With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

13. rész

WONHO

Arra ébredtem fel, hogy valaki veri az ajtót, de nagyon. A mellettem fekvő Minhyukot elengedtem, aki mélyen aludt. Felkeltem az ágyból, és az ajtóhoz mentem. Mikor odaértem gyorsan vissza mentem egy tágyért, amivel, ha esetleg betörő lenne, nyakon vágjam.Végül seprűvel a kezembe vissza mentem a bejárati ajtóhoz. Lassan elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam.  Rég látott ember volt az Changkyun vagyis I.M. az unokatesóm. Mikor meglátta, hogy seprű van a kezemben, elnevette magát. Annyira nem érdekelt, hogy úgy csináltam, mint a lányok. Maniküröztem a kezemet és unott fejet vágtam.

-Ha befejezted, a lónyerítést, bejöhetsz.- mondtam, majd leültem a kanapéra a kutyám mellé. Megsimogattam a fejét, mire a buksiját az ölembe hajtotta. Unokaöcsém pár perc múlva besétált, becsukta az ajtót és leült mellénk.

-Mit keresel itt ilyenkor?

- Gondoltam meglátogatóm az én varázsló uncsitesóm- nevetett fel ismét.- egyébként nagyon régen beszéltünk már olyan 4 éve nem? Szóval gondoltam meglátogatlak és valaki mondta is, hogy itt laksz.

CHANGKYUN

Mióta a szüleimemmel "lerendeztem" mindent kicsit jobban élem, az életem. Főleg, hogy találkoztam egy sráccal, Jooheonnal nagyon kedves, ügyes na meg helyes oh és nagyon romantikus tud lenni. Már kemény 3 napja együtt vagyunk, de nagyon nyilvános helyeken azért nem vállaljuk fel, mert annyit elmondtam neki, hogy egy kicsit híresnek számítok. Ezért azt is megértette, hogy párszor követnek az utcán kamerákkal a kezükben emberek. Bár így belegondolva egyszer a parkban csókoloztunk ahol láthattak volna, de akkor nem épp voltak ott emberek, így az nem számit. Tehát most olyan, hajnali 4 körül járhat az idő de, hogy miért vagyok én fent na meg miért sétálok a kihalt városban azt ne kérdezze senki, mert fogalmam nincsen. Épp elmentem egy emeletes ház előtt, mikor megtorpantam. Itt lakik az uncsitesóm. Nem hiszem, hogy ébren van, de egy próbát megér. Megnéztem hol lakik, nyitva volt a ajtó amin a lépcsőhöz jutunk, így mentem, majd megállva az ajtó előtt, elkezdtem dörömbölni, mert azért csengetni nem akartam. Idővel mozgolódást hallottam bentről, ezek szerint sikeresen felébresztettem, szépen lassan nyitodott az ajtó, ahol Wonho állt seprűvel a kezében. Elkezdtem röhögni. Hát hatalmas ez a Potter Hoseok. Említett közölte, hogy esetleg be is tolhatnám a seggem, ezért bementem és leültem a kanapén helyet foglaló unokabátyám és kutyusa mellett. Kérdezte, hogy mégis mit keresek itt, amit először elpoénkodtam, de aztán kicsit komolyabb lettem.

- Miről szeretnél beszélni?- kérdezte kíváncsian.

- Tudod sok minden történt velem az elmúlt években. De, főleg az elmúlt pár hétben.

- Hát sok időnk van szóval, akár el is mondhatnád.- mondta. Hát rendben kezdjük.

- Nos akkor kezdem az elején:
A legjobb barátom nagy valószínűséggel szerelmes a nem messze innen lévő étteremben dolgozó pincérbe és miatta sok ideig be is járt, viszont mikor találkoztak akkor valamit mondott neki. Barátom pedig, azóta meg van változva, olyan mintha nem is lenne ott, ahol van hanem valahol az Antarktiszon járna és ezért segíteni szeretnék neki, de nem tudom hogyan. Szerinted mit tegyek?- kérdeztem bizonytalanul.

- Szerintem rákéne venned a haverodat, hogy beszéljen a pincérrel mert, lehet csak félre értés volt.

- Ez jó ötlet. Köszönöm máris megérte, hogy feljöttem hozzád.- mosolyodtam majd folytattam.- Viszont akkor jöjjön az én szerelmi életem.- nagy levegőt vettem.- Nos van egy fiú, akit nem rég ismertem és tetszik, de bizonytalan vagyok, mert azelőtt nem voltak nagyobb kapcsolataim. Igaz, nagyon jó vele és már rendesen alakulnak a dolgok, meg már csináltunk, jó dolgokat, de azért ADDIG még nem jutottunk el. Ezért is kérem a véleményed mert igazából neked mondom el, ezt először.- arca kicsit felderült mikor ezt kimondtam és boldog volt, hogy bízom benne. De ez csak természetes, ugyanis ő volt talán az első vagy ha nem is, az elsők között volt, akik megtudták a másságomat.- Na, de most van még valami. Képzeld szembe szálltam anyámékkal, és kimondtam mindent, amit gondoltam, de bevallom félek, mert tudod te is, hogy pszihopaták. Ezért is az a tény, hogy milyen könnyen elfogadták  mikor kimondtam mindent és utána, elmentem otthonról. Nem jöttek utánam, sőt semmi reakciójuk nem volt, azóta nem csesztetnek és az a baj, hogy ez furcsa, mert ismerem őket és biztos valamin törik a fejüket, amitől előre félek.- mondtam nyugtalanul a szavakat. Erre uncsitesóm szorosan magához ölelt és beszélni kezdett.

- Hát tudom milyenek a szüleid, így én is furcsálom a dolgot, de ha bármi baj van itt elbújhatsz előlük, rendben?- bólintottam, ő pedig mosolyogva folytatta.- Ja és, ha az a srác megbánt, elverem.- mondta komolynak kinéző arccal, de én csak nevettem rajta.

- Rendben.- nevettem tovább.

- Amúgy kérsz esetleg teát? Mert én most mindenképpen iszok.

- Hm, most jól esne egy tea. Köszönöm.- mondtam.

Ő gyorsan elkészítette a teát, majd újra leült hozzám és tovább beszélgettünk, de ezúttal teljesen lényegtelen dolgokról. Jó volt ismét, így lenni, hisz annak idején nagyon sokat voltunk együtt, de aztán Wonho szülei meghaltak, ő pedig elburkolózott a világ elől, majd kicsit el is utazott. Mire pedig már teljesen jól volt, meg minden engem elkezdtek minden modellkedős dologra hurcolni, így hát teljesen eltávolodtunk egymástól.

MINHYUK

Mikor felkeltem beszélgetést hallottam a nappali felől. Gondoltam Wonho telefonál, de aztán egy másik hangot is, meghallottam. Kellemesen mély volt, olyan megnyugtató. Kimentem hát hozzájuk, a vendégből csak a hátát láttam, azonban barátom pont látott és köszöntött. Ekkor a srác megfordult, én pedig lefagytam ugyanis, mikor megláttam egy pillanatra oldalról, teljesen úgy nézett ki, mint az a fiú akivel csókolozni láttam Jooheont. Túlságosan lefagytam, mert haverom rázogatott meg. Ekkor a kis vendég is felemelkedett a kanapéról, majd elém állva kezet nyújtott. Most, hogy közelről is láttam ismerősebb volt. Fogalmam nincs honnan. Na mindegyis. Felé nyújtottam a kezem.

- Lee Minhyuk vagyok.- milyen puha keze van.

- Lim Changkyun de csak I.M.- mosolyodott el.

- Na, és mond Changie mi szél hozott?- azért sem fogom I.Mnek hívni. Úgy nézem, ezt ő is elkönyvelte magában.

- Hát tudod Wonhohoz jöttem ugyanis régen láttam már a, jó öreg unokabátyómat.- karolta át az említett vállát.

- Oh öreg a jó édes, khm süteményed te.- javította ki feltörekvő káromkodását. Ami valljuk be elég vicces lett, de hát mit is vártam.

- Hát tudtommal nincs sütim, de neked elhiszem.- vigyorgott pimaszul unokabátyjára Changie.

- Hu jól van. Nos, te menni akartál nem? Már, így is sokat fárasztottál.- kezdte el az ajtó fele tolni, a fiút.

- Jaj, ne már most megsértődtél uncsitesó?- kérdezte mosolyogva.

- Nem csak, már eleget voltál itt pá.- ezzel sikeresen az ajtó túloldalán tudva a nevető srácot, bezárta az ajtót.- PÁPÁÁ JA ÉS ÖRÜLTEM MINHYUKIEEE- ordibálta.- SZIAA- ordibáltam vissza neki. Még hallottam nevetését, majd elment.

Én csak röhögve néztem, a jelenetet. Hát látszik, hogy rokonok, hisz egyik sem normális. Wonho is nevetett, majd mikor kiszórakoztuk magunkat, megreggeliztünk. Nem szóltam semmit csak bámultam ki az agyamból. Aztán barátom elköszönt tőlem. O hát persze neki kell dolgozni, hát ez szívás bezzeg, nekem nem.
Igaz nem tudom még mindig az okát. De majd megkérdezem.

Bye
Wonkyun🐻🐰