With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

12. rész

WONHO

Azóta, mióta "beszélgettem" a sráccal, nem jött be többet az étteremben. Minhyuk elmesélte, hogy amikor beteg voltam rendszeresen bejött és érdeklődött rólam. Nem tudtam felfogni, hogy valaki miattam jött be, mindennap és rólam kérdezgetett. Annyira abszurt volt, hogy nem hittem el. Mióta megtörtént, azóta minden rossz lett. Minhyuk alig szól valamit, Hunnie pedig visszaköltözött a szüleihez és folytatta az egyetemet. Én pedig, jobban a munkába menekültem. Nem könnyű az élet, az biztos.

Most is az étteremben vagyok és egy házaspárt szolgálok ki. Mosolyogva néztek rám, én pedig elment a szakácsnak odaadni a rendelést. Minden vendég evett vagy ivott, így csak odamentem a pulthoz és néztem ki a fejemből. Minhyuk mellett ugyan ezt tette, annyi különbséggel, hogy amióta bejött, csak áll és bámulja a vendégeket. Akár hányszor próbálok rákérdezni, elmegy mellett és nem szól hozzám. Sóhajtottam egyet és megsimogattam a hátát.

-Minhyuk mindjárt jövök, addig, ha jön vendég szolgáld ki.- nem reagált rá, így szomorúan felment a főnök irodájába. Bekopogtam, majd benyitottam. Főnök és a fia Jooheon nagyban beszélgettek, de ahogy beléptem, elhallgattak. A főnök szeret, mert én vagyok a "cuki" és "helyes" srác, aki miatt járnak be a vendégek. Ami nem igaz, de hadjuk.

-Szia Wonho, foglalj helyet a fiam mellett.- bólintottam és leültem a székbe.- Jobban vagy már?

-Igen, Mr. Lee.- válaszoltam.

-Na és miben segíthetek?- kérdezte kíváncsian. Már szólaltam volna meg, amikoris Jooheon beszélni kezdett.

-Mi van Wonho, nem nyalták ki a seggedet eléggé a szüleid? Vagy, jajj bocs nincsenek is szüleid, sajnálom. Ja nem mégsem. De várj, a barátod, hogy van? Már bedugta a ceruzáját a hegyeződbe? Tudom, hogy nő vagy nr tagad!- ezzel a megszólalásával, azt hittem, hogy a szívemnek annyi lesz. Tudom, hogy nagyon könnyen lehet megsérteni, megbántani, de ez túl erős volt, hogy ki bírjam. Végül lenyeltem a feltörő könnyeimet.

-Csak annyit szerettem volna, hogy Minhyuk nincs jól. Ma is nem csinált semmit, csak nézett ki a fejéből és nem mozdult meg. Kérem, ha tudna adjon neki szabadnapot, hogy ne legyen ilyen. Köszönöm.- felkeltem meghajoltam és kisiettem az ajtón vagyis akartam, ha a főnök meg nem állít.

-Várj, Wonho.- elővette a mappáját, majd egy kis idő múlva felém fordult- Holnap szabadságra mehet de csak egy hetet. Ma csütörtök van tehát, holnap péntektől jövőhét péntekig nem kell dolgoznia, mond meg neki. Rendben?

-Igen és köszönöm az ő nevében is.- a tekintettemet Jooheonra szegeztem, aki most a földet nézte és tördelte a kezét, idegesen. Mély levegőt vettem, majd végül kiléptem az ajtón. Lesétáltam a lépcsőn. A pulthoz mentem és láttam, hogy Minhyuk kedve visszajött, mert mosolygott a vendégekre.

Nap vége van és mehetünk haza. Nem mondtam még Minhyuknak a szabadságát. Mivel, mi vagyunk az utolsók akik távozhatnak, így bezártuk az ajtót és sétáltunk haza. Nem lakunk messze egymástól, így együtt mentünk. Az út csendben telt, míg végül megszólaltam.

-Főnök ad neked szabadságot.- mondtam. Minhyuk egy ideig nem szólt semmit, majd végül kérdezett:

-Mettől meddig?

-Holnaptól jövő hét péntekig.

-Miért kaptam?- na ebből elég. Megfogtam a kezét megállásra bírva. Rám nézett, de rögtön elnézett, mert dühösen néztem rá.

-Minhyuk mi bajod van? Egész héten semmit nem csinálsz, csak bejösz dolgozni és csak bámulsz ki a fejedből. Tudod nagyon jól, hogy rám számíthatsz, tehát nem értem miért viselkedsz, így velem. Nem elég, hogy te hozzám se szólsz, Hunnie se. Napok óta egyikőtök se beszélt velem. Mit csináltam Minhyuk? Kérlek, ha tudok változtatok, csak mond meg. Tudod nagyon jól, hogy nem szeretek könyörögni. Mindkettőtöket nagyon szeretem, de fáj, hogy nem csináltok semmit. Nem tudom, mi van veletek. Minhyuk, mit csináltam?- könyörögtem neki. Lehajtotta a fejét, majd mikor azt hittem nem fog semmit mondani, mint mindig, könnyes szemekkel pillantott rám. Fogta magát és megölelt. Szorosan tartottam magamhoz, amíg csak tudtam. Nem akartam elengedni, nem semikor, sehol sem. Nekem ő és Hunnie jelenti a világot, így ha elveszíteném őket, abba belehalnék. Úgy szorítottam, mintha az életem múlna.

-Saj...sajnálom. Sajnálom, Wonho.- nyögte ki Minhyuk.

-Nincs semmi baj.- megsimogattam a hátát, majd a nyakába fúrtam a fejem. Nem tudom meddig állhatunk, de végül hazamentünk, hozzám. Benyitottam a házba és becsuktam magunk mögött. Ledobtam a kanapéra a kabátomat és a dolgozó ruhámat. Minhyuk is ugyan ezt csinálta. Látszott rajta, hogy sírt, mert piros volt a szeme.

-Mi lenne, ha csinálnék ennivalót, valami egyszerűt, te addig megfürdesz és utána eszünk, majd alszunk?- bólintott és mikor elhaladt mellettem megölelt, és elment a szobámba pizsamáért és törölközőért. Besiettem a konyhába és mindent elővettem, amit Minhyuk szeret egy szendvicsben és megcsináltam neki. Mire végeztem Minhyuk is és gyorsan elmentem, lefürödni. Amint végeztem, visszamentem az étkezőhöz. Leültem Minhyuk mellé, és enni kezdtem. Csendben telt az evészet, majd mikor végeztünk, elmosogattam és az ágyamba dőltünk. Kicsi korunk óta, nem zavar minket, ha egy ágyban alszunk. Minhyuk hátat fordított nekem, én pedig átkaroltam és, így aludtunk el.

Bye
Wonkyun🐻🐰