With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

1.rész

WONHO

-Huhu...föld hívja Wonhot, hahó?- megráztam a fejem és a haveromra, Minhyukra néztem.

-Mi az?- kérdeztem vissza.

-Egész nap búskomor vagy. Mi történt?- lehajtottam a fejem és inkább a pultot néztem.

-Nem történt semmi, Minhyuk. Csak fáradt vagyok és haza akarok menni.

-Rendben, beszéljek a főnökkel?

-Nem kell, kösz.- elfordultam tőle és az órát kezdtem el bámulni. Minhyuk és én nem csak munkatársak vagyunk, hanem legjobb haverok. Kicsi gyerekkorunk óta össze vagyunk nőve, így húsz évesen, meg még jobban össze vagyunk. Megborzongtam és átöleltem saját magamat. Hirtelen valaki átkarolta a vállamat és a fejét az enyémnek döntötte.

-Biztos jól vagy?- bólintottam egyet, majd elváltam tőle és az érkező vendégeket néztem. Felkaptam a jegyzettömbömet és az asztalokhoz mentem, hogy felvegyem a rendelést a hölgyektől és férfiaktól. Mikor végeztem visszasétáltam és a szakácsnak adtam a cetlit.

-Jól vagy Wonho?- miért zaklatnak, amikor jól vagyok?

-Persze, miért ne lennék?- kérdeztem.

- Csak mert nagyon sápadt vagy és izzadsz, mint a ló.- a hajamhoz nyúltam és tiszta izzadt volt. Ránéztem a szakácsra ő pedig gyorsan hívta Minhyukot, majd ő elvitt a főnök irodájába és ott megmérték a lázamat és hát nem lepődtem meg, 38°C-os volt.

-Wonho azonnal hazamész.- megráztam a fejem a főnök kijelentése miatt.

-Nincs az az isten. Még- órára néztem- két óra van vissza, a munkám végéhez, addig én itt maradok- makacskodok.

-Jól van, de akkor itt maradsz velem, rendben?- bólintottam és visszahuppantam a székbe. Csendben játszottam a játékfigurákkal, amik az asztalon voltak díszként. Mikor meguntam, felálltam a székből és körülnéztem a szobában. Minden polcot egytől-egyig át vizsgáltam. Sóhajtottam egyet és az órára néztem. E percben járt le a munkaidőm. Gyorsan kisprinteltem az irodából be az öltözőbe, ahol át vettem a ruhámat, utcaiba. Felkaptam a táskámat és elköszönve Minhyuktól.

-Nem akarsz hazajönni velem? Kocsival vagyok.

-Nem, most egyedül akarok lenni.- bólintott, majd mikor elakartam menni mellette, megfogta a karomat és megállított.

-Vigyázz magadra, állítólag vihar lesz. Rendben?

-Rendben.- azzal végre elengedett, én pedig kimentem az étteremből. Hallgattam a haveromra és felhúzva a kapucnimat, sétáltam haza. Amikor már az utam felénél jártam, mintha dézsából öntötték volna, úgy kezdett szakadni az eső, futni kezdtem teljes erőmből. Annyira rohantam, hogy néhány szerencsétlen kuka, a földre esett. Hirtelen nem figyeltem és egy kemény dolognak neki futottam. Majdnem a földre estem, de valaki megtartott.

-Jól vagy?- kérdezte mély hangján. Nem néztem rá, csak bólogattam.

-Igen és bocsánat.- azzal elhúzodtam tőle és tovább mentem. Szerencsére most senkinek és semminek nem lett baja.