Sucks at stalking

Megint

Égő arccal néztem anyura, aki a látszat kedvéért tapintatosan eltakarta a szemeit és ujjai mögül méricskélt minket. Tekintete ide-oda járt köztem és Chanyeol között, aki megpróbált vállalható külsőt varázsolni magára. Még mielőtt visszafordulhattam volna anyuhoz, a tekintetem megakadt valamin. Mégis miért van Chanyeol ölében egy párna?

- Khm-khm – köhécselt anyu, ezzel ismét magára vonva a figyelmem.

- Beszélhetnénk egy percet, fiam? – kérdezte, és habár a hangja elég érzelemmentesen csengett, tudtam, hogy nem mérges rám. Elárulta, hogy szemei csillogtak a kíváncsiságtól.

Bólintottam, mire fejével a konyha felé intett, így szó nélkül felálltam és követtem. Még mielőtt kiléptem volna a nappaliból, gyorsan visszarángattam magamra a nadrágomat. Chanyeol aggódó pillantással követte távolodó alakomat, így rámosolyogtam, hogy megnyugtassam egy kicsit, majd bementem a konyhába, ahol anyu már elég türelmetlenül várt rám.

- Baekhyunnie, ez meg kicsoda? Hogy hívják? Mióta jártok? Miért nem mondtad el? – ragadta meg a karom és zúdította rám ezernyi kérdését, amikbe bele is szédültem.

- Jézusom anya! Ne egyszerre.

- Jaj, ne haragudj, de ez olyan izgalmas! Végre hazahoztál valakit! – örvendezett, kicsit túl hangosan.

- Anyu halkabban, még meghallja! - próbáltam rávenni, hogy ne kiáltsa világgá, de mindhiába, mint ha meg se hallott volna.

- Elég helyes, magas és ahogy elnéztem izmos is. Jól választottál, büszke vagyok rád.

- Anyu!

- Mondjuk legközelebb, ha átjön, ne a kanapén essetek egymásnak, menjetek fel a szobádba...

- Anyu!

- ...és ne felejtsetek el védekezni se!

- ANYU!

Szenvedéseimet két kopogtatás szakította félbe a konyhaajtón, amin nem sokkal utána Chanyeol lépett be a helyiségbe. Arca enyhén piroslott, egyik kezével a tarkóját vakarta, miközben szégyenlősen átlépte a küszöböt.

- Jaj de kis édes, zavarban van – suttogta a fülembe anya.

- Jó estét kívánok, Park Chanyeol vagyok, a fia barátja – hajolt meg illedelmesen Chanyeol.

- És milyen jól nevelt – kuncogta anyu továbbra is úgy, hogy csak én halljam, majd felöltötte a póker arcát.

- Szia, Chanyeol. Nem is tudtam, hogy a fiamnak udvarlója van.

- Anyu ő nem-

- Ne szakíts félbe, édesem – intett le - Hol is tartottam? Ja, igen. Nem is ismerlek. Ne haragudj, de így nem adhatom áldásomat a kapcsolatotokra – nézett Chanyeolra szigorúan, aki engem nézett szomorúan, én pedig anyámra teljesen összezavarodva.

- Az előbb még nem-

- Ezért kénytelen leszel maradni vacsorára, hogy kicsit jobban megismerhessük egymást – fejezte be a mondandóját a hatásszünet után, majd játékos mosolyt küldött Chanyeol felé, aki boldogan mosolygott rám, én pedig életunt fejjel néztem anyura. Haza akarok menni. Ja, várjunk, otthon vagyok.

A vacsora egyébként kellemes hangulatban telt, habár az elején még egy kicsit mindenki feszengett: anyu azért, mert az első pasimat hoztam haza, Chanyeol azért, mert valószínűleg a barátom akart maradni az est vége után is, én pedig azért, mert anyu azt hitte, hogy Chanyeol a pasim, de nem tudtam kijavítani, hogy csak a barátom. Mondjuk, ha figyelembe vesszük, hogy mit csináltunk, még mielőtt anyu hazaért volna, elég jogos, hogy azt hitte, járunk. Még én is elhittem volna. Chanyeol teljesen elvette az eszem, ha valaki megkérdezte volna abban a pillanatban, hogy hívnak, nem bírtam volna válaszolni.

- Köszönöm, nagyon finom volt a vacsora, Mrs. Byun – zökkentett ki a gondolataimból Chanyeol hangja, mire meglepetten néztem fel anyura és Chanyeolra, akik már rég befejezték az evést.

- Örülök, hogy ízlett, gyere máskor is, szívesen látunk – mosolygott rá anyu Chanyeolra, aki készülődni kezdett. Csak kapkodtam a fejem.

- Baekhyun lennél olyan kedves kikísérni? – kérdezte anyu én pedig felocsúdva kábulatomból bólintottam egyet, és az előszobába kísértem Chanyeolt.

- Szóval... - szólalt meg Chanyeol, miután egyedül maradtunk.

- Én vagyok az első fiú, akit hazahozol? – kérdezte csintalan mosollyal az arcán, én pedig úgy éreztem, menten elsüllyedek.

- Hallottál mindent? – kérdeztem meg félve, mire még mindig vigyorogva bólintott egyet.

- Mindent. Anyukád elég hangosan beszélt – zavaromban a tenyerembe temettem az arcomat, majd kiléptem a bejárati ajtón, Chanyeollal a nyomomban.

- Istenem ez olyan kínos. Ne haragudj, csak nagyon izgatott lett, hogy valaki más is volt nálunk Sehunon kívül.

- Ezt meg hogy érted?

- Hát, még nem jártam senkivel, és azt hitte, hogy-

- Várj, te még nem jártál senkivel? – kérdezte teljesen döbbenten, mire csak megráztam a fejem.

- Még... még szűz vagy? – tette fel a zavarba ejtő kérdést, mire én csak szégyenlősen bólintottam. Chanyeol még motyogott valamit, nem igazán értettem, hogy mit, csak annyit bírtam kivenni, hogy „ha tudtam volna", meg valami olyat hogy „túl gyors tempó".

- Miért, ez baj? – kérdeztem zavartan a reakciója miatt.

- Jesszus, dehogy! Csak meglepődtem.

- Mi benne a meglepő?

- Hát, szóval, ahogyan kinézel... - nézett végig rajtam tetőtől talpig, én pedig éreztem, hogy kifut az arcomból a vér.

- M-mi? Mi van azzal, ahogy kinézek? – néztem én is magamra, majd ismét Chanyeolra, aki elkezdett nevetni.

- Ennyire rosszul nézek ki?

- Nem – lépett hozzám közelebb még mindig nevetve, majd megölelt.

- Egyáltalán nem nézel ki rosszul. Épp ellenkezőleg – suttogta a fülembe, majd megcsókolt. Megint.

Nem tartott sokáig, de számomra annál felemelőbb volt. A szívem újfent dübörgött a mellkasomban, amikor elvált tőlem, majd elbúcsúzott.

- Ne felejtsd el a holnapi napot, és menj be a házba, még mielőtt megfázol! – intett boldogan, majd elindult lefelé az utcán.

Ott álltam a távolodó alakja után nézve, és éreztem, hogy megint egy kicsivel jobban beleszerettem Park Chanyeolba.

Kedves Olvasóim! 😊
Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy senkit ne érjen váratlanul: a következő extra hosszú rész egyben az utolsó is lesz 😞😿🙌
Remélem sok szeretettel várjátok majd a SAS fináléját is! ❤