A gyönyörű gyilkos

24. Rész

☆o☆

\ D szemszögéből /

Az egész napot házon kívül töltöttem. Tudom, hogy Bella most utál és több mint valószínú, hogy már ezerszer elátkozott, de ezt még meg fogja köszönni. A nevelőanyjával akkor találkoztam, mikor eltakarítottam a pasast a házból, ott zokogott a test fölött. Nem igazán hatott meg, sőt csak fokozta bennem a vágyat, hogy vele is végezzek, de tudtam, hogy ennek nem most jött el az ideje. Könyörgött, hogy vigyem el a lányához. Mérlegeltem a dolgot, és hát arra jutottam ebből nagy baj nem lehet. Végül rábólintottam és elvittem a lakásba. Nos, Bella tekintete minden pénzt megért, főleg mikor az a nő megölelte, így a mosolyom sem tudtam magamban tartani. Bella nem fogja sokáig bírni vele, ezt nagyon jól tudom, már csak azt kell kivárnom, hogy hogy fog reagálni a kialakult helyzetre. Persze én ezt már most tudom, de meg kell várnom, hogy ő is rájöjjön magától.

\ Bella szemszögéből /

Egész álló nap szinte remegtem a bennem tomboló dühtől, de olyannyira, hogy még a menzeszem is két nappal hamarabb lepett meg. Ez csak rátett egy lapáttal az amúgy is változó hangulatomra. Komolyan, olyan érzésem volt mintha szakadó esőben mosnék le egy autót.

A nevelőanyám egész nap a nyomomban volt és magyarázott a semmiről, de annyira már nem volt bátor, hogy kezet is emeljen rám. Nem az ő házában voltunk, így nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel. Bár, nem úgy tűnt, mint akit ez zavarna.

Mivel D nem volt itthon, úgy döntöttem, befejezem azt a részletet a naplójában. Halkan beosontam a szobájába, úgy hogy a nevelőm ne vegyen észre, majd az ajtót magamra zártam. Körbe néztem a sötét szobában, de most sehol sem láttam azt a bizonyos kis naplót. Hm, ha napló lennék, hová bújnék? Lássuk csak! És bingó! Az ágy melletti éjjeliszekrény legalsó kis fiókjában lapult az apró csoda. Rutinszerű mozdulatokkal lapoztam a még be nem fejezett oldalra. Tudom, nem szép dolog más személyes írásait olvasnom, de hajt a kíváncsiság.

Mikor végre, olyan távolságba kerültem, hogy szinte éreztem a teste melegét, tudtam hogy nyert ügyem van. Éreztem rajta és az ideges levegővétlein, hogy észrevett, na meg gondolom az előtte húzódó magas árnyékom is felkeltette az érdeklődését.
Mikor előttem állt, s a falhoz szorítotam, rettenetesen furcsa érzés kerített hatalmába. Az illata, a félelem a tekintetében valahogy olyan más volt. Tudom milyen az, amikor valaki fél tőlem, s remegve könyörög az életéért, de egy pillanatra azt láttam a tekintetében, hogy örül. Biztos voltam abban, hogy ezt ő nem tudatosította magában, épp ezért volt olyan furcsa. De miért tette? Meg akar szabadulni valamitől? De mitől? Talán az élettől? Őt is meg kellett volna ölnöm, mint a többit, de nem voltam rá képes. A bennem felgyulladó védelmező ösztön egyszerűen nem engedte, ehelyett arra kértem, hogy jöjjön vissza. Hozzám. Láttam rajta, hogy fél, de tudtam, hogy megteszi.
A

hogy a lap aljára értem, úgy estem vissza a jelen gyötrelmeibe. Ez az a nap volt, mikor először találkoztunk a sikátorban , de ez nyilvánvaló. Ahogy leírta az érzésem, most jöttem rá igazán, hogy minden pontosan így történt. Abban a pillanatban, valahol belül nagyon mélyen abban reménykedtem, hogy ő lesz az majd, ki megszabadít a sok szenvedéstől. És láss csodát, most itt vagyok. Már csak egy problémám van, ami a nevelőanyám személyében nyilvánul meg.

Elfintorodtam a gondolatra, hogy most is valahol kint ólálkodik, és azon töri a fejét, hogy tegyen nekem keresztbe. A naplót becsuktam, s egy halk sóhajjal kísérve megsimítottam a hibátlan bőr felületet. Annyira kíváncsi voltam, hogy ezen kívül még mit írhatott bele, hogy mennyi titkát rejti ez a kiskönyv.

De nem! Már ez a második alkalom, hogy bepofátlankodok a privát életébe nem csinálhatom meg mégegyszer. Óvatosan a helyére tettem a naplót majd meztelen lábaimmal kicsoszogtam a nappaliba. Életem megkeserítője ott terpeszkedett a kanapén és, ha jól láttam épp bort szürcsölgetett. Mégis honnan szedett bort? Úgy látszik alaposabban átkutatta a házat, mint én az itt töltött első napomon.

-Ó, kincsem csinálnál nekem levest? Éhes vagyok. -mondta ezt úgy mintha közben röfögne. Vettem egy mély lélegzetet majd inkább a konyhába mentem.

-Csinálok. -dörmögtem az orrom alatt. Ne üsd meg, ne üsd meg, ne üsd meg.. Kántáltam magamban, mint kisgyerek a verset.

-De nehogy elsózd! Tudod, hogy azt utálom. És vékony tésztával csináld, mert a másik olyan mint a spagetti, azt nem szeretem... -és még folytatta volna, ha közbe nem vágok.

-Csinálom, oké!? -csattantam fel hangosan, és nagy meglepetésemre befogta. Remegett a kezem miközben a kést kihúztam a tartójából..

☆o☆

Sziasztok! El sem tudom hinni.. Átléptük a 6K megtekintést. Gyerekek.. How? 😱 Fantasztikusak vagytok! Az a sok komment, a bíztatás. Nem is tudok mit mondani... KÖSZÖNÖM! ❤ Szeretlek titeket!

2018.3.11.