Sucks at stalking

Jimi Hendrix

- Chanyeol, hoztam egy új érdeklődőt! – jelentette be a lány, amint kitárult a hátam mögött az ajtó.

- Ó de jó. Szia, gyere beljebb – hallottam meg mély hangját, majd lassan megfordultam.

- Sz-szia – dadogtam, amikor Chanyeol döbbent tekintetével találkoztam.

- Akkor én most megyek is, nem zavarom az órát – hadarta gyorsan a lány, majd pikk-pakk sarkon fordult és már ott sem volt. Földbe gyökerezett lábakkal néztem utána.

- Baekhyun – Chanyeol egyfajta kérdő éllel ejtette ki a nevem, mint aki azt kérdezi, most bemegyek-e vagy sem.

Nem volt mit tenni, becsuktam magam mögött az ajtót, majd körbenéztem a teremben. Chanyeol pont előttem ült, vele szembe balra pedig egy egész kis hadsereg tobzódott mindenféle gitárral a kezében. Megdöbbenten meredtem az általános iskolásokra, akik kissé ideges pillantásokkal nyugtázták a hirtelen betoppanásomat, nyilvánvalóan nem szívlelték, hogy félbeszakítottam az órájukat. Chanyeolra néztem, akin az előbbi meglepődöttség már nem is látszott, helyette inkább egy játékos mosoly terült el az arcán.

- Tudod, felnőtteknek is tartok ám órát.

- Hahaha, igazán? – nevetgéltem zavaromban.

- De ha már itt vagy, nyugodtan ülj le és próbáld ki – mosolygott rám, mire csak egy biccentéssel válaszoltam.

Elindultam a tömegben hogy keressek egy helyet. Szerencsémre volt egy a lehető legtávolabbi sarokban, így ott helyet foglalva figyeltem, ahogy Chanyeol belekezd az óra folytatásába.

- Szóval, a G húr után jön egy lecsúsztatás, majd az A húrt az ötödik bundnál fogjátok le...

Hallgattam, ahogy magyarázza a gyerekeknek a számomra értelmezhetetlen technikát, hogy mit kell csinálni, mindezt demonstrálva a saját, ölében tartott gitárjával. Lezser öltözete és magabiztos kiállása vitathatatlanul még vonzóbbá tette, a gyerekek intenzív figyelemmel nézték tanárukat, aki a bemutató után egyesével mindenkihez odament és segített nekik, ha valahol elakadtak. Gitárok hangja töltötte be a termet, és a rendezetlenül repkedő hangot akár zavaróak is lehettek volna, de engem inkább békességgel töltöttek el. A gyerekek vidám hangja egy-egy jól sikerült szólam után az én számra is mosolyt csalt. Kezdetben még furcsálló pillantásokat vetettek felém, de egy idő után megszokták a jelenlétem, így zavartalanul lehettem részese az órának. Az egyetlen, aki látszólag nem rokonszenvezett velem az a mellettem ülő kisfiú volt, aki egyfolytában rosszalló pillantásokkal méltatott.

- Chanyeol-shi, ő itt miért nem csinál semmit? – fejezte ki nemtetszését a kis törpe ujjal mutogatva rám. Chanyeol feltekintett az egyik diákjától, majd összeráncolt szemöldökkel meredt felénk.

- Minjun, ne mutogass, nem illik – szidta meg, mire egy önelégült mosoly terült szét az arcomon. Ezt neked!

- Baekhyunnal kapcsolatban pedig ne aggódj, kézbe veszem a dolgokat – folytatta, nekem pedig lefagyott a mosoly az arcomról.

- Igazán nem szükséges – próbáltam kihátrálni a helyzetből.

- Baekhyun, ez egy gitár óra. Szerintem igazán szükséges.

- D-de-

- Nincs apelláta – felelte, felettem megállva.

- Feltételezem nincs gitárod, ezért tessék, használd az enyémet – nyújtotta felém a hangszert, én pedig óvatosan elvettem tőle.