Sucks at stalking

Biztonságban

A szívem a torkomban dobogott és a homlokomon gyöngyözött a hideg veríték. Jongin lehalkította a zenét, és most mindenki, szó szerint mindenki, aki a bulin volt, arra az egyetlen szóra várt, ami számomra egy vérre menő küzdelem kezdetét jelentette. Kiszúrtam a tömegben Chanyeolt is, aki a telefonálásból visszatérve összeráncolt szemöldökkel nézte a jelenetet. Behunytam a szemeimet és elismételtem a már berögzült mantrámat: Nem veszíthetek.

Fél-fél lábbal a fotel ülésén és annak karfáján álltam, míg Sehun egy dohányzóasztalon helyezte magát pozícióba. Egy nagy körbe toltunk össze 8 bútort és mindkettőnk között egyenlő mennyiségben osztottuk el azokat. A kezdeti esélytelenségemet felváltotta a remény, amint megpillantottam azt a tárgyat, ami talán elhozza nekem a győzelmet.

- Vigyázz! - hallatszott Jongin, azaz a játékvezetőnk hangja. A susmorgások alábbhagytak, mindenki feszülten figyelte a kibontakozni készülő versenyt.

- Kész? - Bizakodva szenteltem figyelmemet a következő szigetem, az étkezőasztal felé.

- Rajt! - az előbb beállt csend helyét most hangos biztatások és lelkes kiabálások vették át.

Elrugaszkodtam a fotelből és felkúsztam az asztalra, ügyelve arra, hogy a lábam véletlenül se érje a földet, ugyanis az az azonnali vereségemet jelentené. Az asztalról egy állófogasra kellett átmásznom, ami már nagyobb problémát jelentett. A vékony fadarabban megkapaszkodva óvatosan helyeztem át egyik lábamat a másik után a fogas talpára, vigyázva, nehogy elboruljak vele. Mindeközben a zaj csak egyre nagyobb lett, így aggódva pillantottam hátra. Sehun már a fotelra mászott át, alig két bútor választott el minket egymástól. Miért ilyen gyors még részegen is?!

Az összes isteni lényhez imádkozva fordultam a gurulós székhez, hogy sikerüljön a tervem és megmentsen engem egy kínos visszautasítástól. Veszélyes szögben kihajolva fogtam meg a szék karfáját és húztam közelebb magamhoz, majd amilyen erővel csak tudtam elrugaszkodtam a ruhafogastól. A széken térdelve gurultam el egészen a... mini könyvespolcig? Ezt meg honnan szedték? Mindegy is, kezeimmel egy felső polcba kapaszkodtam, míg lábaimmal egy alsón lépkedtem végig, falmászáshoz hasonló módon. Amikor a végéhez értem, arccal előrefele vetődtem a kanapéra. Még mindig a kanapén kiterülve kaptam fel a fejem és néztem oldalra, ahol egy tanácstalan Sehunt láttam. Már a fogason állt és a gurulós szék is csak egy karnyújtásnyi távolságra állt tőle, viszont kicsit becsiccsentett állapotában gondjai akadtak az egyensúlyozással. Amikor találkozott a tekintetünk egy diadalittas vigyort küldtem felé, majd felpattanva a lehető leggyorsabban átmásztam a maradék szigeteken is, majd az asztalról egy hangos „Utolértelek!" kiáltással rávetettem magam Sehunra. Az egyetlen gond csak az volt, hogy ő még mindig azt a nyamvadt fogast szorongatta, így jött velünk az is.

A tömeg eddig szűnni nem akaró zsivaja most megint elhalt, és mindenki aggódó pillantásokat vetett furcsa kis hármasunkra a földön. Lassan feltápászkodtam, majd Sehun hátára ráülve a levegőbe lendítettem a kezeimet.

- Nyertem! - kiáltottam boldogan, mire gratulációk tapsvihara és dicsérő füttyszók zaja töltötte meg ismét a szobát.

- Jól vagytok? - fúrt magának utat hozzánk Chanyeol és Jongin.

- Soha jobban - feleltem vigyorogva. Chanyeol nevetve nyújtotta felém a kezét, amit elfogadva felálltam, Jongin pedig Sehunt szedte fel a földről.

- Ugyan már - szólalt meg Sehun, mire mindhárman felé fordítottuk a fejünket.

- Mindannyian tudjuk, hogy te nem megóvni akarod a seggét, hanem megrongálni.

Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Csak tátogtam, mint egy hal, de a többiek sem voltak másként. Legelőször Jongin tért magához, és hangos nevetésbe kezdett.