With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

25. rész

CHANGKYUN

Reggel egyszercsak mozgolodást éreztem magam mellett, majd ölelő karokat, amik elengedtek illetve valami zenét. Ismerős volt, de nem tudom honnan, de annyira nem érdekelt, hogy kinyissam a szemem és rákérdezzek. Szóval feküdtem tovább, majd ajtó csukodás után vissza is aludtam. Legközelebb olyan fél óra múlva ébredtem fel, akkor pedig az ágyból is kikeltem. Magam mellé néztem és akkor realizáltam csak azokat, amik fél órával ezelőtt történt. Na meg, hogy az ölelő kar Minhyukieé volt és, hogy tegnap mi...csókolóztunk. Hirtelen nagyon melegnek éreztem a levegőt, szóval kikeltem az ágyból, majd kinyitottam az ablakot. Kell nekem a levegő, sok-sok levegő.
Miután lenyugodtam ettem gyors, öltöztem aztán elindultam.
Hova is indultam? Hát magam se tudom, de minél előbb össze kell hoznom Minheon párost, mielőtt jobban fájna az elengedés. Igen mindkettejüket el kell engednem igaz Jooheon a párom, viszont Minhyukie iránt egyre furábban érzek, szóval tényleg bele kell húznom.
Na várjunk! O, megvan hova kell mennem. Hogy bármit is tudjak csinálni azzal két drágával, esetleg szakítanom kéne Méhivel. Hu hát, nem gondoltam volna, de ezt még gondolatban kimondani is rossz.
De erős srác vagyok, csak odamegyek kimondom és kész.
Már befordultam az utcába, mikor messziről igaz, de hallottam egy elég erős ajtó kinyitást, amin bevallom csodálkozokszerelmeim,nem tépték na, de utána pedig egy elég mérgesnek kinéző fiút láttam, aki gyanúsan ismerősnek tűnt. Aztán leesett miért is volt ismerős, mekkora eszem van na, de az a srác nem volt más, mint az én párom. Most még párom. Elég gyorsan ment, de eldöntöttem kiderítem hova is tart ilyen mérgesen. Persze néha bevetettem a ninja énemet, mert hát akkora ész vagyok, hogy csak őt néztem és majdnem elütöttem egy biciklis nénit. Igen én ütöttem el majdnem, mert szegényem, olyan gyorsasággal száguldott, hogy én a közepes tempómmal leelőztem.
Eme nagy majdnem baleset közben, pedig hirtelen elvesztettem Jooheont. Már majdnem teljesen kiakadtam volna, mikor megpillantottam világos kék pólójával befordulni a másik utcába. Gyorsan erőre kaptam és ismét követtem, aztán nem sokkal később lassítottam, mert követettem is lelassult, majd be is ment egy házba. Szép lassan mentem, na meg halkan, de persze, így majdnem elestem a semmiben. Na, mindegy is, de a lényeg, hogy csak Majdnem. Odasettenkedtem az ablakhoz és bepillantottam, mint kiderült a konyha ablakot találtam meg ahonnan épp Minhyukie ment el egyenesen a nappaliba? Hát nem tudom de TV és kanapé volt ott, tehát valószínűleg az. Annyira elvoltam foglalva a kémleléssel és a helyiségből nem rég távozó személy nézésével, hogy fel sem tűnt mi is történik. Egy hosszabb hajú, gondolom lányt ölelgetett Méhim és Bogárka, avagy mostantól Minhyukie pedig néz, majd mond valamit. Hirtelen kicsit komolyabbak, majd ismét nyugodtak lettek. Igaz, azért a feszültség látszott főleg, mikor Joo felpattant olyan"most kinyírok valakit" mozdulattal, de végül visszatartották. Kezdtem egyre jobban kíváncsi lenni, mégis miről is lehet szó, mert a lány már egy ideje beszélt kisebb megszakításokkal, azok pedig leginkább a sírása miatt voltak. Vajon mi történhetett vele? Még messziről is és csak az arca egy részét látva is megtörtnek néz ki. Miközben már szinte bambultam egyszercsak a két fiú igaz egymás után, de a konyhába jöttek én pedig hirtelen megijedtem és összegörnyedtem. Mikor, pedig ezt tettem egy "kincsre" bukkantam. Az ablak, amin kukucskáltam a felső részénél nyitva. Tehát, ha figyelek végre érthetek is valamit. Neki is kezdtem, de egy ideig, nem nagyon keltette fel semmi az érdeklődésem, de aztán meghallottam Bogárka hirtelen kérdését, ami először sem nekem sem a kérdezettnek nem volt világos, de mikor kimondta a nevem ledöbbentem. Na, de mikor a válasz is jött, akkor lett teljes kavarc. Hisz Méhi azt mondta a kérdésre miszerint szeret-e engem, hogy idézem "Igen szeretem őt....is". Ekkor igazán elgondolkoztam. Mi van? Tovább füleltem, majd idővel egyszerre lettem boldog, szomorú és meglepett.
Kiderült, amit éreztem, miszerint Joo még mindig szereti Minhyukiet, ami jó de ezzel együtt engem is. De, ezzel nem szabad törődnöm. Hisz, én nost is azért vagyok itt, mert azt akarom, hogy ők ketten együtt legyenek és most már egyre jobban érzem, mennyire is fog fájni, de akkor is így a helyes. Eközben megcsókolták egymást és tudtam ők tényleg, szép pár és nekem semmi dolgom, csakis elengedni mindkettejüket. Így, hát elindultam, mikor is hallottam amint Bogárka kérdezi Méhit, hogy mi is lesz most közte és köztem. Nem tudta a választ, én viszont igen, de most nem vagyok olyan állapotban, hogy ennek hangot is adjak, így hát szépen lassan elindultam. Az elején csak bolyongtam, de végül a parkba értem és leültem egy padra. Ott gondolkoztam tovább.
Én helyesen tettem, amit, de akkor miért fáj ez ennyire. Mint, mikor sírni szeretnék, de nem tudok és fájni kezd mellkasom, de emellé még társul, hogy szabályosan olyan, mintha összeszorítanák a szívem. Mintha két kar csak úgy szorongatná, amíg csak meg nem adja magát és vége. Vajon mikor múlik el? Mostantól mindig érezni fogom? További gondolat menetemet ismét, egy furcsa érzés szakította meg. De ezúttal tudtam, éreztem mi is ez. Néznek, érzem íriszeik égető hatását arcomon. Felnézek és rájövök. Ők azok, kikért szívem még bírja a szorítást. Minhyukie és Jooheon. Nézem kettejüket, ahogy ők is engem. Aztán egyszer csak Méhi elindul felém, majd szinte utána Bogárka is. De, miért jönnek ide hozzám? Hisz azt hallottam azt mondták együtt vannak, akkor miért?

- Szia I.M.- mosolyodik el Méhim. Na, de várjunk. Ezt a művész nevem akkor ő.... tehát megtudta. Hát rendben legalább ezt nem kell elmondanom.

- Szia Changkyunie- mosolyog rám Bogárka is. Még egy kicsit meglepődött arccal, de köszönök.

- Sziasztok.- mondom. Leülnek, így én most közöttük ülök, hát egy kicsit se furcsa. Á dehogy. Na, mindegy inkább elpirult arcomat a föld felé hajtva, hallgattam a kialakult csendet. Ekkor egy nagy levegő vételt vett, majd kiengedés hallottam. Majd az illető beszélni kezdett.

- Figyelj, Changkyun az a helyzet, hogy..- kezdte szinte suttogva Jooheonie. Viszont, félbe szakítottam.

- Tudom és örülök, hogy végre együtt lehettek úgyis, ezt szerettem volna.- vettem fel egy hamis mosolyt, majd felálltam a padról.- Ja, és semmi gond nincs, mert én el is megyek, szóval éljetek boldogan.- mosolyogtam ismét. Megint éreztem a szorítást a mellkasomnál, de akkoris ez a helyes, tehát mennem kell. Elindultam, viszont mindkét karomat elkapták. Mindegyikük fogott egyet. Ekkor Minhyukie szóra nyitotta száját és Joora nézett, majd egy pár másodperces szemkontaktus után visszafordultak felém.

- Nem akarom, hogy elmenj az életünkből.- szólalt meg Bogárka.

- De, hisz én teljesen felesle..- befogta szám.

- Egyáltalán nem vagy felesleges mert-mert én.....- nem tudtam elképzelni vajon mit akarhat mondani, de nagyon kíváncsi voltam.- szeretlek.- hadarta el gyorsan, majd mielőtt reagálhattam volna bármit is, már az ajkai már enyémen pihentek. Szemeim akkorák lettek, hogy akár elmehettem volna, egy manga szereplőnek. Teljesen lefagytam. Majd, mikor már elhátrált volna, mégis csak visszacsókoltam. Lassan, de szenvedélyesen. Ekkor ölelőkart éreztem derekam köré csavarodva. Elváltam Minhyukie puha ajkaitól, majd oldalra pillantottam. Méhi ölelt minket fejét vállaink köze helyezve. Majd mikor arca két homlokára két puszit, kapott felemelte buksiját. Ránk nézett, majd megkérdezte azt, amit nem tudtam elhinni, de mikor választ adtam éreztem kar, mely eddig szívem szorongatta szüntelen meglazult, így a fájdalom is alább hagyott. E kérdés pedig nem volt, más mint.

- Lennétek ti az én szerelmeim, azok kik mellett felkelhetek és kiket csókolhatok? Tehát, a párjaim?- kérdezte. Mikor kimondta hirtelen Bogárka kezeit is magam körül éreztem, illetve apró kis hüppőgését hallottam meg. Felé fordítva fejem pusziltam le első kibuttyanó könnycseppjét. Felnézve felcsillant szeme a könnyek mögött is, és úgy válaszolt.- Igen.-mondta végül. Így rajtam volt a sor.
- Igen.- mosolyogtam majd Méhim ajkaira is nyomtam, egy csókot. Ezt pedig szoros ölelés követte.
Végre úgy éreztem minden jó lesz, és remélem ez örökké is tart, majd. Hosszú percekig álltunk ölelkezve, majd megszólaltam.

- Nem eszünk valamit?- kérdeztem teljesen komolyan. Ez sok gondolat meg érzés, teljesen éhessé tett.
Hangos nevetésbe kezdtek.

- Mjnekün- nevetett Minhyukie.

- Mit mondasz Bogárka?- kérdeztem. Kicsit elpirult becenevére, majd érthetőbben válaszolt.

- Menjünk.- mondta. Méhi pedig bólintott.
Így tehát végre mehettünk is kajálni. Egy párként. Szerelmes párként. Boldogan. Nevetve, mosolyogva.
Tényleg úgy érzem végre minden rendben lesz..

Bye
Changkyun🐻🐰