Szívdobbanások

Szív-titok - 1. (Emma és Áron története)

(A történetben szereplő összes idézet – Kosztolányi Dezső fordításában – William Shakespeare Romeo és Júlia című művéből származik.)

1. „... ezen múlik a sorsod..."

„Mindegy, bármikor,

Azon az éjszakán lesz épp tizennégy."

Emma felnéz a könyvből, és elmosolyodik. Ő már betöltötte a tizennégyet, tehát igazából most majdnem annyi idős, mint Júlia. Érdekes, hogy ezen még sosem gondolkodott el, mert persze ismeri a történetet, olvasta is már, de ezúttal mégis más, hiszen most az édesanyja nyomta a kezébe a könyvet, ez a történet most őt akarja, szóval egészen máshogyan olvassa, mint korábban. Talán azért akarta őt a könyv, mert most egyidős Júliával? (Vagy legalábbis majdnem, jó, tulajdonképpen idősebb, mert ő már inkább a tizenöthöz van közel, de azért nagyjából mégiscsak egyidősek.)

Emma sose tudja megállni, hogy ne gondolkodjon el azon, hogy miért akarja egy könyv. Úgy érzi, hogy mindig van valami mögöttes ok, bár ezt talán csak a nagymamájától tanulta, aki szerint nincsenek véletlenek. Emma sem hisz a véletlenekben.

Megrázza a fejét, és visszatér a szöveghez, de néhány sor után újra felnéz. Milyen furcsa, hogy akkoriban tizennégy évesen már férjhez adták a lányokat, sőt, volt, aki már anya volt. Emma nem tudja elképzelni, milyen lenne, ha már most gyereke lenne. Igazából kicsit nevetséges a gondolat, hiszen szinte még ő maga is gyerek. Persze ábrándozott már arról, hogy egyszer majd lesz családja, férje, akit nagyon szeret és aki viszontszereti, és legalább két gyereke, de még jobb lenne három. Emma nagy családot szeretne, de azért nem most rögtön.

Tessék, már megint elábrándozott, mindenféle képek keringenek benne esküvőről, nyári délutánokról, szerelemről...

A történetben Júlia nemsokára megpillantja Rómeót, és azon nyomban bele is szeret. Emma kíváncsi rá, hogy milyen érzés lehet, mikor az ember megpillantja élete szerelmét. Abigél és Iván így szerettek egymásba, bár akkor még nem tudták, de azért érezték, viszont Emma anyukája és apukája, amikor először találkoztak, nem mondhatni, hogy rajongtak volna egymásért – bár ezt nagyon nehéz elképzelni, Emmának ezen mindig nevetnie kell.

Milyen érzés vajon a szerelem? Emma a maga részéről egészen biztos benne, hogy nem volt még szerelmes. Soha semmilyen fiú miatt nem kezdett el álmodozni, nem érzett olyasmit, hogy szeretne vele lenni, a közelében, hogy meg akarja érinteni vagy ilyesmi.

Néha úgy érzi, talán baj van vele, hiszen az unokatestvérei közül (már ami a lányokat illeti, a fiúknál nem tudja, kivéve persze Áront) szinte mindenki volt már legalább egyszer szerelmes. Az más kérdés, hogy ez a szerelem végül sosem bizonyult sem tartósnak, sem igazinak, de ettől függetlenül mégiscsak éreztek legalább valamit. (Áron nem, ha ő is lett volna már szerelmes, arról Emma tudna, pedig Áron tizenhat éves, szóval, ha ő se volt még szerelmes, akkor talán nem olyan furcsa, hogy Emma sem. Igaz, Áron több lánnyal is járt már, de egyik sem volt igazán hosszú életű kapcsolat.)

Emma rengeteg éjszakát töltött azzal, hogy Ginát, Lilit vagy épp Rékát (sőt, néha egyszerre mindhármukat) hallgatta a fiúkról. Igazság szerint legtöbbször ráunt erre a témára, és ha Liziéknél voltak, akkor átszökött Áronhoz, és inkább vele beszélgetett – Áronnal mindig jókat lehet beszélgetni. Emma mindig alig várja, hogy találkozzanak, szereti elképzelni, hogy miket mesél majd neki, és azt is szereti, ha Áron mesél arról, hogy mi történt vele az iskolában – Áron sok szempontból olyan, mint Kornél, mindig mindent nagyon viccesen tud előadni, Emma imádja hallgatni őt, nevetni vele. Ha jobban belegondol, igazából bármit is csinál Áronnal, az mindig nagyon jó.