Szívdobbanások

Vasárnap délután (Az egész család)

– Akkor keresel nekem új könyvet, anya?

Adrián elmosolyodik. Épp csak beléptek az ajtón, még nem is volt ideje bezárni, Emma máris Kamilla kezébe csimpaszkodik, és húzza a bolt felé. Mióta a kislányuk iskolás lett, még többet olvas, mint korábban. Adrián úgy képzeli, hogy Kamilla pont olyan lehetett ennyi idős korában, mint amilyen most Emma. Nagyon hasonlítanak egymásra, Emma tőle külsőleg alig örökölt valamit, bár a bimbódzó humora és a néha ajkára szökő kis félmosoly egyértelműen az övé – pont, mint Zoénál, és mi tagadás, Adrián erre nagyon büszke.

– Csak akkor, ha megígéred, hogy akármilyen izgalmas is, nincs sunyiban olvasás a takaró alatt – jelenti ki Kamilla szigorú pillantást vetve Emmára.

Adrián visszafojtja a vigyorgást, amikor Emma ajkára huncut mosoly szökik.

– Fogadjunk, hogy te is olvastál sunyiban a takaró alatt, amikor kicsi voltál.

Kamilla ajka megrándul, aztán azonban nem bírja, felszakad belőle a kuncogás.

– Oké, megadom magam, de legkésőbb kilenckor akkor is takarodó, könyvkobzással – köti ki Kamilla, és amikor Emma lelkesen bólint, hagyja, hogy a kislányuk a boltba rángassa.

Nincs mit tenni, egyértelműen elkényeztetik Emmát, egyikük sem tud neki nemet mondani – állapítja meg magában Adrián, ahogy derűsen utánuk megy. Szereti ezeket a pillanatokat. Szereti nézni Emmát, ahogy lesi Kamilla minden mozdulatát, szereti látni a lánya arcán az izgatott türelmetlenséget, és a büszkeséget, amikor a kezébe foghatja a könyvet, ami őt akarja.

Kamilla a gyerekkönyvek felé lép, Emma pedig árnyékként követi, szeplős arcocskáján feszült figyelem, még a száját is beharapja kicsit. Kamilla behunyja a szemét, ujjai a könyvek gerincét érinti. Adriánt mindig elbűvöli, ahogy a lány megadja magát a könyvek hangjának. Szeretné tudni, mit hall ilyenkor Kamilla, hogy milyen érzés, és bár a lány már rengetegszer mesélt erről, Adrián mégsem tudja igazán elképzelni.

Alig kell hozzá egy perc, Kamilla már át is ad Emmának egy vékonyka kötetet.

– Köszönöm! – nyom egy cuppanós puszit Kamilla arcára Emma, aztán már robog is fel a lakásba, hogy elmerülhessen az olvasásban.

Adrián a könyv címét ugyan nem látta, de a borító kopottas és halvány színeiből ítélve régebbi könyv. Talán valami kalandos történet. Emma legutóbb egy egész jópofa lányregényt olvasott, Adrián jót derült rajta, mikor beszámolt az élményeiről, de jobban szereti, amikor a lánya izgalmas könyvet kap Kamillától, mert mesélés közben azokat rendszerint el is játssza, amivel mindig megnevetteti Adriánt, főleg, amikor még rá is szerepet oszt (és Emmának tényleg nem lehet nemet mondani).

– Szóval olvastál sunyiban a takaró alatt? – kérdezi somolyogva Adrián, mikor Kamilla közelebb lép hozzá.

– Előfordult – feleli játékosan Kamilla, miközben átöleli a férfi derekát.

Adrián a lány fenekére csúsztatja a kezét, és közelebb húzza magához.

– Mit szólnál hozzá, ha ma éjszaka egészen mást művelnénk sunyiban a takaró alatt?

Kamilla hátravetett fejjel felnevet, és Adrián nem tud ellenállni a kísértésnek, közelebb hajol, és gyengéd csókot lehel a lány nyakára. A következő pillanatban már a nyelve érinti a puha bőrt, és Kamilla nevetése vágytól forró sóhajtásba fullad.

– Oké, meggyőztél – sóhajtja a lány, és ezúttal Adrián nevet fel.

***