With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

19.rész

CHANGKYUN

Jelenleg Hyungie barátom kanapéján ülök, ugyanis nem mondott semmit a találkáról, a szerelmével. Nagy hiba volt tőle, mert addig nem engedem aludni, míg el nem mondja. Viszont, mivel nem jön természetesen, ezért a nemrég a menedzseremtől kapott e-mailemet olvasom. Szóval, akkor engem is kijelöltek erre a "Pózolj hétköznapi emberekkel" aha hát jó, de ki a másik ember, na mindegy és még azt írja holnap lesz és ha viszek valakit, akkor azzal is készülhetnek a fotók. Hmm ez esetben lenne ötletem. Ekkor zár kattanást hallottam. Ezek szerint drága barátom hazatért végre.

- Hol voltál eddig?

- Fotózáson.- mondta fáradtan, de rezgett a telefonja. Megnézte és máris felderült az arca.

- Milyen fotózáson?- lehet ő a másik ezen a pózoloson?

- Ilyen Pózolj hétköznapi emberekkel vagy min. Na, de nem az a lényeg a fotós elküldte a képeket, amik készültek.- mondta fülig érő mosollyal.

- Ennek miért örülsz ennyire?

- Mert én a szerelmemet vittem.- mondta büszkén.

- Oo akkor mutasd azokat, a képeket.- mondtam. Végre arról van szó, amire kíváncsi vagyok.

- Rendben várjáál és tessék.- nyomta kezembe a telefonját, megnyitva a képeket.

Először nagyon meglepődtem, mert azokon a képeken nem más volt, mint az unokabátyám. Sőt pár képen Hyungwon kabátjában volt a többin, pedig a munkaruhájában. Megfigyeltem valamit egy karkötőt, amit az előtt nem láttam rokonomon.

- Azt a karkötőt te vetted?- kérdeztem. Ha igen, igazán jó stílusa van barátomnak.

- Igen én, de nem az a lényeg, nézd milyen helyes.- úgy mutogatott, mint egy bepörgött kisgyerek, mikor az új autójáról lenne szó.

Mikor jobban megnéztem, akkor láttam csak, milyen szép pár is lennének. Eljutottam ahhoz a képhez, amin egy asztal volt és Wonho a Hyungwon ölében ült notesszal a kezében mintha, így venné fel a rendelést, ezzel pedig tényleg étterem hatását keltve. Mikor tovább mentem láttam egy szintén közös képet, ezen, viszont máshogy voltak. Ekkor jutott eszembe a karkötő, meg minden ismét. Hisz az unokabátyám konkrétan magának adott tanácsot, csak rajtam keresztül. Ezen akaratlanul is felnevettem.

- Min nevetsz?- kérdezte értetlenül Hyungie. Hát azt nem mondhatom, hogy " hát emlékszel az unokatesómra akinek a tanácsát adtam? Hát ő az akivel a képeken szerepelsz és akibe szerelmes vagy".

- Csak az arcodon.- nevettem. Hu még szerencse, hogy szívatós fajta vagyok. Bármikor belekötök egy kis hibába, amin lehet nevetni.

- Oo te...  népművészeti agyagedény.- megint elnevettem magam. Bezzeg én mindig kimondom, hogy köcsög. Na, inkább hagyjuk.

- Jaj, de kis ari vagy a végén, még elpirulok.- csipkedtem meg az arcát, mint a nagymamák az unokájuknak, mire csúnyán nézett.- Na, de mesélj a tegnapi taliról.

- Oké.- leültünk hát a csodás kis kanapéra és elkezdte mondani.

Végül olyan sokáig beszélgettünk, hogy ott aludtam nála és még aludtam volna mikor 9:30kor hívott drága menedzserem a fotózással kapcsolatban azaz, hogy toljam már be a seggem meg a választottam, ha van.
Van hát, kettő is. Felhívtam hát, Jooheont vagyis Méhit. Nekem nagyon tetszik ez a becenév na, de még elkell érnem Minhyukot is. De hogyan...
Á megvan felhívom Wonhot hisz barátok.
Tíz perccel később magam sem tudom hogyan, de sikerrel jártam. Igaz egyiküknek sem szóltam, a másikról. Azért remélem nem lesz, nagyon nagy baj belőle. Mindkettejüknek elmondtam a címet illetve, Minhyuknak, hogy hozza a munkaruháját. Lassacskán én is elindultam gyalog ugyanis, drága haverom nem akart felkelni azért, hogy elvigyen kocsival. Mikor odaértem, akkor Méhim is deszkával, mint mindig. Gyorsan adtam neki egy csókot, majd elnéztem abba az irányba ahonnan második emberkém, is érkezik. Pont akkor kanyarodott be, én pedig felé mentem. Mikor felnézett csak engem látott, de amikor is elindultunk vissza páromhoz, már nem volt a legboldogabb, ahogy a másik személy sem. Inkább nem törődtem vele és csak húztam őket magam után. Majd szépen a sminkeseknek, adtam őket. A menedzserem nagyon meglepődött a két személy láttán, de mikor beszélt a fotóssal már jóval, boldogabbnak tűnt.
Felvettem amit kértek, majd, ahogy láttam a két emberkémmel is végeztek, szóval kezdetét is vette a nagyon is érdekes fotózás. Igazán furcsa dolgokat kellett megtennünk, ugyanis volt mikor Jooheont leültették egy szélre nekem és Minhyukienak pedig az ölébe kellett ülnünk, ami, azért furán nézhetett ki, aztán eszembe jutott a sztori ami, miatt olyan visszahúzodóak voltak egymással Méhi és haverom. Láttam is mindkettőjükön, a zavartságot. Utána voltak olyan képek is, ami a Méhivel közös randink lehetett volna, mert ugyanúgy szemben ültünk egymással és a pincérünk is Minhyuk volt. Aztán még volt mikor párom a deszkáját tartotta kezében, míg barátom a jegyzettömbjét én pedig próbáltam minél modellesebb pózt illetve arcot varázsolni, ami sikerült is. Nagy nehezen már, majdnem a végén jártunk az egésznek, mikor is kisebb szünetet tartottunk.

-I.M.- szólt hozzám a fotós Hanbin.

- Igen?- kérdeztem mosolyogva, mert kedves srác és jóba is vagyunk.

- Figyelj a menedzser elmondta, miért pont te és Hyungwon lettetek kiválasztva erre a "pályázatra"?- kérdezte. Nem értettem, mire gondol ezért, megráztam a fejem. Így hát folytatta.- Azért mert úgy vélték ti könnyen tudtok alkalmazkodni és, hogy ti nem csak barátságilag tudtok viszonyulni, a másik nemhez.- nagyon meglepődtem a mondandója végén. Honnan gondolják ezeket?

- Ezt honnan vették?- kérdeztem furcsán.

- Mert a te és Hyungwonnie barátságotok különleges és tudják, hogy egyikőtök sincs a legjobban a szüleivel, így sok mindent tesztek, amivel bosszantani tudjátok őket.- mosolygott a végére. Ez végülis igaz.

- Na, de ez, hogyan jön a fotózáshoz?

- Úgy, hogy ezt egy homo, illetve más szexualitásokat biztató és támogató szervezet is kérte, vagyis támogatta, ezzel felhívva a figyelmet, hogy teljesen elfogadott, ha más vagy.- mondta. Hát ez az egész beszélgetés, kicsit meglepett, de mindegy. Na, de hogyan jövünk mi hárman ehhez? Áh, inkább hagyom.

Ezek után már deszka és munkaruha nélkül tértünk vissza a kamera elé, ezúttal viszont, olyan képekhez amin Méhi állt középen és arcon kellett puszilnunk, amin én voltam középen és az épp távozó személyeket rántottam vissza úgy, hogy kezüknél fogva vagy, éppen mikor Minhyukie hátam mögé állva a vállamra tette fejét, míg én Méhi kezét fogtam viszont az utolsón, már csak távolabbról nézett minket.
Ez volt az utolsó kép és bevallom nagyon rossz érzést, keltett bennem. Mikor összeszedelőzködtünk elhagytuk az épületet és mind másfele mentünk, ugyanis Méhimnek hazakellett menni, szóval majd holnap vagy azután tudunk csak találkozni,
Minhyukietól is elbúcsúztam, mert kapott egy telefont amitől nagyon ideges lett, így hazakellett mennie, ezek után már, én is elindultam. Nem tudtam haza vagy barátomhoz menjek. Végül döntöttem és az étteremhez vettem az irányt. Beszélnem kell az uncsitesómmal Minhyukról. Mert mikor az utolsó kép készült igazi, érzelmeket láttam a szemében. De nem boldogságot hanem szomorúságot, fájdalmat, ami nem normális hacsak, nem történt vele és talán Jooheonnal valami, olyan amit én nem tudok. Arról nem is beszélve mennyire ideges lett, mikor felhívta valaki, mielőtt elbúcsúztam tőle. Szóval, ha valaki tudhat bármit is az Wonho.

Bye
Wonkyun🐻🐰