A gyönyörű gyilkos

5. Rész

☆o☆

Csak hallgattam a falon lévő óra egyenletes kattogását. Tik-Tak, Tik-Tak. Csak ültem egy helyben és próbáltam elrejteni a kezeim remegését. Lassan elmúlt egy óra. Ha a nevelőanyám nem talál otthon, nekem lőttek.

A kapucnis srác - annak ellenére, hogy most nem volt a fején, így neveztem el, mert a nevét még mindig nem tudom - velem szemben ült a fotelben és csak bámult szakadatlanul. Nekem viszont végig lesütve volt a szemem. Nem tudtam ránézni, mert féltem, hogy akkor észrevenné a szemeimben rejtőző félelmet.

Nem tudom miért hozott ide, és azt sem, hogy mit akar tőlem. Talán jobb lett volna elszöknöm, míg volt rá lehetőségem. De akkor még mindig ott lebeg az, hogy megöl. De miért tenné? Semmit nem ártottam neki. Nem is ismerem.

Aztán vettem a bátorságot és ránéztem.

-Mit akarsz tőlem? -hangom vékony volt és erőtlen. A torkom kapart, hisz elég régen ittam utoljára. Pár pillanatig nem válaszolt csupán oldalra billentette a fejét, ezáltal szőke, kissé kócos haja a szemébe hullott, megakadályozva engem a nem bámulásban. Szinte tapadt rá a tekintetem.

-Meg akarlak fejteni. Érdekelsz. -szám kissé eltátottam. Érdeklem? Ezt hogy érti?

-Mi.. Miért? -csuklott el a hangom. El akartam menni. Túl kellemetlen volt a helyzet.

-Mit kerestél kint akkor éjjel? -hirtelen reagálni sem tudtam. Az agyamban pörögtek a gondolatok, és egyre hangosabban hallottam: "Tűnj el! ".

-Én.. Én csak kimentem sétálni. -dadogtam össze-vissza. Nem hiszem el, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Itt ülök egy totál idegen emberrel egy eldugott házban. Ha a nevelőanyám erre rájön, jobbik esetben kitagad a rosszabbik esetben pedig agyonver. Mindkét opció igazán "csodálatos".

-Éjfélkor? Kétlem. -vonta fel a bal szemöldökét. Éreztem, hogy mindjárt sírva fakadok. El akartam menni, minél hamarabb. Lassan, remegő ajkakkal, felálltam a kanapéról majd hátrálni kezdtem. Addig-addig míg hátam a hideg falnak nem ütközött. Az arcom előtt nevelőanyám dühös képe villogott. Az óra ketyegését egyre hangosabban és egyre közelebbről hallottam. Tik-Tak, Tik-Tak. Fogy az idő. Kezeim a fülemre szorítottam majd szorosan lehunytam a szemeim, abban reménykedve, hogy ha kinyitom őket, otthon leszek az ágyamban, és ez csak egy rossz álom volt.

Hirtelen két meleg kezet éreztem meg az enyéimen. Lefolyt az első könnycsepp.

-Kérlek.. Ne bánts. -hangon erőtlen volt és reményvesztett. Aztán olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Megölelt.

Kezeivel szorosan ölelte még mindig remegő testem, én pedig arcomat a mellkasába fúrtam. Az egyenletesen dobogó szívének érzése megnyugtatott, az illata pedig teljesen más helyre repített.

-Nem bántalak. -suttogta percek elteltével, mikor már sírásom is alábbhagyott.

-Akkor mit akarsz tőlem? -motyogtam a mellkasába, ami így csak üres morgásnak hatott. Kissé eltolt magától, de kezét még mindig nem vette le rólam.

-Azon az éjjelen, meg kellett volna, hogy öljelek, de nem tettem, és rá akarok jönni, hogy miért. -egy pillanatra még a levegő is bennem rekedt. Próbáltam nem elhinni, de mégis..

-Megöltél volna? -néztem bele gyönyörű kék szemeibe. Újra azt éreztem, mint legelőször. Teljesen elvesztem íriszeiben. Mintha bennük egy teljesen más univerzumra lelnék. Olyan egyedi és különleges.

-Az lett volna a dolgom. -csak bámultunk egymás szemeibe. Mintha ugyanazon gondolkodtunk volna, de ennek roppant kicsi az esélye.

-De.. Miért? -nyeltem egyet. A torkom nagyon száraz volt.

-Az most mellékes. A lényeg az, hogy nem tettem és rá kell jönnöm, hogy miért. -hangja mély volt és sejtelmes. Nem bírtam tovább, oldalra néztem. Próbáltam kívülről megszemlélni a helyzetünket, de akárhogy is próbálkoztam, nem sikerült.

Kezei még mindig engem tartottak, és túl közel magához. Éreztem az illatát, s az ereiben száguldó vér lüktetését. Az illata bekúszott az érzékeimbe s teljesen elbódított.

-Ne.. Nekem haza kell mennem. -próbáltam határozott lenni, de a végére elcsuklott a hangom. Elmosolyodott majd elhúzódott. Szinte azonnal érezni kezdtem teste melegének hiányát.

-Tudom. De holnap ugyanitt, ugyanekkor. -mondta mire nyeltem egyet. Bizonytalanul bólintottam majd a falon lévő órára pillantottam. Már majdnem két óra.

Az ajtó felé vettem az irányt, de meg is torpantam. Kínosan elmosolyodtam majd megfordultam. Vette a lapot odajött és kinyitotta.

-Találsz egy a többitől teljesen elálló téglát. Azt megnyomva ki is tudsz menni és be is. -bólintottam majd megálltam a két "helyiség" között.

-Öhm, akkor szia. -a fal jobb oldalán tényleg volt egy tégla, ami máshogy állt, bár ha nem tudnám, akkor nem is venném észre.
Megnyomtam mire a fal elmozdult és egy pillanat alatt újra a sötét zsákutcában találtam magam.

Hátra néztem, de már csak a téglafalat láttam, így fogtam magam és hazaindultam. Te jó ég, még most sem hiszem el, hogy mit csináltam.

☆o☆

Sziasztok! :D Itt is lennék az ötödik résszel. Ezzel már egy kicsit jobban meg vagyok elégedve. Remélem nektek is tetszett. Ha igen akkor vote és kommentelj kérlek. Sokat jelentene. :)

2017.8.26