Sucks at stalking

Most vagy soha

Még mielőtt bármit is csinálhattam volna, a buszos srác gyorsan elkapta a tekintetét. Nem nagyon tudtam ezt mire vélni, de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt. Fel kellett készülnöm.

A következő megállóban le kell majd szállnom, de úgy, hogy ne vegye észre.

A srác felállt és a hozzám közelebbi ajtóhoz sétált. Most vagy soha. Kinyíltak az ajtók, leszállt, majd még mielőtt becsukódtak volna, kifurakodtam közöttük. Ez alkalommal viszont nem ment olyan könnyen a dolog. Kapálózva próbáltam kiszabadulni, hátamon az ajtók közé beszorult táskával, mindhiába. Mielőtt még nagyobb pánikba eshettem volna, a sofőr látva szerencsétlen helyzetemet újból kinyitotta az ajtókat, ezzel szabadjára eresztve engem. A hadonászásnak köszönhetően előre buktam, néhány tétova, de gyors lépést tettem előre és beleestem egy nő ölébe, aki a megállóban állt.

- Áááá! – sikoltotta a nő.

- Elnézést – motyogtam égő vörös fejjel, majd próbáltam a lehető leggyorsabban lemászni róla.

- Perverz! – kiabált még mindig.

Úgy gondoltam, jobb, ha gyorsan odébb állok, ugyanis a megállóban egyre többen gyűltek körénk. Nem akartam, hogy meglincseljenek, ezért kitörtem a körből néhány rosszalló pillantás és szidó szó kíséretében. A buszos srác után kutattam tekintetemmel, akit már meglepően messze vittek hosszú lábai. Kocogva értem utol és álltam meg mögötte úgy 5 méterre.

Határozott léptekkel ment előttem, és széles hátát nézve nem tudtam másra gondolni, mint hogy milyen lenne átölelni őt hátulról. Vagy ha ő ölelne át engem hátulról. Éreztem, hogy felmelegszik az arcom, ezért fejrázással próbáltam elűzni a gondolatot. Majdnem észre sem vettem, hogy időközben megállt. Gyorsan a legközelebb lévő villanyoszlop mögé ugrottam, és néztem, ahogy az ég felé fordított arccal, mindkét tenyerét felfelé fordítva áll. Mi a csudát csinál?

Valami nedveset éreztem az arcomon, és amikor felnéztem, láttam, hogy havazik. Egyre nagyobb pelyhekben esett és egyre sűrűbben.

- Wow. - vigyorogva nyújtottam felfele a kezem, hogy elkapjak egy-két hópihét.

Visszafordítottam a fejem a srác felé, aki... már nem volt sehol. Gyorsan kiléptem a fedezékem mögül és előrébb szaladtam, fejemet jobbra-balra forgatva a kis utca kereszteződésében. Egy ház bejáratánál láttam meg, éppen belépett. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amit addig észre sem vettem, hogy bent tartottam. Lassan elindultam a ház felé, amelyben láttam eltűnni. Az utcai lámpák fénye alatt olvastam el a nevet a kapun. Park.

Nagyot ugrottam, amikor a bejárati ajtó hirtelen kivágódott és megláttam a srácot. Gyorsan bevetettem magam a kapu előtt álló nagy doboz mellé, majd mögüle kémleltem az egyre közeledő srácot. Miért jön erre?

- Chanyeol, gyorsan dobd ki a szemetet és gyere vacsorázni – hallottam egy női hangot a házból kiszűrődni.

- Rendben, anyu.

Tágra nyílt a szemem rémületemben, amint rájöttem, miért jön egyre közelebb és közelebb. A doboz, ami mellé beugrottam, nem más, mint a szemetesük.

Ha meglát, nekem végem.