Sucks at stalking

Mentőakció

Az egyetem egyetlen tornaterme felé vettük az irányt, és ahogy csökkent a távolság bennem úgy nőtt az aggodalom. Mi van, ha bent van az öltözőben? Mi van, ha már nincs bent az öltözőben és a mobilját is magával vitte?  Vagy ami a legrosszabb: mi van, ha már látta az üzenetet?

Már csak a gondolatára is kirázott a hideg, ezért próbáltam elvetni ennek az esélyét. Kizárt dolog, hogy ennyire szerencsétlen legyek.

A férfiöltöző elé érve lelassítottuk a lépteinket és próbáltunk úgy tenni, mintha nem futottunk volna idáig. Ránéztem Sehunra, aki egy fejbólintással jelezte, hogy készen áll. A kilincs felé nyúlt, majd lassan lenyomta. Mély levegőt vettem. Kitárult az ajtó és felfedte előttünk a rettegett öltözőt.

Egészen addig észre sem vettem, hogy bent tartottam a levegőt, amíg megkönnyebbülten ki nem fújtam, ugyanis mumusmentes volt az övezet. Nem volt bent senki.

Gyorsan becsuktuk magunk után az ajtót és elkezdtük keresni Chanyeol cuccát, körbejárva a meglepően tágas helyiséget.

- Én azt se tudom, mit keresek – állapította meg Sehun egy jó öt perc után. Homlokon csaptam magam, majd válaszoltam neki.

- Egy barna bakancsot keress meg egy bézs színű pulóvert – adtam részletes választ, mire csak egy kérdő pillantást kaptam, hogy mégis honnan tudom mindezt. Nem foglalkoztam vele, helyette tovább kutattam az ismerős bakancs után.

- Megvan! – kiáltottam fel, megállva.

- Ez az ő cucca – mutattam a ruhakupac irányába.

- Reménykedjünk, hogy mindene itt van – mondta Sehun, majd elkezdett matatni a ruhák alatt.

Egy diadalittas „á-há!" és a keresett telefon magasba emelése után felém nyújtotta azt.

- Megyek őrködni – jelentette ki, majd a kommandósokat utánozva elgurult az ajtóig és azt résnyire nyitva nézte a folyosót.

Visszafordultam a mobil felé, és hálát adtam az égnek, hogy nem volt rajta kód, így gyorsan feloldottam és beléptem az üzeneteibe, hogy kitörölhessem. Nem kerülte el a figyelmemet hogy a háttérképe egy barna szőrű, aranyos kiskutya volt.

- Kész – feleltem egy hatalmas vigyorral az arcomon, majd a levegőbe emelve a karom tenyeremet Sehun felé lendítettem, aki ugyanígy tett ugyanabban az időben, imitálva a pacsizásunkat.

A kiskutya miatt kíváncsi lettem, milyen képei lehetnek a mobilján, ezért megnyitottam a galériát. Volt még egy pár képe kiskutyákról, közös képek Jonginnal meg még pár sráccal, akiket nem ismertem, valamint egy nagyon szép, magas lánnyal. Az egyik ilyen képen ölelkeztek, nekem pedig összeszorult a gyomrom. A barátnője?

- Jön valaki! – hallottam Sehun hangját, aki becsapta az ajtót és felém sietett.

Még mindig a kezemben a mobillal álltam, amikor az ajtó túloldaláról nevetés hangja szűrődött át.

- Jézusom! – dobtam Sehun felé a telefont, aki elkapta, de szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is küldte.

- Ne add nekem!

- De igen! – dobtam vissza.

- Rakd vissza!

- Rakd vissza te!

Végül épp időben süllyesztettem be a ruhakupac alá, majd utoljára összenézve Sehunnal vártuk, hogy a következő pillanatban kinyíljon az ajtó.

Chanyeol:

Az edző ma nagyon bekeményített, az erősítések után lefuttatott velünk egy egész maratont. Legalábbis a többiekkel biztosan, ugyanis Jongin és én meglógtunk a zűrzavar közepette, amit az áramszünet okozott. Életemben nem örültem még így a sötétnek, és szerintem nem voltam egyedül. Kai mellettem nevetve idézte fel, milyen képet vágott az edző, amikor hirtelen minden sötét lett és a fiúk üdvrivalgásban törtek ki, abban a hiszemben, hogy véget ér a kegyetlen edzés. Nos, mondanom sem kell, hogy még most is a köröket futják, csak sötétben.

Vigyorogva nyitottam ki az öltöző ajtaját, majd beljebb lépve meg is torpantam. Jongin hátulról nekem ütközött, majd halkan szitkozódva került ki, és kérdezte meg, hogy mi van, de amint megállt mellettem, ő is ugyanolyan meglepetten nézett a két ismerős alakra, mint én.

Velünk szemben Baekhyun elég darabosan törzskörzésezett, mellette pedig Sehun a földön vadul fekvőtámaszozott.

Pár percig transzban álltunk, majd Kai megtörte a csöndet.

- Ti mit csináltok itt?

A kérdésére helyben megálltak, Sehun a földön fekve, Baekhyun pedig lefelé hajolva. Mindketten felemelték a fejüket és ugyanolyan meglepett pillantással találtuk szembe magunkat, mint amilyen a miénk is volt.

- Oh. Csak ti vagytok? – kérdezte Sehun, majd mintha mi sem történt volna, felpattant a padlóról és leporolta a kezét.

Baekhyunra néztem, aki szintén kiegyenesedett. Feltűnően kerülte a tekintetemet, de ezt betudtam az üzenetének. Feltételeztem, hogy nem ő küldte, ahhoz túlságosan is félénk, hogy ilyet írjon. Legalább most már biztosan tudom, hogy tetszem neki. Most is éppen eléggé zavarban volt, de tetszett az a pír az arcán, ezért elhatároztam, hogy húzom egy kicsit.

Sziasztok, szeretném megköszönni a sok-sok kommentet és szavazatot, amit eddig kaptam, nagyon édesek vagytok 😊💕
Őszintén bevallom, nekem semmi OLYAN szándékom nem volt ezzel az öltözős dologgal kapcsolatban, de most meghoztátok a kedvem 😏😁
Továbbra is kommenteljetek bátran, nagyon szeretem az üzeneteiteket olvasni! Remélem, az elkövetkezendő részek is tetszeni fognak.😊