Szívdobbanások

Egy tökéletes pillanat (Kamilla és Adrián)

Kamilla Adrián felé les, és a mellkasát máris jóleső melegség feszíti. Ha nem lenne őrülten szerelmes, egészen biztos, hogy ebben a pillanatban halálosan beleszeretne a férjébe. A férfi összevont szemöldökkel, gondos aprólékossággal kockázza a banánt. Gyümölcssalátát készít, mert Kamilla jelenleg ezt kívánja, pedig a lány nagyon igyekezett, hogy ne vallja be, majd' meghal a banánért és az eperért, de Adrián mindig átlát minden mesterkedésén, és addig nyúzza, míg ki nem böki, mit kíván. Aztán pedig akkor is elkészíti, ha ehhez előbb boltba kell mennie, nem számít, milyen késő van vagy mennyire fáradt, de még az se, ha a neten kell receptet keresnie.

Adrián szerint a lány teste nem véletlenül tereli a gondolatait bizonyos ételek felé, szerinte ennek oka van – ha például banánt és epret kíván, akkor nyilván olyan vitaminokra van szüksége a szervezetének és Emmának, ami a banánban és az eperben van. Kamilla szerint ez butaság, egyszerűen csak kiszámíthatatlanul szeszélyes, mióta terhes, és Adriánnak nem kellene körbeugrálni, de a férfi hajthatatlan.

„– Az, hogy Emma jelenleg benned növekszik, nem jelenti azt, hogy nem vagyok az apja. Te pedig a feleségem vagy, szóval jogom van kényeztetni titeket."

Kamilla elmosolyodik. Adrián kedvességét és türelmét egy szent is megirigyelhetné. Félrebillentett fejjel, elmélázva figyeli a férfit. A szíve gyorsabban dobog, és a gyomrában parányi, remegő góccá sűrűsödik a vágy. Szeretné megérinteni Adriánt, és szeretné, ha a férfi is megérintené őt. Annyira vágyik rá, hogy az szinte már fáj.

Csak éppen mozdulni is alig képes, nemhogy szeretkezni. Adrián elől próbálja titkolni, hogy néha mennyire fáj mindene, ahogy azt is, hogy mennyire rosszul alszik, mert már sehogy sem kényelmes, ráadásul túl gyakran kell pisilnie, de bármilyen nehéz vagy kényelmetlen is, mindez természetes, és nem akarja, hogy a férfi még jobban aggódjon miatta, mint amennyire egyébként is aggódik.

Amúgy meg mindegy, úgysem állíthatná, hogy jelenleg kívánatosnak érzi magát. Adrián persze nem győzi mondogatni, hogy mennyire gyönyörű, de Kamilla egyáltalán nem így látja. Szerinte leginkább egy hajszál híján pattanásig fújt lufira emlékeztet. Egy jó nagy lufira.

– Minden rendben? – zavarja meg Adrián aggódó hangja.

– Persze, miért? – kérdi Kamilla szándékai szerint egészen közönyösen. Nem akarja, hogy Adrián megint aggódni kezdjen, a férfi így is túl sokat aggódik miatta, és most aztán tényleg nincs semmi baj, csak... Csak egy kicsit sírni volna kedve. Átkozott hormonok...

– Összevontad a szemöldököd.

– Nincs semmi baj – jelenti ki a lány, ezúttal sajnos egészen dacosan, amitől Adrián szemöldöke rögtön összeszalad.

– Kamilla – pillant rá figyelmeztetően Adrián.

– Tényleg nincs semmi – közli durcásan Kamilla, és ugyanúgy néz a férfira, ahogyan a férfi rá.

Adrián néhány másodpercig állja a tekintetét, aztán leteszi a kést, megmossa a kezét, majd megtörli, és közelebb lép a kanapéhoz. Összefonja a karját a mellkasa előtt, és felvont szemöldökkel, várakozón néz rá.

Kamilla elfordítja a fejét, és összeszorítja a száját.

Az ég szerelmére, várandós! Nem fog hisztizni azért, mert úgy érzi, hogy leginkább egy vízilóra emlékeztet.

Dühösen felszusszant. Legyen inkább lufi, az mégis kedvesebben hangzik.

Adrián nem szól semmit, de megunja a várakozást, mert leül mellé a kanapéra. A kezét könnyed természetességgel a lány pocakjára simítja, olyan féltő, törődő gyengédséggel, ami könnyeket csal Kamilla szemébe.