Szívdobbanások

Jövőre veled ugyanitt (Kamilla és Adrián)

Adrián egy szál bokszeralsóban lép ki a fürdőből – nem igazán látja értelmét, hogy jobban felöltözzön, mikor hamarosan szándékában áll nemcsak magát, hanem Kamillát is megszabadítani minden ruhától. Kamilla a kanapén ül, az egyik sarokba kucorodott könyvvel a kezében, de hiába nézi a sorokat, a huncut csillogást a tekintetében nem tudja elrejteni, úgyhogy Adrián biztos benne, hogy készül valamire, de nem tesz semmilyen megjegyzést – nem akarja elrontani a lány örömét.

A kanapéhoz megy, leül, felteszi a lábát a dohányzóasztalra, aztán várja, hogy Kamilla előálljon azzal, ami olyan csókolni való mosolyt varázsol az ajkára (bár igyekszik visszafogni, de Adrián a lány minden apró rezdülését jól ismeri már, nem tudja átverni).

Kamilla a könyv fölött lopva rásandít. Adrián kérdőn megemeli a szemöldökét, a lány így már képtelen elnyomni a játékos mosolyát, úgyhogy nem próbálja tovább titkolni, hogy sántikál valamiben. A dohányzóasztalra teszi a könyvet, aztán közelebb húzódva hozzá a sarkára ül.

– Arra gondoltam, filmezhetnénk ma este – mondja vidáman, talán túlságosan is vidáman. Adrián gyanakvóan összevonja a szemöldökét.

– Miért érzem úgy, hogy megint valami romantikus filmmel akarsz fárasztani?

– Ne morogj, volt már olyan, ami neked is tetszett.

– Például? – kérdi gúnyosan.

– Az Adaline varázslatos élete.

Adrián elhúzza a száját, mert ez sajnos igaz – az a film tényleg nem volt rossz.

– Jó, oké, nyertél.

Kamilla vidáman felkapja a távirányítót, bekapcsolja a tévét, majd elindítja a filmet. Ahogy felcsendül a zene, Adrián felnevet.

– Ezt most nem mondod komolyan...

– Megígérted nekem, hogy megnézed velem – néz rá szigorúan a lány –, és hát legutóbb... szóval nem nagyon néztük – motyogja Kamilla, és leheletkönnyen elpirul. Adrián akárhányszor is látja, ahogy a lány arca édes rózsaszínbe borul, nem tud vele betelni, újra és újra elbűvöli. Már őszintén nem érti, hogy tudott e nélkül a lány nélkül élni – most már annyira az életéhez tartozik, annyira a része annak, aki ő maga, hogy elképzelhetetlen, hogy volt olyan, amikor ez nem így volt.

Kamilla elégedetten hátradől, de még véget se ér a zene, amikor Adrián szelíden az ölébe húzza, és a karját keresztbe fonja a hasán. A lány morcos, figyelmeztető pillantást vet rá, mire a férfi gúnyosan elmosolyodik.

– Te választottad, mit nézünk, szóval ne panaszkodj, hogyan nézzük – suttogja Kamilla fülébe, és érzi, ahogy a lány egészen halványan megremeg.

Kamilla hátradönti a fejét – lazán felfogott, kusza tincsei kellemesen csiklandozzák Adrián vállát.

Adrián ezúttal is megpróbálja nézni a filmet, tényleg, őszintén megpróbálja – de a helyzet kísértetiesen emlékeztet arra, amikor legutóbb nézték ezt a filmet, és ahogy arra gondol, hogy akkor hova is fordult az este, a legkevésbé sem tud arra koncentrálni, hogy a két szereplő éppen miről beszél.

A lányhoz hajol, beleszagol a hajába – nem tudja megunni ezt az illatot, ezt, ami csakis Kamillához tartozik –, majd gyengéd, puha csókokat hint a lány nyakára.

– Nem is nézed – morogja Kamilla, de inkább sóhajtásként lebbennek le a szájáról a szavak.

– Dehogynem – nevet fel Adrián halkan, dörmögősen, majd tovább folytatja a kényeztetést. Mikor nemcsak az ajkával, hanem a nyelvével is végigsimít Kamilla nyakán, a lány felnyög és mocorogni kezd az ölében. Adrián óvatosan felcsúsztatja mindkét kezét Kamilla hasáról a mellére, és amikor a lány mellbimbója megkeményedve a tenyerének feszül, már tudja, hogy ezt a csatát bizony ő nyerte.

Kamilla elhalón sóhajt, majd hirtelen megfordul az ölében és lovagló ülésben ráül, és mielőtt elvesznének a csókolózásban, Adrián gúnyosan megállapítja magában, hogy ez a Jövőre veled ugyanitt még mindig nagyon jó film...