Sucks at stalking

Első lépés

- Komolyan? Ez a nagy ötleted? – nézett rám megrökönyödve Sehun.

- Ja – hangzott el felettébb intelligens válaszom. Amikor továbbra sem válaszolt, hozzátettem.

- Szerintem ez egy jó ötlet.

Legjobb barátom továbbra is csak úgy nézett rám, mintha meghibbantam volna. Most komolyan, mi baja van a tervemmel? Én is jól járok vele, és a világ is. Senki nem lesz szemtanúja a bénázásomnak.

Sehun végül egy nagy sóhajtással nyugtázta az elhatározásomat, majd folytattuk utunkat – amelynek megszakítását a nagy kijelentésem okozta. A hátralévő távolságot csendben tettük meg, mélyen a gondolatainkba merülve. Én legalább is, mivel Sehun néha motyogott. Szokása ez, szerintem nem is tudja, hogy kibeszéli a gondolatait, de ennek köszönhetően jó pár információval szoktam gazdagodni. Legyen szó arról, hogy mi az éppen aktuális esszéjének a témája, vagy hogy mennyire ízlett neki a reggeli. Most valószínűleg azon morfondírozott, miért barátkozik velem, mert néha elkaptam egy-két rész a monológjából, olyanokat, mint miért én? vagy éppen hogy hülye Byun.

Én is szeretlek, haver.

Az egyetem aulájába érve, még mielőtt szétváltunk volna, hogy mindenki menjen a maga órájára, megmondtam Sehunnak, hogy ma nem kell megvárnia.

- Miért? – kérdezett rá napi rutinunk megtörésének okára.

- Megteszem az első lépést – feleltem egy vállrándítással.

- Milyen lépést? – vágott értetlen fejet. Nem igaz, hogy máris elfelejtette – forgattam a szemeimet.

- Tudod, a buszos srác ügyében. – néztem rá sokatmondóan.

- Uh, ja hogy az. Jó, figyelj: bármire is készülsz, ne csukasd le magad. Most már hamar besötétedik, szóval ne maradj ki sokáig, hívj, ha félsz egyedül hazamenni. Hosszúkabátos bácsikkal és gyanús külsejű, csoportosan álldogáló emberekkel még mindig ne állj szóba. Kerüld az üres utcákat, mindig a lámpa fénye alatt menj.

- Sehun! Nem vagyok már gyerek! – nem igaz, hogy képes volt ezt a csemetéiket-féltő-anyukák féle beszéded lenyomni.

- Te félsz a sötétben, nem én – nézett rám kétkedő fejjel.

- Ughhh... - morogtam, majd megfordultam, hogy elinduljak a termem felé, de még elkapta a karom és visszafordított maga felé.

- Még nem végeztem.

- Sehunie! – nyavalyogtam frusztráltan.

- Nyugi, már csak azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra és sok sikert! – vigyorgott, majd felborzolta a hajam.

- Meg se kérdezed, mit akarok csinálni? – kérdeztem.

- Inkább majd holnap. Még nem állok rá készen.

Furán néztem rá, majd gyorsan elköszöntem, mert még öt perc és későnek leszek beírva. Az előadó felé sétálva az első lépés kivitelezésén gondolkoztam. Talán az épület előtt kellene rá várnom. Hm, nem, nem jó, könnyen szem elől téveszthetem a tömegben. Akkor majd a buszmegállóban várok rá. Igen, ez jó lesz!

Hatalmas vigyorral az arcomon léptem be a terembe és ültem le a helyemre Kyungsoo mellé. Barátom kérdő pillantására csak egy legyintéssel válaszoltam, de a vigyor a tanár érkezése után is az arcomon maradt.

Buszos srác, ma hazáig követni foglak!