Sucks at stalking

Vallomás

Chanyeol

Még épp időben értem oda, hogy megakadályozzam, hogy egy részeg, kigyúrt fazon behúzzon egyet Baekhyunnak. Erősen szorítottam a karját, majd gyorsan körbenéztem. Sehun tőlünk pár lépésnyire a padlón hevert, a körülöttünk formálódott körből pedig mindenkit sokkal jobban lekötött a nyilvános verekedés izgalmas gondolata, mint mondjuk az, hogy a józan paraszti észre hallgatva közbeavatkozzanak, vagy legalább segítséget hívjanak. Szép kis bagázs, mondhatom.

Elkaptam a pultos pillantását, aki kissé aggódva nézte a kibontakozott jelenetet. Meg tudtam érteni, ilyen helyzetbe én se szívesen kerültem volna.

- Ide figyelj - fordultam vissza az idegen felé, aki gyilkos tekintettel meredt rám - Most szépen fogod magad és kisétálsz innen. Ne próbálkozz semmivel! Látod ott azt a srácot? - kérdeztem a pultos felé intve a fejemmel - Egy rossz mozdulat, és hívja a rendőrséget. Azt te se szeretnéd, igaz? - kérdeztem gúnyosan vigyorogva, mire kelletlenül, de egy fejbólintással jelezte, hogy megértette.

- Most pedig engedd el - néztem Baekhyun felé, aki tágra nyílt szemekkel bámult engem.

- Tessék - lökte el durván Baekhyunt, aki pár lépést hártrálva, még mindig kikerekedett szemekkel seggre is esett. Szúrós szemekkel fordultam az idegen felé, aki kezeit maga elé tartva próbált meg csitítani.

- Jól van, jól van, már megyek is. Nem kell ide a dráma - mondta flegmán, mire én irritáltan fújtam ki a levegőt. Még mielőtt megfordulhattam volna, hogy felsegítsem Baekhyunt a földről, a gyerek gúnyosan fölnevetett.

- Hé! - kiáltotta.

Visszafordultam, majd épp időben hajoltam el az ütés elől, így a gyerek elveszítve az egyensúlyát kissé előre dőlve állt meg. Még mielőtt felegyenesedhetett volna, viszonoztam a gesztusát és behúztam neki egyet, amitől a padlóra zuhant, és úgy is maradt.

Már úgy is viszketett a tenyerem.

Az ujjaimat megmozgatva próbáltam enyhíteni a fájdalmat, amit ennek a rohadéknak a kemény álla okozott, miközben Baekhyun felé fordultam. Úgy ült ott a földön, mint egy kisgyerek, ami megmosolyogtatott. Kinyújtott lábakkal, enyhén leesett állal és csodálattól csillogó szemekkel váltogatta a tekintetét köztem és a földön fekvő gyerek között.

Mikor már elég közel voltam hozzá, lehajoltam, és a hóna aljánál fogva felhúztam, mire fájdalmasan felnyögött. Ijedten néztem végig rajta, keresve a sérüléseit, de az arcán és a fedetlenül hagyott karjain nem láttam egyet sem, így egyik kezemmel felemeltem az arcát, hogy a szemébe nézhessek.

- Baekhyun megsérültél? Mid fáj? - néztem enyhe pánikkal könnyes szemeibe.

- Fáj a popsim - felelte szomorúan, majd egyik kezével elkezdte dörzsölgetni az említett testrészét.

Döbbenten néztem rá egy pillanatig, majd a megkönnyebbülésemet hamar felváltotta a düh. Baekhyunt kézen fogva vezettem ki a szórakozóhelyről, egészen a kocsimig meg sem álltam, ott viszont szembefordultam vele.

- Mondd, mégis mit gondoltál? Nagyobb bajod is eshetett volna! - kifakadásomat hallva kicsit megszeppent, majd durcásan keresztbe tette a karjait és mérgesen nézett vissza rám.

- De nem lett!

- Baekhyun nagyon aggódtam, ne csinálj ilyet többet!

- Azt csinálok, amit akarok! Aggódj inkább a barátnődért - puffogta, mire én csak fáradtan masszíroztam meg a homlokom. Helyben vagyunk.

- Elmondanád nekem, hogy mégis milyen barátnőről beszéltek ti folyton? - kérdeztem, mire Baekhyun csak felhorkantott.

- Ne játszd itt a tudatlant!