With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

16. rész

HYUNGWON

Lassan lépkedtem fáradtan, a folyóson. Az ügynökségben vagyok, mert be kell jönnöm, egy divatbemutatóra. Nem akartam élni, lefárasztottak és ezután, még el kell mennem egy fotózásra is, ahol még jobban kifáradok. Mondta I.M sms-ben, hogy találkozni akar velem, mert valakit megkérdezett valamiről és elakarja mondani. Hirtelen valakibe beleütköztem és, majdnem hátra estem. De még időben, hogy megfogták a kezemet, így nem estem sehová. Rá néztem a segítőmre/ütömre, aki nem volt, más, mint az emlegetett szamár, I.M.
Elnevetette magát, majd testvérien megölelt.

-Tudod, te mióta kereslek?- kérdezte mosolyogva.

-Nem, miért?

-Szerinted? Gyere.- megfogta a kezemet és bevezetett a közeli mosdóba.

-Szóval, beszéltem az unokatesómmal, és azt mondta menj el, beszélni a pincérrel, mert lehet félre értetted, vagy bármi.

-Várj, mi? Te beszéltél a helyzetemről a uncsiddal?

-Igen, baj? De nyugi jófej, és megbízható, bár régen beszélgettem vele, de még mindig ugyan olyan ember, mint volt, szóval nyugi.

-Oki, és szerinte mikor kéne bemennem hozzá?

-Ma, vagyis szerintem. Lepd meg vegyél neki valamit vagy nem tom, oh és beszélgesetek. Na, mennem kell egy fotózásra, hajrá és szia.- ment ki az ajtón. A falnak csúsztam, majd mély levegőt vettem. Tényleg elkéne mennem? És, ha elmegyek, mit vegyek neki? Karkötöt, virágot, vagy mit? Ahj, te jó isten, azt sem tudom, mire készülök. Kisiettem a mosdóból, majd mikor megtalált a menedzserem, elvitt a fotózás helyszínére, ami nem volt messze az étteremtől. Mint kiderült, I.M is erre a fotózásra jött, így nem unatkoztam. Sőt, gyorsan el is ment az egész. Ahogy végeztünk elbúcsúsztam Changkyuntól és mentem venni valamit a pincér fiúnak, akinek nem tudom a nevét, még mindig. Remélem, ma megtudom, ahogy ő is az enyémet. Vettem neki egy fekete karkötőt amin egy kicsi de igazán szép kulcs volt. Siettem az étteremhez, hogy láthassam őt. Benyitottam és gyorsan helyett foglaltam egy asztalnál. Az ajándékát a zsebembe mélyesztettem és vártam, hogy kiszolgáljanak, addigis elővettem egy mappát, amit mindig magamnál, hordok és elkezdtem rajzolni. A bent lévő embereket, akiket a pincérek szolgálnak ki, a pincérek, akik mosolyogva veszik fel a rendeléseket. Az egész helyiséget, de ami a legfontosabb az a fiú, akinek az ajándéka a zsebemben lapul. Annyira belemerültem a rajzolásba, hogy ijedten összerezzentem egy hangtól. Egy ismerős hangtól.

-Szépen rajzolsz.- felnéztem rá és a legszebb fiú állt előttem, mosolyogva. Gyorsan becsuktam a mappámat, majd félénken ránéztem.

-Köszönöm.

-Mit adhatok?

-Csak egy kávét.

-Mint mindig.- elmosolyodtam hozzászólásától.

-Kérdezhetek valamit?- kérdeztem.

-Persze, mit szeretne?

-Előszöris tegeződjünk, másodszor pedig, mikor végzel?

-Hm...nem tudom, de ha a főnök elenged, előbb akkor, olyan fél óra múlva, már itt sem vagyok, miért?- ezt a gyereket, felzabbantom, olyan édes.

-Ráérsz utána?

-Igen.- mondta boldogan. Gyorsan elsietett és, hozta a kávémat. Hirtelen eltűnt a szemem elől, majd pár perc múlva visszatért normális ruhában.

-Itt vagyok.- elnevettem magam a hiperaktíválodásán. Felkeltem és összepakolva, kimentünk az étteremből. Ahogy kiértünk, a hideg levegőre összeakartam húzni a kabátomat, amikor megláttam a mellettem vacogó, pincér fiút. Levettem magamról és ráterítettem. Hálásan felém nézett, felvette és összehúzta magán. Nagyon édes volt vele, mint egy kis nyuszi, aki elveszett. Boldogan sétáltunk valamerre. Végül egy tóhoz értünk, ahol a kikötőhöz volt. Leültünk és csak néztük a vízet.

-Nagyon szép a víz, szerinted?- kérdezte.

-Szerintem is.

-Jó lenne, egyszer lerajzolni, bár ha tudnék.- halkan elnevette magát, majd tovább bámulta az előtte álló, gyönyörű látványt.

-Ezt neked hoztam.- belenyúltam a kabát zsebembe és kivettem a dobozt. Meglepedten nézett, majd döbbenten kivette a kezemből.

-De hát, nem is ismerjük, egymást.- szólalt meg a sokktól.

-Az nem baj.- lassan kinyitotta a dobozt és boldogan nézte a karkötőt. Majd a nyakamba ugrott.

-Köszönöm szépen, de nem kellett volna.

-Nem baj, most már a tiéd. Kérdezhetek valamit?

-Persze.- bámulta az új ajándékát.

-Mi a neved?

WONHO

Nem tudtam megszólalni a döbbenettől és a boldogságtól, amit éreztem. Nem ismertem ezt az embert, de meg tetszett, és nem szeretném elhagyni. Mikor kérdezte, hogy mi a nevem, lefagytam szószerint, de válaszoltam:

-Wonho és a tiéd?- kérdeztem.

-Hyungwon.- áh, meghalok, de szép neve van istenem. Kész katasztrófa vagyok, tudom.

-Wá, nem hogy szépen rajzolsz, de még a neved is csodálatos.- szégyenlősen elnevette magát, majd megvakarta a homlokát.

-Köszönöm, te pedig...nagyon helyes vagy.- gyorsan a kezét a szájához csapta és elpirult. Hangosan felnevettem. Édes istenem, egy isten van mellettem.

-Sajnálom.

-Mit?- kérdeztem.

-Hogy, ilyen buta vagyok.

-Nem vagy buta.- addig-addig veszekedtünk ezen, míg végül ott tartottunk, hogy valamelyikünk a másikat vízbe dobja, de nem sikerült, mert haza kellett mennem. Felálltunk és mentünk haza. Csendben telt, az út, de Hyungwon úgy döntött, hogy hazakísér. Megálltunk a bejárati ajtónál. Felnéztem a házra és láttam, hogy ég a szobámban a villany, szóval Minhyuk itt van. Visszanéztem a mellettem állóra, aki ugyanazt nézte, mint én.

-Sajnálom, hogy megharagudtam rád. Azt hittem barátnőd van.- lehajtotta a fejét és a földet nézte.

-Semmi baj, Hunnie csak egy barát, akire úgy tekintek, mint egy húgra. Tehát, nem történt semmi. Rendben?- bólintott, majd megölelt és megpuszilta az arcomat, majd elment. Egy ideig néztem rá, majd végül bementem a házba. Benyitottam és levettem a kabátomat, vagyis Hyungwon kabátját amit majd visszkéne adnom neki. Beszívtam az illatát, mint egy rossz szerelmes, majd besétáltam a szobámba. Minhyuk az ágyamba feküdt, és sírt. Gyorsan hozzá szaladtam és leguggoltam előtte. Észre vette a jelenlétemet, mert rám nézett, könnyes szemekkel. A takaró rajta volt, így azon keresztül öleltem meg.

-Mi a baj, kicsi Minhyuk? Mi történt?- megrázta a fejét és még jobban elbújt volna, ha nem ölelgetem.

-Tudom, hogy bánt valami, mert nem szoktál, így viselkedni? Valaki megbántott vagy mi?- megint csak megrázta a fejét. Sóhajtottam egyet, végül bemásztam mellé és hátulról magamhoz szorítottam. Talán ettől, megnyuszik. Ami sikerült is, úgy kidőlt, mint egy fóka. Még egy darabig szorongattam, végül elengedtem és kimásztam mellőle. A kiskutyám az ágy mellett feküdt és nézte az alvó fiút. Megsimogattam a buksiját, majd Minhyuk mellé fektettem. Örömmel nézett engem, majd az alvóhoz dörgölödzöt. Mosolyogtam rajtunk, lekapcsoltam a villanyt és kimentem, becsukva mögöttem az ajtót. Besétáltam a konyhába és főztem magamnak egy teát. A tea, mindent megold, esküszöm. Elővettem a telómat és felhívtam Hunniet?

-Szia, nem zavarlak?- szóltam bele a telefonba.

-Nem dehogyis, mit szeretnél?

-Nem tudsz átjönni, ha nem is ma, holnap? Minhyuk szarul fest és nem tudom, mit tegyek.

-Oh, rendben sietek, öt perc és ott vagyok.- ahogy mondta, itt is volt öt perc múlva. Kinyitottam neki az ajtót, ő pedig besietett.

-Hol van?- kérdezte hangosan. Befogtam a száját, majd a szobámra mutattam.

-Bent alszik a kutyámmal, tehát maradj csöndben.- bólintott majd az ajtóhoz sétált, halkan kinyitotta és benézett. Gyorsan felmérte a helyzetett és végül szomorúan nézett rám.

-Szerintem súlyos...szerelmi baja van!- hogy mi?

Bye
Wonkyun🐻🐰