With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

18. rész

HUNNIE

Az egész éjszakát Wonhoéknál töltöttem Minhyuk miatt, amit nem is bánok, mert hiányoztak, nagyon. Mikor felhívott Wonho, hogy szüksége van rám, úgy rohantam hozzá éjszaka közepén, mintha az életemen múlna. De, mint kiderül, Minhyuknak szerelmi bánata volt, mivel körülötte papírzsebkendők voltak és egy doboz csokis fagyi, ami el is fogyott. Megbeszéltük Hoseokkal, hogy ő a kanapén alszik, míg én a szerelmes hősünk mellett. Elfeküdtem Minhyuk és a kutya mellé, majd egy ideig figyeltem őket, de aztán el is aludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki mozgolodik mellettem. Kinyitottam a szememet, de nem láttam ki volt az, mert majd megvakultam a fénytől. A szemem elé helyeztem a kezemet és végre tudtam, ki is volt az. Minhyuk óvatosan akart felkelni a kutya alól, aki ráfeküdt és nem akart róla leszállni. Halkan felkuncogtam, mire rám nézett. A szemei kicsit pirosasak voltak a tegnapi sírástól és látszott az arcán, hogy most sincsen jól.

-Ne nevess, inkább segíts.- szólalt meg. Felültem, majd felálltam és óvatosan leszedtem róla a kiskutyust, aki erre fel is ébredt. Magamhoz öleltem ő pedig álmosan a nyakamba hajtotta a fejét, mint egy kisbaba. Minhyukra néztem, aki mosolyogva, de szomorúan nézett minket.

-Mi a baj, Minhyukie?- kérdeztem. A kutyát letettem a földre, aki kiszaladt, gondolom a gazdájához.

-Semmi.- rázta meg a fejét.

-Én nem úgy látom. Ha, elakarod mondani mondjad, rám számíthatsz, tudod jól, ahogy Wonhora is, bármennyire is hülye.- bólintott, majd felkelt az ágyról és megölelt.

-Köszönöm.- suttogta.

-Szívesen. Na, gyere segíts választani ruhát.

-Minek?

-Randim lesz.- válaszoltam boldogan.

-Mi? Várj, de előtte eszek és felöltözök.- bólintottam és kimentem az ajtón, hogy öltözhessen. Kisétáltam a nappalihoz, ahol édesdeden aludt Wonhokám. Megsimogattam a buksiját, mire kinyitotta a szemeit. Imádom a szemeit, olyan gyönyörűek. Rám nézett, majd felült.

-Jó reggelt, Hunnie.- ásított egyet.

-Jó reggelt, álomszuszék, ideje felkelned, nehogy késs a munkáról.- jajjgatott egyet, majd visszaakart dőlni, de megfogtam a kezét és felhúztam.

-Ne legyél lusta disznó, Wonho. Bár az vagy, de na....kelj fel.- nyagattam. Úgy megrángattam a karját, hogy ledőlt a kanapéról, keresztül, oldalason mindenestül. Csak megforgattam a szemem és érdekes néztem rá, aki csak szenvedett.

-Miért akarod, hogy szenvedjek?- nyöszörgte.

-Mert jó érzés és imádom, nézni, ahogy szenvedsz azért.- mosolyogtam rá.
Hirtelen kinyitodott az ajtó és Minhyuk lépett ki rajta.

-Ti mi a jó bűbánatos anyámat csináltok?- kérdezte döbbenten. Elnevettem magam, majd válaszoltam.

-Csak felkeltettem Wonhot.- megforgatták a szemüket.

-Menjünk Hunnie, mielőtt lekésed a sulit, te meg Wonho menj dolgozni.- oktatót ki minket Minhyuk. Felvette a cipőjét, majd távoztunk, amint elköszöntünk Hoseoktól.

Az út csendben telt el, amin megse lepődök.

-Kivel mész randizni Hunnie?- szólalt meg.

-Kifogsz nyírni, ha megtudod.- lehajtottam a fejem.

-Nem, miért tenném?

-Mert...hadjuk, nem lényeges, majd elmondom egyszer, csak bízz bennem.- bólintott és átkarolta a vállamat. Ahogy a házunkhoz értünk benyitottam és reménykedtem benne, hogy nincsenek itthon a szüleim. De a szerencse nem volt velem. A konyhában ültek és kávéztak. Amint megláttak minket, megnézték jól Minhyukot, majd undorodva néztek rám. Már megszoktam.