Sucks at stalking

Ismeretlen ismerős

Mivel én alapból alig bírtam felmenni a lejtőn, ezért Sehunra sóztam a szánkó cipelését, aki még így is mindig hamarabb felért, mint én. Órákig csúszkáltunk a zsákutcában. Amikor meguntuk, hogy csak a „sima" pályán megyünk, emelkedőket alkottunk a hóból, aminek elég extrém vége lett. Olyanokat ugrattunk, amelyet szerintem még egy versenylovas is megirigyelt volna, de néhány borulás és Cherry szögelt lábának reccsenése a buckák lebontásához vezetett. Nem akartuk szegényt túlterhelni, még sokáig szerettük volna használni. Az emelkedők helyett inkább kanyarokat építettünk, elég gyakran, mert az első pár csúszásnál rendszerint keresztül is mentünk pár hó-falon, amelynek a levét természetesen én ittam meg, hiszen elöl ülve az összes hó az én nyakamba borult.

Hamar belejöttünk a dologba, és még akkor is jobbra-balra dülöngéltem, amikor felfelé másztam, majd kifeküdtem a havon.

- Sehuuuun~

- Igen, Byun? – nézett le rám Sehun.

- Fáradt vagyok – nyögtem bele a hóba arccal lefele.

- Én meg éhes.

- Menjünk? – kérdeztem felnézve.

- Mehetünk – bólintott. Olyan gyorsan pattantam fel és vettem birtokba Cherry-t, hogy szerintem még csak rám nézni sem volt ideje.

- Enyém az utolsó csúszás! – kiáltottam hátra sem nézve.

- Te szemét! – hallottam a hátam mögül Sehun kiáltását. Gonoszan felnevettem. Már mióta terveztem ezt, amiért tavaly Sehun hagyott hátra engem pontosan ugyanígy.

Hangosan hurrogtam, kezeimet a levegőbe emelve, hagy lássa és hallja édes bosszúmat. Nem is nagyon kellett magamat megjátszanom, a hó-falak között csúszva, artikulálatlanul üvöltöttem, élvezve a sebességet. Amint leértem volna a zsákutca aljába, üvöltésem egy oktávval feljebb váltott, amikor megláttam, hogy egy autó fara pont a kis ösvényem végében állt. Leginkább egy hókotróra hasonlíthattam, amikor a szánkó két oldalán letéve a lábaimat, a bakancsom sarkaival próbáltam megállni, havat reptetve a létező összes irányba. Lassultam, de nem tudtam volna teljesen megállni, ezért kezeimet az arcom elé helyezve vártam a becsapódást.

BUMM

A karommal tompítottam az ütközést, de még így is éreztem a fejem zsongását, amikor hátraestem. Cherry kicsúszott alólam, én pedig csak tehetetlenül feküdtem a hóban, félig az autó alatt. Ughh.

Egy ajtó csapódására lettem figyelmes, majd egy alak tornyosult fölém, árnyékot vonva körém.

- Hé, öh, jól vagy? – kérdezte egy mély, aggodalommal teli hang.

- Ughh – nyögtem ezúttal hangosan. Nem épp a legértelmesebb válasz, de jelenleg megteszi. Épp próbálom megemészteni, hogy nekimentem egy autónak. Talán Sehunnak igaza van, és nem kéne szánkót vezetnem.

- S-segítsek? – kérdezte az idegen elbizonytalanodva.

- Azt hiszem, az jó lenne – nyögtem ki végre egy értelmes választ.

A magas idegen mögém állt, majd a fejem fölött kiterült karjaimat megfogva lassan húzni kezdett. Amikor már teljesen kint voltam az autó alól, segített felülni. Megszédültem egy kicsit, ezért behunytam a szemem és próbáltam nem csillagokat látni.

Amikor már jónak éreztem a dolgot, lassan kinyitottam a szemem és egy már-már fájóan ismerős arccal találtam szemben magam. Markáns szemöldök, sötétbarna szemek, formás száj és ó, azok az elálló fülek.

- Park Chanyeol