With Emotions Came/ Hyungwonho //Befejezett//

21. rész

HUNNIE

Döbbenten sétáltam be a nappaliba, ahol...anyám, apám és egy férfi veszekedett. Csak akkor vettek észre, amikor erősen becsaptam az ajtót. Mindenki rám nézett, és az idegen férfi könnyes szemekkel bámult.

-Valamit megzavartam?- a férfi és az apám megrázták a fejüket, anyám meg dühöngve bólintott.

-Igen, kislányom, most pedig azonnal menj fel.- mutatott a lépcső irányába.

-Fuji, ne mond meg neki, hogy mit csináljon.- mondta apa. Még soha nem láttam, hogy azt a szeretettet, ami most a szemében van.

-Te megse szólalj áruló.- mutogatott anya apa felé, dühösen.

-Ne beszélj, így velem, se a lányoddal!

-Ne parancsolgass!- még mondani akart volna valamit, de közbe szóltam.

-Elég legyen. Hadjátok abba a veszekedést. Tudni szeretném miért veszekedtek és ki ez az ember!- szóltam durván. Levettem a cipőmet és a kabátomat. Nem foglalkozva velük besétáltam. Letettem az asztalra Shownutól kapott ajándékomat. Mindenki mellém ült kivéve anya, aki az ajtóban állt. Az idegen férfi boldogan mégis szomorúan mosolygott rám, ahogy apa is.

-Valaki elmagyarázná végre, hogy mi van?- kérdeztem idegesen. Nem akartam itt lenni, főleg nem anyuval.

-Hunnie, valamit el kell mondanunk és remélem meg értesz minket.- mondta apa mire bólintottam, folytassa.

-Én nem az vagyok, akinek hiszel, az igazi apukád melletted ül és, azért jött, hogy elvigyen magával.- kapkodtam a fejem kettejük között, míg végül felfogtam mi is van.

-Hogy mi?- akadtam ki teljesen. Felkeltem mellőlük és könnyes szemekkel néztem rájuk.

-Jajj, hadjuk már a drámát, igen ő az apád, kész ennyi buktum. Most viszont térjünk a tárgyra. Ő itt marad velem, míg ti szépen elmentek és békén hagytok minket.- megrázta az állítólagos igazi apám a fejét.

-Nem, nem engedjük, hogy egy elvetemült mellett éljen, és amúgyis...Hunnie felnőtt, 22 éves, így van döntése, hogy vagy velünk lakik, amíg be nem fejezi az iskolát, vagy pedig egyedül.- összefonta a karjait a mellkasa előtt.

-JiYong, te velem ne veszekedjél, Hunnie velem marad, egész életén keresztül, nincs vita. Most pedig menjetek, igen JongDae, te is.- mutatott az ajtó felé "anya". Válaszolni akartam, hogy velük megyek, amikoris, anya megrángatta a kezemet és elrángatott a lépcsőhöz.

-Azt már nem.- arrébb löktem és apuhoz mentem. Megöleltem, ahogy az igazi apukámat is.

-Nem hadjuk ennyibe, az egészet Fuji. Ezt jól jegyezd meg.- elszakadtam aputól, ahogy a másik apukámtól is. Felvettem a cipőmet és kikísértem őket.

-Akkor most...ön az igazi apukám, de....én ezt nem értem.- lehajtottam a fejemet.

-Nem kell, mindent értened Hunniem, egyszer elmondjuk, de addigis tud, ránk számíthatsz, ha bármi baj van, hozzánk jöhetsz.

-És Hunnie, soha nem mondtam volna olyanokat, amiket mondtam, szeretlek nagyon, de, mint mondta JongDae, egyszer megtudod. Addigis nekem el kell mennem. Vigyázz magadra.- megsimogatta az arcomat, majd elmentek.

Mégis mi a lótúró volt ez? Semmit nem értek belőle, semennyire. Idegesen benyitottam a házba, ahol anyám dühösen lépkedett hozzám és megpofozott.

-Többet nem lépsz ki a házból.

-De...de miért?- kérdeztem megdühödve.

-Mert azt mondtam. De iskolába se mehetsz, mert mostantól magán tanuló vagy.- vonta meg a vállát győztes mosollyal. Sarkon fordult és bement a konyhába. A lábamról leszedtem a cipőmet és a falhoz csaptam, majd felsétáltam a szobámba. Benyitottam és erősen becsaptam magam mögött. Alig értem be a szobámba, de valaki bezárta az ajtót.

-Hé....engedj ki, azonnal!!!!- az ajtó túl oldalán egy gonosz nevetést hallodtam, ami "anyámtól" származott. Idegesen megrúgtam az ajtót, majd könnyes szemekkel az ágyamhoz sétáltam és beledőltem. Ahogy a puha anyaghoz értem zokogni kezdtem és annyira sírtam, hogy egyszer csak bealudtam.

xxx

Reggel összeragadt szemekkel keltem fel. Lassan feltápászkodtam az ágyról és a fürdőbe mentem. Amint megláttam magamat eltakartam a tükröt. Hirtelen eszembe jutott a tegnap történtek. Dühösen mentem az ajtómhoz és próbáltam kinyitni, de nem sikerült. Toporzékolva keresgéltem a telefonomat, mire megtaláltam a hátsó zsebemben. Tárcsázni kezdtem Minhyukot, aki pár csörgés után felvette.

-Szia Hunnie.- köszönt bele.

-Minhyuk segítened kell.- mozgolódást hallottam, míg végül leült valahová.

-Mi történt?- kérdezte.

- Majd elmondom csak gyere értem létszi.

-Okés, jön Wonho is na de hol vagy?

-Itthon. Anyám már elment szóval nyugodtan gyertek.

-Rendben, sietünk.- lecsapta a telefont.

MINHYUK

A tegnap történtek teljesen letaglóztak és az utolsó emlékem az, hogy sokat iszom aztán jön valaki, de arról már fogalmam nincs, ki volt. De legalább otthon vagyis, Wonhonál keltem, ami jó jel. Elég rendes fejfájással és szédüléssel keltem, de az már mellékes, hisz tényleg sokat ittam. Na, meg nem is bírom az alkoholt, szóval még jobb. A kivételes gondolkodás is fájt, így inkább bevettem, egy fájdalomcsillapitót. Mikor már egész jól voltam és kávét szürcsöltem meghallotam, hogy csörög a telefonom a szobába. Berohantam és felkaptam. Hunnie hívott mert, valami történt vele szóval, menjünk hozzájuk Wonhoval. Így hát felkeltettem a még nagyban alvó barátom és már szaladtunk is. Gyorsan odaértünk viszont furcsa dolog fogadott. Hunnie bevolt zárva a szobájába..

Bye
Wonkyun🐻🐰