Szívdobbanások

Boldog névnapot, vénember! (Kamilla és Adrián)

– Mindjárt jövök, valamit elfelejtettem... – motyogja Kamilla, majd gyorsan visszalép a boltba.

Adrián összevont szemöldökkel néz az épp bezáródó ajtóra, aztán rossz előérzettel fordul a lépcső felé. Morogva lépked fel, és előre felvértezi magát, mikor kinyitja a lakásajtót, de a napfényben fürdő lakás üresen és némán fogadja.

Felszabadultan felsóhajt, bár azért egészen nem nyugszik meg. Még épp csak elmúlt egy óra, talán még nem úszta meg...

Hallja Kamilla lépteit a lépcsőn. Megfordul, és lazán csípőre tett kézzel várja, hogy a lány felérjen. Kamilla a háta mögé rejtett kézzel bukkan fel, ügyetlen mozdulattal behúzza maga után az ajtót, majd az ajkán kissé bátortalan, mégis pajkos félmosollyal a férfira néz.

– Oké, nincs meglepetésparti, szóval akkor mitől vagy ilyen izgatott? – kérdi dörmögve Adrián. Ha most kiderül, hogy az öccse mégis rávette Kamillát valami bosszantó őrültségre, egészen biztosan nem áll jót magáért. Nem tehet róla, egyszerűen nem szereti, ha ünneplik, nem beszélve arról, hogy ha bárki igazán meg akarja ajándékozni, akkor a legjobb, ha hagyják, hogy kettesben legyen Kamillával – azt legkevésbé sem bánja, ha a lánnyal ünnepelhet, leginkább talán az ágyban...

– Hát ezért voltál egész délelőtt olyan morcos? – néz rá Kamilla gyengéden.

– Öreg vagyok már a meglepetéspartikhoz.

– Ó, igen, hallom is, ahogy recsegnek a csontjaid – jegyzi meg a lány gúnyosan.

Adrián közelebb lép Kamillához, a derekára csúsztatja a kezét, és magához húzza.

– Nagyon is szereted te ezeket a recsegős csontokat.

– Nem is állítottam olyan ostobaságot, hogy nem – néz fel Adriánra Kamilla édesen elpirulva, mire a férfi szíve rögtön gyorsabban kezd dobogni.

Adrián lehajol, és megcsókolja a lányt. Nem kapkodja el, először csak finoman érinti Kamilla ajkát az ajkával, élvezi a könnyedséget, aztán azonban a csók telhetetlen mohósággal mélyül el. Hiszen nincs semmilyen ostoba meglepetésparti, így kettesben töltheti a délutánt Kamillával, miért is kellene visszafognia magát?

Adrián testében követelőzőn és türelmetlenül ébred fel az egész délelőtt épp csak szendergő vágy, így egészen csalódottan morran fel, mikor Kamilla pihegve elhúzódik.

– Ezt miért kaptam? – kérdi a lány kicsit kábán.

– Mert elintézted, hogy Krisz megfeledkezzen rólam.

– Igazából nem én voltam, hanem Léna – vonja meg a vállát Kamilla –, ő beszélte rá Kriszt, hogy érje be azzal, ha holnap felköszönthet.

– Ti, nők, hihetetlenek vagytok.

– Bizony, mihez is kezdenétek nélkülünk? – somolyog Kamilla.

– Ezt már magam sem tudom... – dünnyögi Adrián, és örömmel figyeli, amint a válasz boldogságot csal a lány arcára. – Szóval miért is vagy izgatott?

Kamilla lehajtja a fejét, és újra elpirul. Adrián most már biztos benne, hogy a lány készül valamire, de talán nem kell félnie, ha ehhez az öccsének nincs semmi köze...

– Hát... lehet, hogy ma mindenki békét hagy neked, de... szóval én készültem egy kis ajándékkal.

– Szóval ezt rejtegeted a hátad mögött – mormolja Adrián. – Akkor ne fogd vissza magad – teszi még hozzá huncut csillogással a szemében.

– Valaki mintha türelmetlen lenne...

– Türelmetlenül várom, hogy megköszönhessem, bármit is kapok – vigyorodik el sokat sejtetően Adrián. Kamilla újra elpirul, és ahogy ebben a pillanatban a férfira néz, Adrián úgy érzi, hogy igazából az ajándék nem is olyan fontos, talán ugorhatnának inkább most rögtön a „megköszönés" részre...

Kamilla kicsit elhúzódik, és egy vékonyka csomagot nyújt a férfi felé. Adrián vonakodva engedi el a lány derekát, de mindkét kezére szükség van, hogy kibontsa az ajándékot. Nem finomkodik, letépi a csomagolást, majd elkerekedő szemmel bámulja a kezében tartott régi kiadású könyvet.

Egy hibbant vénember naplója* – áll az egyszerű borítón.

Adrián megrázza a fejét, aztán kirobban belőle a jóízű nevetés.

– Hihetetlen vagy – suttogja, és könnyű puszit nyom a lány homlokára.

Kamilla ajkán boldog mosoly ragyog.

– Nem tudom, milyen könyv, igazából csak a címe miatt vettem meg. Tudom, hogy apróság, de szerettem volna adni valamit.

– Köszönöm... bár a szülinapomon is mondtam már neked, hogy mindenem megvan, amire vágyom – mondja Adrián komolyan, majd a derekánál fogva újra magához húzza a lányt.

– Vigyázz, ha ilyeneket mondasz, még romantikával foglak vádolni – jegyzi meg gúnyos kis mosollyal az ajkán Kamilla.

– Talán így vénségemre tényleg kezdek kissé érzelgőssé válni – állapítja meg szelíden Adrián.

– Ígérem, nem árulom el senkinek... – suttogja Kamilla, majd vágytól elködösülő tekintettel hozzáfűzi: – Mit gondolsz, rátérhetünk arra, hogy megköszönöd az ajándékot?

Adrián elvigyorodik – a legkevésbé sincs ellenvetése...

___________

* Tanidzaki Dzsunicsiró: Egy hibbant vénember naplója (nem olvastam a könyvet, szóval nem tudom, milyen, Kamillához hasonlóan csak a címe miatt választottam :))