Sucks at stalking

Hidegzuhany

Soha életemben nem vártam még annyira a hétfőt, mint most.

Szombaton átrongyoltam Sehunhoz, majd miután szó szerint kirugdostam az ágyból (amiért elment nélkülem a taxival), a kezébe nyomtam egy csésze kávét és két szem aszpirint a másnaposságára (mert mégiscsak neki köszönhettem az utána következőket). Amíg ő a földön ült bebugyolálva a takarójába és iszogatta a kávéját, addig én, mint valami rossz tini az ágyán ugrálva, fülig érő vigyorral meséltem el neki mi történt. Mikor a puszi-dolgot is elmondtam, rávetődtem az ágyra és a párnába fojtottam a kitörő érzelmeimet.

Az egy élőhalottra emlékeztető barátomra pillantottam, aki boldogan mosolyogva szürcsölgette tovább a kávét, de amint észrevette, hogy nézem, gyorsan rendezte vonásait. Letette a csészét majd visszakúszott az ágyra és befeküdt mellém.

- Ez egy jó sztori volt - húzta a fejére a takarót, adva a közömböst.

Egy ideig vártam, hátha hozzáfűz még valamit, de csak a halk horkolását hallottam a csendben. Gondoltam, ha már itt szépen visszaaludt nekem, akkor a takarójának a felét magamra húzva én is azt fogom tenni. Ami késik, nem múlik. Nem fogja megúszni a részletek kivesézését.

A hétvége további része gyorsan eltelt, és mire észbe kaptam, már a buszon ültem. A várt megállóhoz érve izgatottan fészkelődtem a helyemen. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megpillantottam, hát még amikor mosolyogva elindult felém. Önkéntelenül is elpirultam, amikor eszembe jutott a péntek este.

Az elkövetkezendő napokban a napi rutin részévé vált, hogy reggel a buszon Chanyeol mellém ül. Eleinte még kicsit feszengtem, nem tudtam, mit mondjak vagy ne mondjak. Szerencsére Chanyeol nagyon jó társaságnak bizonyult, így hamar feloldódtam mellette, aminek kimondottan örültem, hiszen mégsem görcsölhettem végig az olyan alkalmakat, amikor vele lehettem.

Nagyon sokat beszélgettünk és el kell mondjam, legalább olyan élénk, mint amilyen én vagyok. Úgy érzem, közel kerültünk egymáshoz. Akár még barátoknak is nevezhettem volna magunkat, ha éppen nem lettem volna belé szerelmes.

Kezdetben csak a buszon találkoztunk, majd a kezdeményezésére telefonszámot cseréltünk és később suli utáni programokat is szerveztünk. Nagyon jól éreztem magam vele, vicces, kedves és okos volt. Bevallom, egy párszor elgondolkoztam azon, hogy bevalljam-e neki mit érzek, de aztán mindig elvetettem az ötletet. Nem akartam elveszíteni azt, ami most volt. Így is közelebb kerültem hozzá, mint azt valaha is képzeltem volna.

Most is éppen együtt voltunk, Chanyeol zeneboltjából jöttünk hazafele, ahol ma zongoraórát tartott. Eleinte csak megfigyelőként ültem be, de nem kellett sokáig unszolni arra, hogy játsszak. Chiya és Minjun is ott volt, és míg az előbbi kisangyal teljesen a játékom rajongója lett, addig a gonosz törpe szúrós szemekkel méregetett. Feltételezem dühös volt, amiért elvontam a kis barátnője figyelmét. Gondoltam, jófej leszek, így megtanítottam Minjunnak pár trükkösebb részt, amivel újra ő lehetett a legmenőbb Chiya szemében. Miután ez sikeresnek bizonyult, az óra lezárásaként Chanyeol megkért, hogy játsszak el vele egy duettet. Nem kellett sokáig győzködni.

A hazafele úton az egészen eddigi idilli hangulatomból és jókedvemből teljesen kizökkentett egy telefonhívás. Chanyeol a zsebében lévő mobil után nyúlt. Összeszorult a torkom, amint megláttam a képernyőn azt a szép lányt, akivel közös képe is van, valamint a neve melletti szívecskéket. Chanyeol egy széles vigyorral az arcán vette fel a telefont.

- Oh, noona! ... Nekem is nagyon hiányzol, de ma már nem tudunk találkozni. Mit szólsz a holnapi naphoz? ... Mondjuk az egyetemem előtti parkban, úgy fél hat körül? ... Remek! Már alig várom, szeretlek! - bontotta a vonalat boldogan, én pedig úgy érzetem magam, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jeges vízzel.

Hát persze. Hogyan is felejthettem el, hogy van barátnője?