Hyungwon
Régen a családom boldog volt, felszabadult. Ám egy nap valami megváltozott. Anya nem volt önmaga. Állandóan bántott és ahol tudott sebeket ejtett ezzel pedig nem csak kívül hanem belül is. Egyik nap az udvaron játszottam, jól éreztem magam aztán egyszercsak kirontott anya, aki idegesen megrángatott, bevonszolt a szobámba és elkezdett verni. Ezt pedig szinte mindennap aztán az egyik nap egy olyan sebet ejtett rajtam, amelynek hege örökre megmarad.
Ezt meglátták rajtam ezért anyámtól elvettek és árvaházba kerültem. Talán olyan 2-3 évet töltöttem ott. Aztán egy nap jött egy család, hogy örökbe akarnak fogadni. Ennek nagyon örültem egészen addig míg megnem ismertem őket.
Ugyanis egy még rosszabb családba kerültem, ahol sokkal rosszabban bántottak. Nem csak vertek, hanem...szexuálisan is. De amikor betöltöttem a tizenhatot megszólitott egy modell cég képviselője az utcán. Azt mondta lehetne sikerem. Mikor ezt elmondtam drága családomnak az elején a pénz miatt támogattak. Viszont mikor nem akartam tovább tanulni és nem tudtak olyan önfeledten verni és máshogy bántani... nem támogattak. Így hát amint nagykorú lettem elmentem tőlük. Először egy saját kis lakásba költöztem, ahol jól meg voltam. Viszont most már egy nagyobbacska házam van és azt csinálok, amit szeretnék. Igaz egy kicsit zavar, hogy a modellkedés miatt nem tanulhatok egyetemen mint a velem egykorúak de legalább csinálok valamit.
Sokáig egyedül voltam. Rengeteg embert ismertem meg a munkám álltal de egyedül barátom Changkyun segített nekem, aki mindig próbált mosolyt csalni az arcomra, ami sikerült is. De aztán jött a szerelem is.
Ugyanis jött Wonho. Szegény betegen, elázva futott nekem sőt még zaklattam is. De...most ott vagyunk, ahol. Szeretjük egymást, boldogak és önfeledtek vagyunk. Sosem szerettem senkit ennyire, mint őt egyedül a bátyámat Hoseokot és Changkyunt."Wonho
Az élet nehéz, ha a szüleid rád erőszakolnak egy házasságot, mivel a legjobb barátod egy lány.
Ez a lány Haneun, egy nagyon édes kislány volt. De az egyik nap úgy keltem fel, hogy eltűnt és senki nem tudta, hol van. Én viszont igen. Felszálltam egy gépre és elutaztam Kínába, ahová mindigis vágyott. Addig kerestem, míg meg nem találtam. Egy-két évet kint töltöttük, ami nagyon jó volt. Viszont, amint megtudta, hogy a saját nememet szeretem, elítélt.
Kómásan és fáradtan keltem fel valamelyik nap. Haneun félig meztelenül bámult rám.
-Oppa, mi lenne, ha valami izgalmas dolgot csinálnánk?- kérdezte mézédesen. Megtörtént a dolog. Én alig emlékszek rá, ő viszont nagyonis. Mint kiderült nem ítélt el.
Egy olyan három hónap múlva észre vettem valamit. Egyre nagyobb a hasa és mindig simogatja. Nem akartam neki szólni, hogy mi a franc is van, hanem ráhagytam. Ám, hat hónappal később a kórházba kellett vinnem azonnal ugyanis terhes volt. Mivel teljesen lesokkolt, hogy apa leszek nem értünk be. Így pedig otthon jött világra a kisfiú. Bevittük a kórházba. Az orvosok megmondták, hogy egy épp, s egészséges kisgyermek született. Boldogok voltunk. Már a második kisgyermekünkkel volt terhes, amikor bekövetkezett az, amire senki nem számított a kisfiúnk Taehyung súlyos betegségben szenvedett. Három hónapot voltunk bent, amikor meghalt. A másik kisbabánk is megszületett, de neki nem annyira örültünk, mint a pici Taehyungnak, akit elvesztettünk. Napokon át sírtunk és szenvedtünk. A mi újszületett gyerekünk, a kicsi Jinnyink. Három éves se volt, amikor az anyja Haneun és ő kocsikáztak, majd egy balesett következtében, mindketten meghaltak. Ezután döntöttem el, hogy végleg visszajövök. Így is tettem. Egy évet bánatban éltem. Senkivel nem beszéltem. Aztán a gyerekkori barátom Minhyuk felhívott, hogy miért csak most kellett megtudnia, hogy hazaértem és meséljek el mindent. Elmondtam neki, és mind végig mellettem maradt.
Esőben vesztettem el a családom de esőben kaptam meg a szerelememet is...Chae Hyungwont.
Bye
Changkyun🐻🐰
STAI LEGGENDO
With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//
FanfictionRégen elvesztettem a családomat, a barátaimat és legfőképp a szerelmemet. Gyönyörű volt, sőt meseszép... Minden megváltozott, hogy te beléptél az életembe... Köszönöm, hogy vagy nekem... Műfaj: Yaoi Figyelmeztetés: nincs Szereplők: ~ Shin Hoseok (Wo...