üldögél, a retinámba égett. Elmém ellepte a vörös köd. A rongyot, amivel az asztalt töröltem, olyan erővel szorítottam, hogy ujjaim hulla színűre fehéredtek. Fogaimat összeszorítottam, alig bírtam visszatartani magam, hogy be ne menjek és meg ne tépjem.

-Hallod, hozzál már valami fűszert! Semmi íze ennek a szarnak. -kiabálta át a konyhába.

Vettem egy nagy levegőt majd a pici tartót, amiben különböző fűszerek helyezkedtek el, bevittem a nappaliba. Egy angyali mosollyal az arcomon letettem elé, majd egy ugyanilyen mosollyal vissza is sétáltam. Két kézzel a pultra támaszkodtam. Nem hiszem el, hogy ezt csinálja velem, azt meg végképp nem, hogy az Istenért se tudok megszabadulni tőle. Engem valaki nagyon csúnyán elátkozott, még valamikor az előző életemben, de ha megtudom, hogy ki volt az, Isten a tanúm rá, hogy guillotine alá fektetem.

Az előbb agyon szorongatott rongyot a csap alá téve leöblítettem, majd kicsavarva a pultra helyeztem száradni. Tekintetem megakadt az elöl felejtett késen. Ahogy a nap megcsillant a fém felületén éreztem, hogy saját szemeim is elégedettséggel telnek el. Nyeltem egyet majd kezemmel lassan felé nyúltam, már csak pár centi és kezeim közt érezhetem a veszélyes fémet.. Miliméterek..

-Te! Hol a picsába vagy, mikor téged kereslek!? -kiabált úgy, mintha fogalma sem lenne arról, hogy hol vagyok, pedig nagyon is jól tudja. Azt hiszem már nem sokáig fog itt pattogni nekem, kezd betelni az a bizonyos pohár.

Szemeim elkaptam a késről, ami egyre jobban csábított és már az előző mosoly nélkül kényszerítettem testem a mozgásra. Mikor megálltam anyám mellett a kanapénál, kérdőn néztem le rá, de épp az ujjait szopogatta. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne forgassam meg a szemeim.

Undorító rohadó sárga fogak.

Zsíros haj.

Bandzsa szemek.

Igénytelen külső.

Bűz, ami belőle árad.

Hogy hagyhattam, hogy ez a nő évekig parancsolgasson nekem!?
-Mi az? -kérdeztem vissza fojtott haraggal a hangomban, de nem igazán vett róla tudomást. Vagy észre sem vette.

-Ja, hogy itt vagy! -röhögte el magát, mire inkább nem tettem semmilyen megjegyzést. Nem tudom mennyi bort ivott, de többet nem kap az is biztos. -Hozzál már nekem valamit inni, szomjas vagyok! -sóhajtottam majd elindultam vissza a konyhába. -Ja, és legyen benne valami alkohol! -nem lesz. -Tudod mit? Inkább csak alkohol legyen benne! -ja, meg a te agyvelőd.

A konyhában a hűtőt kinyitva kezdtem el kutatni valami olyan után, amiről el is hiszi, hogy alkohol. Hm, lássuk csak van itt tej, tej és tej. Óh, nicsak még egy doboz tej.

-Iparkodj már ribikém. Nem rád fogok várni egész nap. Anyád is ilyen balfasz volt. -szabályosan becsaptam a hűtő ajtaját, majd az előbb méregetett kést a markomban szorítva trappoltam vissza a nappaliba. Elég!

Testem átjárta a düh és a bosszúvágy, igaz minden porcikám remegett, de nem érdekelt. Előttem minden vörösen villogott, akárcsak a vér. Vágytam a bosszúra, vágytam a felszabadulásra, vágytam a szabadságra!

Megálltam tőle egy méterre és fújtattam. Ahogy lenéztem rá, elkapott az undor és a hányinger.

-Dik, azzal meg mit akarsz? -röhögött a képembe, mire nem bírtam tovább. Sikítva ugrottam majd a kést egyenesen a mellkasába döftem, pontosan a szíve helyére. Nyikkanni sem volt ideje, olyan gyorsan érte a reakcióm. Tudtam, hogy le kell állnom, de nem tudtam. A kést egymás után döfködtem a már élettelen testbe. A vér mindenhol megtalálható volt. A kanapén, a földön, a ruhámon, az arcomon, de nem érdekelt. Sőt, inkább élveztem. Egyfolytában csak járt a kezem és ordítottam, mindaz, amit évekig tett velem az most mutatkozott meg igazán. Végül mikor már a légzésem is csillapodott egy csúszó hang kíséretében kihúztam a kést belőle..

\ D szemszögéből /

Estefelé járt már az idő, mikor hazaindultam. Nem tudtam mi vár otthon, de azért volt egy pici sejtésem. Reméltem, hogy végül nekem lesz igazam.

A sikátorba érve már szinte bizsergett a testemben a kíváncsiság. A második ajtót kinyitva viszont egy pillanatra megtorpantam. Túl nagy volt a csend, és ez aggasztott. Ahogy beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót majd halkan elindultam a nappali felé. Ám, ami ott fogadott az egy beteges vigyort csalt az arcomra.

Bella nevelőanyja véresen, holtan feküdt a kanapé mellett, ő pedig a test fölött ült és bámult maga elé. A padlón heverő kés mindent megmagyarázott. A szobában uralkodó fémes vér szaga már ismerősként kúszott be az erzékeimba. Elégedetten vigyorogtam továbbra is, a megérzéseim most is jók voltak. Bella észre sem vette, hogy itt vagyok ezért odamentem hozzá és megsimogattam a hátát. Sokkosnak tűnt.

-Menj, ezt én elintézem. -meglepetésemre habozás nélkül bólintott és el is tűnt a szobájában. Jó kislány.

A testet percekig vizsgáltam, s végül rájöttem, hogy pontosan huszonöt szúrás végzett vele. Mindegyik seb mély volt, ezért arra következtettem, hogy a kés teljes élét a testbe mélyesztette. Huszonötször. Számítottam rá, hogy ez lesz a vége, de azt nem gondoltam volna, hogy így.

Mosolyogva húztam végig a mutatóujjam a nő véres nyakvonalán. Halott, és ezt ő tette. Az első áldozata, de nem az utolsó. Az arcomon terpeszkedő vigyor túlságosan is elégedett volt. Az én kis gyilkosom.

☆o☆

Hát itt is a kövi rész. Na kinek hogy tetszik ez a kis gyilkolgatás? Remélem nem lett annyira rossz 😄

Facebook csoportom linkje a profilomon, ha szeretnél csatlakozz. Nem harapok.

2018.3.12.