Szívdobbanások

Én bolondom... (Léna és Krisz)

Beszélnem kell veled, sürgős, gyere a pincébe.

Léna értetlenül nézi a mobiltelefonja kijelzőjét.

Miért akarna Iván a pincében találkozni vele?

A lány összevonja a szemöldökét.

Egyáltalán miért ír neki Iván sms-t? Miért nem jött fel egyszerűen a termükbe, mikor tudja, hogy itt találja? Léna igazán nem érti, hogy Ivánnak miért kell mindig úgy viselkedni az iskolában, mintha nem lenne a bátyja, mikor mindenki tudja, hogy az, ráadásul nem tanítja, tehát teljesen felesleges ezt mindig eljátszani. Egyébként meg miért olyan fontos, hogy most rögtön beszéljenek?

A lány szusszantva feláll, zsebre dugja a telefonját, aztán kerülgetve az osztálytársait az ajtóhoz siet. Ez a hosszú szünet, csak pár perce kezdődött, szóval van még ideje, de nem akarja Ivánt megváratni. Bármit is akar mondani, ha most rögtön akarja, biztosan fontos.

Átvág a folyosón, leszalad a lépcsőn, a pincébe vezető ajtó előtt még gondosan szétnéz, de szerencsére senki sem figyel fel rá, így bátran surran be a sötétségbe. Pislogva várja, hogy a szeme hozzászokjon a gyér fényviszonyokhoz, aztán elindul. Halványan mosolyog, ahogy eszébe jut, amikor Kriszhez sietett ugyanígy pár hónappal ezelőtt, és máris belenyilall, hogy hiányzik a férfi közelsége. Léna szereti, hogy az iskolán kívül Krisz és ő mindent együtt csinálnak, és talán egy picit még jobban szereti, hogy ezt nemcsak ő igényli, hogy ez nemcsak neki fontos, hanem Krisznek is.

A lány ábrándos mosollyal az ajkán lép be a kis hátsó terembe, de ahogy a tekintete Ivánt keresve, Ivánra számítva megrebben, rögtön meg is torpan.

Krisz vigyorogva, lazán zsebre dugott kézzel, színes, csörgős bolond sapkával a fején áll a pince közepén, és teli szájjal vigyorog.

– Krisz? Te... – dadogja zavartan a lány.

– Tudod, Kicsi – vág közbe Krisz komoly, megfontolt hangon, picit közelebb lépve Lénához –, szerintem mindenki bolond, aki szerelmes. Az az igazság, hogy én tiszta szívvel és büszkén vállalom, hogy bolond vagyok – folytatja Krisz még közelebb lépve. A sapkán a kis csengettyűk a férfi minden lépésénél mintha önfeledten felnevetnének. – Aki megnősül, az viszont még nagyobb bolond, én azonban ezt is vállalom – lép még közelebb a férfi. Most már közvetlenül a lány előtt áll. – Szóval arra gondoltam, hogy igazán stílusos lenne, ha bolondok napján kérném meg a kezed.

Léna szeme meglepetten kerekre nyílik, a szíve pedig szédült iramban dobogni kezd. Krisz mélyen a lány szemébe néz, már nem vigyorog.

– Leszel a feleségem, Kicsi?

A lány képtelen megszólalni. A szája elé kapja a kezét, és hitetlenül nézi Kriszt.

– Kicsi, ez nem április elsejei tréfa, teljesen komolyan gondolom – jegyzi meg a férfi halkan. – És választ várok. – Léna még mindig képtelen bármit is kinyögni. – Lehetőleg még azelőtt, hogy beadják a kulcsot az idegeim – fűzi hozzá Krisz, aztán előhúzza a zsebéből a kezét, és bátortalanul felemel egy kis dobozt. – Gyűrű is van...

Léna lelkében őrült táncot ropnak az érzések, egyszerre tudna most nevetni és sírni. Annyira, de annyira szereti ezt az őrült férfit...

A lány hirtelen Krisz nyakába veti magát, a száját a férfi szájára szorítja, és bár beszélni még mindig képtelen lenne, de úgy csókolja meg Kriszt, hogy azzal egyértelműen jelezze a válaszát.

A férfi átkarolja Léna derekát, közelebb húzza magához, így a testük szorosan egymáshoz simul. Léna számára megszűnik a világ, elfelejti, hogy az iskola pincéjében vannak, csak Krisz létezik – Krisz, a vőlegénye. Ahogy erre gondol, bizsergetően árad szét a testében a mámoros boldogság.

Ahogy Krisz elmélyítve a csókot megmozdítja a fejét, a sapkáján újra derűsen megcsendülnek a kis csengettyűk. Léna nevetve húzódik el, de csak egy picit, épp annyira, hogy a férfi szemébe nézhessen.

– Iván ehhez tényleg hozzájárult? – kérdi olyan vigyorral az arcán, ami egészen biztos, hogy bárki számára elárulná, hogy jelen pillanatban úgy érzi magát, mintha a föld felett lebegne.

– Hát, mikor beavattam a tervembe, közölte, hogy „Krisztián, te hülye vagy" – Krisz eltúlozva utánozza Iván dörmögését –, mire én azt feleltem, hogy „Igen, ezzel tökéletesen tisztában vagyok", erre hátba veregetett és kinevetett – vonja össze Krisz a szemöldökét. – Ugye tudod, hogy a bátyád egészen ijesztő, amikor nevet?

Léna vidáman felkacag, de amikor Krisz tekintete vágytól elsötétülve az ajkára téved, benne rekednek a hangok.

– Akkor leszel a feleségem, Kicsi?

– Hát persze, hogy leszek, te bolond... – mosolyodik el Léna boldogan.

– De a te bolondod.

– Igen, az enyém – súgja a lány, majd lábujjhegyre áll és leheletnyi puszit nyom Krisz szájára. A férfi újra közelebb húzza magához Lénát, de ahelyett, hogy megcsókolná, a füléhez hajol:

– Iván igazolja a maradékot a napodból, nem volt könnyű erre rávennem, tehát illő lenne kihasználnunk. – A férfi szünetet tart, az ajka gyengéden súrolja a lány fülét. – Szeretkezni akarok a menyasszonyommal – súgja Krisz mélyre színezett hangon, mire Léna testébe rögtön édes feszültség rebben. – Szóval mit gondolsz, megünnepeljük, hogy bolondok vagyunk?